A PISA monitorozó jellegű felméréssorozat, amely három területen (alkalmazott matematikai műveltség, alkalmazott természettudományi műveltség és szövegértés) vizsgálja a 15 éves tanulók képességét. A felmérés háromévenként zajlik a legfejlettebb államokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországai és a programhoz csatlakozó egyre növekvő számú partnerországok irányításával. Először 2000-ben volt mérés.
A PISA célpopulációját a tizenöt éves diákok alkotják, akik a legtöbb részt vevő országban az iskolaköteles kor vége felé járnak, egy-három évük van hátra a közoktatásban. Ezzel az életkorral kapcsolatban a legtöbb OECD-tagországról még elmondható, hogy a beiskolázási arány megközelíti a 100%-ot.
Mivel a PISA egy gazdasági alapon létrejött szervezet megrendelésére készül, célja elsősorban a mindennapi életben használható tudás vizsgálata. A mérés az iskolai tanulás során elsajátított ismeretekből és készségekből felépülő, az adott tudományterületen érvényes tudásra összpontosít. Azt méri, hogy a tanulók milyen mértékben alkalmazzák szövegértési képességüket a hétköznapi helyzetekben megjelenő szövegek megértésekor és értelmezésekor; vagy mennyire képesek felismerni, megérteni, értelmezni és megoldani egy matematikai vagy természettudományi jellegű problémát, ha ilyennel találkoznak.
A mérés állandó részét képezik még a diákok családi és iskolai hátterével összefüggő információkat gyűjtő kérdőívek. Segítségükkel tanulmányozhatóvá válnak a tanulók teljesítményét befolyásoló tényezők, így az eredmények több kontextusban is értelmezhetőek lesznek.
Az eredmények azt mutatják, hogy e három témakörben a szlovákiai tanulók hihetetlenül rossz eredményeikkel csupán Chile és Mexikó fiataljait előzték meg: a lista legalján kikötve.
Mi a helyzet nálunk? Mi történik helyi szinten? Hogyan látják az oktatás szereplői – igazgatók, tanárok, szülők és természetesen a gyerekek – a lehangoló eredményeket? Mi történik ma rosszul, min lehet változtatni?
Kérdésünkre elsőként Nagy Árpád, a Szabó Gyula Alapiskola igazgatója foglalta össze gondolatait.
1. Mit mértek?
A PISA-felmérésben nem a lexikális tudást, hanem a logikai gondolkodást, a kompetenciákat és az ismeretek gyakorlati felhasználását mérték – ezért végeztünk ott, ahol végeztünk. A mi oktatási rendszerünk nem erre van „beállítva”. Kész ismereteket adunk át, és azokat kérjük számon. Nem az utat és a módszereket mutatjuk meg az ismeretek elsajátítására és az azok gyakorlati alkalmazására.
2. Tanulók
A természettudományok, a matek és az értő olvasás – az utóbbi volt a leggyengébb (hátulról a 3. hely). Az, hogy a gyerekeink nem olvasnak, ma már sajnálatosan közismert tény. Tisztelet a kivételnek. Összefüggéseiben nem értik a dolgokat, beérik felületes információkkal, kevés a türelmük és a kitartásuk. Minél rövidebb idő alatt, minél kevesebb befektetéssel és áldozat árán, minél többet elérni - ez ma a cél. Ezt látják a környezetükben a „menőktől”, esetenként a szülőktől, a médiából, ahonnan valljuk be, dől a „gagyi”, a kommersz, a bulvár. Rosszak a példaképek. A tanár, az iskola arra, hogy ezen változtatni tudjon, ma már kevés.
3. Társadalmi probléma, politikum
Ez egy sokkal összetettebb probléma, ami távolról sem csak az oktatást érinti. Ez a felmérés a TÁRSADALOM TÜKRE. Utánanéztem a 2012-es felmérésnek, Čaplovič miniszter akkor többek között azt mondta, azért volt akkor is olyan rossz eredmény, mert a felmérés nem érintette a „reformévfolyamokat” Nos, most érintette és még rosszabbak az eredmények. Erre mit mondott a jelenlegi oktatási miniszter (a TV híradójában láttam a felmérés nyilvánosságra hozatala után): „nem lep meg ez az eredmény”, és örül, hogy elindíthatja az oktatás transzformációját. Vagyis (megint) megreformáljuk a reformot. 1989-től elfogyasztottunk 18 oktatási minisztert, minden második kitalált valamilyen reformot. Addig, amíg a kompetensek választási ciklusban gondolkodnak, itt nem lesz változás. Addig körbe-körbe taposunk a sárban, és közben egyre mélyebbre süllyedünk bele. Ez az eredmény is ezt bizonyítja. A „szakpolitikusoknak” az a fontos, hogy ki mondja meg a tutit, ki mond majd nagyobbat, ki űbereli az előtte lévőt.
Egy jó hasonlat jut az eszembe: a nyár végén fejezték be Svájcban a több, mint 50 km-es Szt. Gotthart-alagút fúrását, amely a több éves előkészületeket leszámítva 14 évig tartott! Akkor meghatározták a célt, az irányt, az eszközöket, a módszereket stb., és elkezdtek fúrni. És teljesen mindegy, hogy közben hány fúrómester váltotta egymást, az akkor kitőzött céljukat elérték.
Csak hát az egy sokkal könnyebb alagút volt a mi oktatási rendszerünknél.
Matek, természettudományok – az elmúlt 25 évben, főleg az utóbbit, leépítettük, akkor miért csodálkozunk ezen az eredményen? A matek meg nehéz, azt érteni kell, meg sokat kell tanulni – ezért van hiány matematika szakos tanárból is. Van rengeteg bölcsészünk, nyelvészünk, jogászunk, szociális munkásunk, gyorstalpaló kihelyezett iskolákat elvégzett munaknélkülink. Nincs azonban utánpótlás jó mesteremberből, szakemberből, technikusból, mérnökből.
Van sok felesleges középiskolánk és gimnáziumunk. Sok felvesz olyan tanulót, aki nem oda való. És az a gyerek lehet, hogy hiányozni fog majd a szakközépiskolából, a tanonciskolákból, és később a munkaerőpiacról mint szakember, kétkezi mesterember.
A felmérés azt is bizonyítja, hogy sok múlik a tanulók szociális hátterén is. Az iskolák, valljuk be végre, nem igazán alkalmasak a szociális hátrányok kompenzációjára. A gyengén teljesítők között sajnos a többség ilyen gyerek. A szociálisan hátrányos helyzetű családok, gyerekek száma pedig egyre növekszik – ez is tény. Az ilyen közegből kikerülő gyerekek felzárkóztatása pedig nem minden esetben megoldott. A másik oldalon meg azt tapasztaljuk, hogy a jó tanulók száma csökken. Miért? Mert talán nincsenek mindig kellőképpen motiválva, hiszen „úgyis felvesznek ilyen vagy olyan iskolába”. És fel is veszik, mert fejpénz van, ők is a diákokból élnek. A felvételi követelmények meg ennek megfelelően a béka feneke alá csúsznak. Nem mindenki tanulni akar – csak elvégezni egy középiskolát, egy gimnáziumot, majd főiskolát, csak ne kelljen szerszámot fogni a kézbe.
4. Oktatási rendszerünk, pedagógusaink, társadalmi helyzetünk
Nagy általánosságban (szerintem) elmondható, hogy a tanárok a megszokott módszereiket alkalmazzák. És abból indulnak ki, azt tanítják és úgy, ahogy már megszokták, ami központilag előírott. Ha pl. több érettségi tétel foglalkozik a szlovák irodalommal, mi kénytelenek vagyunk azt megtanítani. A jó tanuló meg is tanulja mindezt, ám ha Zólyomba bemegy egy üzletbe, már nem tud szlovákul kérni 2 kiflit sem. Feleslegesen eröltetjük az irodalmat a konverzáció kárára.
Azt kell megtanítanunk, amit majd a középiskolás felvételiken kérnek.
Az „öregek” nem igazán motiváltak az újra, a kreatív fiatalból meg kevés van. A fizetésünkben ez a többletmunka nem igazán honorálható, a fiatalt meg nem vonzza az ilyen alulfizetett, és társadalmilag nem megbecsült munka.
Legyünk őszinték, számtalan olyan esetről tudunk, hogy a pedagógiai egyetemekre, főiskolákra a gyengébbek jelentkeznek. És fel is veszik őket, mert ők is ebből élnek. Tavaly hallottam egy rémísztő adatot: a nyitrai pedagógiára jelentkezők (nem a végzősök!) 80 százaléka egyáltalán nem akar majd tanítani. A lényeg, hogy meglegyen egy főiskolai, egyetemi végzettség, amivel vagy kimegy nyugatra, vagy itthon talál egy jobban fizetett állást (amihez amúgy meg lehet, hogy elég lenne egy középiskolai végzettség is).
A társadalom kilúgozódik – és ez nem csak az oktatásra érvényes. A jó kimegy, elmegy, a gyenge itt marad. És majd ez a „gyenge” tanítja a jövő generációját? Az milyen lesz?
Mit a legkönnyebb elvégezni egy pedagógia szakon? Az alsó tagozatot. Sajnos az ilyen álláskereső kérvényekből Dunát lehetne rekeszteni. Az angol, a német végzős máshol kamatoztatja nyelvtudását. Matek vagy fizika szakos végzős alig van.
És nem mellékesen: a tanárok társadalmi, erkölcsi megítélése a már az előbb említett béka feneke alatt van. Úgy, ahogy én vagy sok száz másik szurkoló, ha kimegyünk egy meccsre és bekiabálunk, ha nem tetszik valami a pályán, úgy nekünk is sok mindenki bekiabál…
Mennyire érvényes a mondás, hogy „focizni meg tanítani mindenki tud”. Ha megnézzük a PISA-felmérést, az első helyeken a távol-keleti és a skandináv országok végeztek – nem véletlenül.
Egészen más az ottani tanárok társadalmi, erkölcsi és anyagi elismerése. Példának ott a sokat emlegetett finn modell, ahol a tanár egy megbecsült, elismert, és megfizetett ember, ahol a pedagógiai egyetemekre csak a legrátermettebbeket veszik fel. De nem kell messzire menni tanácsért: mindhárom felmérésben az első ötben ott van Észtország és Lengyelország is. Az élmezőnyben. A szomorú azonban, hogy a több évtizede példaként emlegetett magyarországi oktatás közvetlenül a szlovák előtt kullog...
Ezt már olvasta?
A bársonyos forradalomra emlékezés jegyében kezdődött az idei Vámbéry Hét
Nyolc éves múltra tekint vissza a Vámbéry Ármin...
