Vodnyánszky Renáta: Gyerekkori álmom válna valóra az olimpiára való kijutással

Dunaszerdahelyen, sőt az egész Csallóközben ismernek. Most mégis arra kérlek, térjünk vissza a kezdetekhez. Mikor és milyen körülmények között kerültél kapcsolatba a távolugrással?

Születésem óta különböző sportok vettek körbe, hiszen édesanyám távol- és magasugró, nagypapám és mindkét nagybácsim pedig labdarúgással foglalkoztak. A legelső edzőtábort háromévesen tapasztaltam meg, de akkoriban még anyukám edzett, én pedig valószínűleg a homokozóban várakat építettem. Majdnem minden évben anyukám magával vitt, hiszen akkor volt a legnyugodtabb mentálisan, ha vele voltam, még ha az edzések mellett foglalkoznia is kellett velem. Néha volt egy családtag vagy ismerős velünk, aki segítette őt ebben. Teltek az évek és egyre jobban élvezni kezdtem a sportot. A kezdetekben csak néző voltam, de idővel elkezdtem anyukám mozdulatait utánozni, és megtetszett ez a tevékenység. Már egészen kicsiként edzeni kezdtem és ez azóta is kitart, mivel annyira szeretem azt, amit csinálok.

Emlékszel arra a pillanatra, amikor először érezted, hogy ebben a számban igazán sikeres lehetsz?

Ez már nagyon régen volt, kicsi gyerek voltam még, amikor elkezdtem. Tudtam, hogy gyors vagyok és ahogy szokták mondani, jó rugóim vannak a lábaimban, de tudatosan nem töprengtem el azon, hogy tehetséges lennék-e valamelyik versenyszámban – legalábbis a kezdetekkor.

Ki volt az, aki először felismerte benned ezt a potenciált?

Emlékszem hatéves voltam, még csak kiselsős, és a tornatanárom ajánlotta, induljak egy iskolai atlétikai versenyen, még ha fiatal is vagyok, mivel így is képes lennék szép eredményt elérni az idősebbek között. Anyukám egyetértett, így kerültem életem első versenyére. Nyerni ugyan nem nyertem, viszont nagyon jól szerepeltem, és ez mindmáig megmaradt bennem. Talán az anyukám volt a legelső, aki ezt felismerte, de olyan fiatalon semmire sem akart kényszeríteni, szerinte a versenyzés ekkor még korai lett volna, ennek ellenére nem tiltakozott.

Egy átlagember valószínűleg nem lát bele egy élsportoló mindennapjába. Röviden elmondanád, hogyan néz ki egy átlagos edzés- és versenynapod?

Egy átlagos edzésnapom korai keléssel indul, jön a kihagyhatatlan reggeli, majd az iskola, az ebéd, a rehabilitáció, az edzés és az újabb rehabilitáció. Nagyjából este 5–6 körül szoktam végezni, ilyenkor még van időm elmenni bevásárolni vagy tanulni. Viszont azt szeretem a legjobban, ha ilyenkor már szabadidőm van, ezt pedig vacsorával, sorozatnézéssel, valamint nyújtással és pihenéssel töltöm. Időben járok aludni, hiszen az edzéstől és a sűrű programtól elfáradok. A napjaim hétfőtől péntekig nagyon hasonlóak, olykor előfordul, hogy délelőtt nincsenek óráim, akkor szívesen beülök egy kávéra a barátaimmal. A hétvégék néha lazábbak, hiszen nincs iskola és néha edzés sem, a versenyhétvégék viszont rendkívül mozgalmasak. Verseny napján nincsenek óráim az iskolában, de ekkor is megvannak a rutinjaim, amelyeket szeretek betartani. Előre meg van határozva, hogy mennyit alszok, melyik lábbal kelek fel, konkrét reggeli, mikor mit csinálok, egy pontos időrend szerint megy a napom.

Egy ideje az Amerikai Egyesült Államokban élsz és a Texas Tech Egyetemen folytatod a tanulmányaidat, illetve a Texas Tech Red Raider atlétikaprogramban veszel részt. Hogyan értékelnéd az ott töltött eddigi idődet?

Életem legjobb döntése az volt, hogy kijöttem ide. Itt megértettem, hogy milyen egy igazi sportoló élete, és úgy gondolom, itt olyan körülmények vannak, amelyek nélkülözhetetlenek az álmaim beteljesítéséhez. Persze minden változáshoz idő kell, így nekem is szükségem van rá. Olyan világ tárult a szemem elé, amelyet Szlovákiában nem tapasztalhattam volna meg. Többek között ez vezetett ahhoz a döntésemhez, hogy kijöjjek az Egyesült Államokba. Végre van hol edzenem, és olyan emberek vesznek körbe, akik mindent megtesznek azért, hogy segítsenek és támogassanak. Csodálatos csapatom van. Új családra találtam itt, akik között otthon érzem magam. Természetesen nagyon hiányzik az otthoni igazi családom, viszont ők is akkor lesznek a legboldogabbak, ha sikerül elérnem a céljaimat. Sokat beszélünk, napi szinten tartjuk a kapcsolatot. Amennyiben az iskolában szabadom van, amint tudok, hazarepülök – a nyarat például teljes egészében otthon töltöm. Visszatérve az itteni környezetre, nagyon tetszik, Texas átadja a hamisítatlan amerikai életérzést, cowboyok, csizmák, kalapok, sivatag. A campus jó nagy és ahhoz viszonyítva a város is. Mindenem megvan itt, ami a tanulmányokhoz és a sporthoz szükséges. Az itteni szisztéma teljesen más, hozzá kellett szoknom az edzések intenzitásához, emellett a nyelvet is még szoknom kell kicsit, bár az angollal sosem volt problémám. Az iskolában Business managementet tanulok, az első szemeszteremet A osztályzatokkal zártam.

Térjünk rá a konkrét eredményeidre. Többszörös junior fedett pályás szlovák bajnoknak mondhatod magad, emellett pedig már két alkalommal Dunaszerdahelyen az Év sportolójának is megválasztottak. Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?

Büszke vagyok minden egyes eredményemre, hiszen rengeteg munka és energia van mögöttük, még ha nem is mindig sikerültek a dolgok terv szerint. Büszke vagyok, hogy idáig eljutottam, és bízom benne, hogy ez még csupán a karrierem kezdete, és mostantól új és csodás élmények, eredmények várnak rám.

Mi motivál nap mint nap a kemény munkára, illetve van-e példaképed, aki extra motivációt ad?

Egy olyan környezetbe kerültem, ahol olimpiai résztvevőkkel edzhetek együtt, így ők minden egyes nap motiválnak a céljaim elérésében. Extra motivációt a csapattársaim, az édesanyám és az a kis Renike ad, akinek a gyermekkori álmait teljesíteni szeretném. Ezenkívül az is motivál, hogy anyukámnak az olimpiai indulás egy centiméteren múlott, így ezt értünk is csinálom. Ezáltal ugyanis az ő álma is valóra válna.

Végezetül tekintsünk egy kicsit a jövőbe, hol látod magadat 3–5 éven belül, milyen céljaid vannak a sportágban?

Azt, hogy merre fúj a szél, nehéz megmondani. Az elsődleges célom, hogy részt vehessek a 2028-as olimpián. Az oda vezető út hosszú, így például célként tűztem ki az NCAA ligára való kijutást, valamint az Európa-, illetve világbajnokságon való részvételt. Szeretném anyukám eredményét túlszárnyalni, és szlovákiai csúcstartónak mondani magam. Nagy céljaim vannak amikért minden megteszek, hogy teljesüljenek. Úgy gondolom, a potenciál megvan bennem, a kulcs a kivitelezés és az oda vezető út.

(MR)