Lacza Ilona, a Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár igazgatónője örömmel számolt be a lezajlott munkálatokról. Az idejétmúlt lámpatestek már évek óta cserére szorultak, de azt sem a könyvtár anyagi forrásai nem tették lehetővé, (mivel nem a könyvtár saját tulajdonában lévő épületéről van szó) sem pedig az a tény, hogy a munkálatok a könyvtár időszakos bezárásával jártak volna. A járványhelyzet jelenleg egyébként is megkövetelte a kényszerű bezárást, a könyvtárnak helyet adó művelődési központ pedig a munkálatok anyagi részét tudta biztosítani, illetve meg is szervezte azokat.
„A téli időszakban a munkatársak mellett már az olvasók is panaszkodtak, hogy nehézkes a keresés; a 45 éves világítóstestek fele már nem világított, javíthatatlan volt. Mivel a mi anyagi helyzetünk nem engedte meg a cserét, ezért két éve a városi hivatalhoz fordultunk segítségért. A helyszínre érkező bizottság jogosnak találta az igényt, a VMK mostani vezetése pedig tettekre váltotta az akkori ígéretet“ - mondta a könyvtár igazgatónője.
A cserének köszönhetően a könyvtár mindkét osztályán - mind a felnőtt, mind pedig az ifjúsági részlegen - lecserélték az elavult lámpákat, összesen 64 darabot. Külön öröm, hogy az öt irodában is le lehetett cserélni a régi lámpatesteket.
A korábban használt lámpák cseréjére azért is kellett sort keríteni, mert a régi technológia miatt magas volt a fogyasztásuk, így drága az üzemeltetésük, a mostani, korszerű világítótestek több fényt adnak „olcsóbban“, így a ráfordított összeg részben meg is térül.
„A Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban található könyvtár lámpacseréjére hosszú évek után került sor, azok már régóta rossz állapotban voltak“ - mondta el kérdésünkre Takács Tímea, a VMK igazgatónője. Az igazgatónő szerint a járványhelyzet negatívumai mellett előnyként igyekszenek tekinteni arra, hogy az érvényben lévő rendelkezések miatt nem látogatható központban lehetőség nyílt az olyan fejlesztések elvégzésére, melyeket normális működés mellett nehézkesen tudtak volna csak végrehajtani.
Az épület raktáraiban korábban felgyülemlett, tovább már nem használható, meghibásodott eszközök szanálása mellett lehetőség nyílt például az audiovizuális, infrastrukturális és egyéb technikai fejlesztésekre is, amelyek egy részét magyarországi pályázati forrásokból tudtak fedezni.
Takács Tímea technikai, gazdasági, biztonságvédelmi szempontból is fontosnak tartja a könyvtárban végbemenő változást. Szavai szerint ezzel újabb lépést tett a központ afelé, hogy az újranyitáskor egy modernebb, további évekig a mai követelményeknek megfelelő technikai felszereltségű épületben várja a látogatókat. Azt pedig külön kiemelte, örömére szolgál, hogy a jelenlegi, nagyon szűkös anyagi helyzetben a biztonságot előtérbe helyezve tudtak fejleszteni.
Szöveg és kép: -rovin-
Ezt már olvasta?
Hajléktalankérdés és megoldáskeresés – a problémával kapcsolatos konferencia zajlott városunkban
Egy nem újkeletű, vissza-visszatérő problémáról, a...