Szent István ünnepe a vidéken

Szent István ünnepe a vidéken

Duna-Szerdahely (Csallóköz), sept. elején. (Sz. István-ünnep.) Annak, ki őseinket a keresztyén hitre vezetvén, a Megváltó keresztfáját az ősök vérével megáztatott magyar földbe ültette, annak, kinek teremtő lelke a népet nemzetté, az országot hazává alkotta — Sz. István első apóstoli, királyunknak ünnepét, mi duna-szerdahelyiek is fényesen és ünnepélyesen megtartottuk. Kaszinónk ugyanis a Sz. István-társulat meghívásáról — melyben tagjait a Buda-Pesten tartandó országos ünnepélyen megjelenésre fölkéri — értesülvén, mint ennek tagja 12 személyű küldöttséget nevezett ki, és küldött le hazánk fővárosába, hogy kapcsolják össze ők is fohászaikat azon száz ezrek fohászaival, kik ott e napon a szeretet és egység szellemében szomjúhozzák az igazságot, és esedezzenek a nagy király dicsőült szelleméhez azért:

„Hogy szakadás országunkat,

Pártoskodás nemzetünket,

Soha többé ne rontsa,

Egységünket ne bontsa!”

Küldötteink Pestre érkezvén a társulat tudós alelnökénél tisztelegtek ugyan és általa legszivélyesebben fogadtattak, de mint egyletünk képviselői, — nem nyilvánítható okok miatt — az ünnepélyen testületileg meg nem jelentek. Azonban az ország színével javával mi duna-szerdahelyiek is együtt éreztünk e napon. Igaz, hogy kaszinónk, mely az ünnepélyt rendezni kívánta, ebbeli szándékától hatóságilag eltiltatott, ámde városunk polgárai, mintha csak egy sziv s egy érzelem vezérelte volna őket, saját felelősségükre megtettek mindent, mit az ünnepély fényének emelésére tenni kivánatos volt. Igy az isteni tiszteleten, melynek magasztos voltát emelték: a nagy király szines lámpákkal környezett képe, s a templom szentélyének nemzeti szinű szövetekkel bevont falai, — a kaszinó hivatalos tagjain kivül, ugy a helybeli, mint a környékbeli közönség nemzeti díszruhában, és minden valláskülönbség nélkül résztvett. A czéhek választottai kiindulva az iskola épületéből, mintegy hatvanan lobogó szövétnekeikkel állták végig az egyház belsejét. És az egyházi szónok tanulságos szavai után: „miszerint mindnyájan, — kiknek e szép földet adta hazánkul az Isten, melyen kivül nincsen számunkra hely, hol áldjon vagy verjen sors keze, élnünk halnunk kell, — a mint az örömben és fájdalomban, ugy a testvéri szeretetben is egyek, megzendülvén az orgona mélabús hangjai, ezer kebelből tört ki egyszerre a legőszintébb fohász, és hangzott a kath. egyház ismeretes hymnusa:

„Hol van István király?

Téged magyar kiván! stb.”

Este pedig meggyújtatván a gyertyák az első ház ablakaiban, fél óra múlva — mintegy varázs ütésre — az egész város fény-özönben úszott; több helyen nemzeti szinű zászlók, virágfüzérekkel környezett gyertyák, szines lámpák és feliratok is valának láthatók. A nép tömegesen hullámzott az utczákon föl s alá, de komolyan és méltóságosan viselve magát — sehol az illem és rend korlátait tul nem hágva, mígnem éjfél után kedveltjeinek lakása előtt a „Szózat”-ot elénekelvén, csendesen szétoszlott.

(Nagy Attila helytörténész)