
Az ünnepélyes megnyitó pontban 10 órakor kezdődött a klubok bevonulásával.
A versenyt dr. Puha György, Dunaszerdahely város alpolgármestere nyitotta meg. Köszöntötte a megjelent versenyzőket és szülőket, és megköszönte, hogy már évek óta Dunaszerdahely város adhat helyszínt ennek a nagyszerű rendezvénynek.
Köszöntötték még a Seishin Karate Klub edzőit: Hupian Kristínát, Markovics Ádámot, Trenčík Nikolast, és Vígh Larát akik egész évben áldozatos munkát végeznek.
Markovics János, a Szlovák Shinkyokushin Szervezet vezetője is köszöntötte a versenyzőket, akik teljes szívvel küzdöttek a tatamin. Majd megköszönte a Dunaszerdahely város vezetésének, a szponzoroknak és a szülőknek, hogy támogatták ennek a nagyszabású rendezvénynek a létrejöttét. Kihangsúlyozta, hogy nagyon fontos esemény ez a klub életében, mert nagy hangsúlyt fektetnek az utánpótlás nevelésre. És a versenyen mindenki győztes lesz mert új tapasztaltokkal lesz gazdagabb.
A verseny a legkisebbek játékos küzdelmeivel kezdődött, akik legtöbben most léptek először tatamira, és nagyon ügyesek voltak. Kececi Attila (Dunaszerdahely) betartva az edzői utasításokat, pontosan és figyelmesen harcolt, igy első lett. Nagy Emma és Méhes Gréta (Dunaszerdahely) életük első versenyén pacsi parti versenyszámban mérettették meg magukat és sikerült felállni a dobogóra.
Kesely Emma és Konopčík Bernard (Keszegfalva) életük első versenyén kiválóan küzdöttek mindketten a dobogó legfelső fokára állhattak. Emma mindkét küzdelmét tempó fejrúgásokkal nyerte meg.
Wiederman Lilla (Dunaszerdahely) szintén élete első versenyén szépen küzdött és a dobogó legfelső fokára álhatott. Szitás Anna (Dunaszerdahely) kiválóan teljesített, szépen menetelt a döntőig és második lett.
Tóth Zselyke és Tóth Kristóf (Keszegfalva) elszántan és harciasan küzdöttek és első helyen végzett.
Majd következtek a folyamatos küzdelmek. Yaseen Hussein (Dunaszerdahely) újra a dobogó legfelső fokára állhatott. Tercs Máté (Ekecs) mindkét küzdelmét KO-val zárta, így újra bajnok lett. Forró János (Keszegfalva) mindkét küzdelmét megnyerte, sok tempó és fogadó technikával tudta megtartani és legyőzni a nála nehezebb ellenfeleit. Második küzdelmét egy nagyon pontos fejrúgással fejezte be.
Pécs Roland, Leboda Máté és Orsovics Áron egy kategóriába kerültek és nagyon látványos fejrúgásokat hajtottak végre. Sok tempó és magas szintű technikát csináltak. Így elfoglalták mindhárman a dobogót.
Derján Anna két kategóriában is elindult a versenyen az elsőben kategóriában nagy fölénnyel húzta be az első helyet a második kategóriában pedig két kemény küzdelem után harmadik lett.
Minden klubtagot dicséret illet.
A versenyzők nagyon lelkesen, és színvonalas küzdöttek, dicséret illeti az edzőket a felkészítésért. A Seishin Karate Klubból 51 kategóriából 10 első helyezés született.
1.helyezettek: Kececi Attila Emír, Yaseen Hussein, Wiederman Lilla (Dunaszerdahely), Tercs Máté (Ekecs) és Tóth Zselyke, Derján Anna, Kesely Emma, Forró János, Tóth Kristóf, Konopčík Bernard (Keszegfalva)
2.helyezettek: Szitás Anna, Újj René, Zsolnai Máté, Nagy Emma (Dunaszerdahely), Paksi Dávid, Leboda Máté, Hencz Dominik, Pálfy Gábor (Ekecs), Gőgh Viktor, Papp Alex, Vida Fanni (Keszegfalva) – 15
3.helyezettek: Újj Nadin, Kubicska Simon, Méhes Gréta (Dunaszerdahely), Pécs Roland, Szabó Sándor, Németh Dávid, Vida Bercel, Derján Anna (Keszegfalva), Orsovics Áron, Rácz Kristóf (Ekecs), Bödők Beatrix (Nemesócsa) –17
Markovics János különdíját Ujj René kapta Dunaszerdahelyről, aki a legtöbbet fejlődött az elmúlt időszakban.
A karatékák még két nemzetközi versenyre utaznak: Kapuvárra és Debrecenbe.
A klub folyamatosan várja az érdeklődőket, akik szeretnének egy jó csapathoz tartozni.
Seishin Karate Club, Markovics János 5.dan
fotó: Robert Nagy
Ezt már olvasta?
Az Év sportolója 2025 – Felnőtt egyéni sportolók kategória
A felnőtt egyéni sportolók kategóriájában olyan...
Dunaszerdahelyen folytatódik a szabadfogású birkózó diákliga
A Gaál Wrestling Team szeretettel vár minden érdeklődőt...
