
Az est előadója, Áldozó István, a Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Vármegyei Levéltárának főlevéltárosa, osztályvezetője, fotódokumentációval kísért előadásában a levéltárak Dunaszerdahelyhez kötődő dokumentumait, okleveleit és emlékeit mutatta be.
Az előadó részletesen ismertette azokat az online kutatási lehetőségeket, amelyeket a Magyar Nemzeti Levéltár digitális felületei biztosítanak a nagyközönség számára.
Ezeken keresztül bárki betekinthet többek között a középkori okleveles említésekbe, az úrbéri iratokba, összeírásokba, valamint a háborús veszteséglistákba is.
Áldozó István előadása nemcsak a történeti források világába engedett bepillantást, hanem rámutatott arra is, milyen gazdag anyagot találhatunk a levéltárakban Dunaszerdahely múltjára vonatkozóan – mindez új távlatokat nyithat akár a családtörténeti kutatások előtt is.
Az est végén a résztvevők kérdéseket tehettek fel az előadónak. A szervezők ajándékkönyvvel kedveskedtek a megjelenteknek.
(dszi)
Ezt már olvasta?
Európai akció a vasúti biztonságért – Szlovákiában is ellenőriznek
Március 23. és 30. között országos, egyben európai szintű...
A hétvégén is késhetnek a Leo Express járatai
Pályafelújítási munkák miatt 2026. március 28–29-én 8:40...
