
A városi képviselő-testület 2025 márciusában tudomásul vette a beadványt, és megbízta az önkormányzatot a projekt előkészítésével. Elindult a tervezés, a műszaki egyeztetések, a költségszámítások és az engedélyeztetés.
A projekt kidolgozása és az engedélyek beszerzése több mint 3000 euróba került az adófizetőknek – mindez még az első kapavágás előtt.
A fordulat
A tervek szerint a parkoló kialakításához épp a napokban több fát is ki kellett volna vágni. A jogszabályok értelmében azonban erre csak február végéig van lehetőség, így sürgetett az idő. Az önkormányzat ezért nyilatkozattételre hívta fel az érintett lakosokat: egyértelműen vállalják-e a korábban kért beruházás következményeit is (értve ezalatt a fakivágásokat is).
Az eredmény meglepő fordulatot hozott.
A lakók közül végül mindössze csupán 69 fő – az érintettek 30,94 százaléka – támogatta a parkoló kiépítését. Ez azonban már nem jelent kellő társadalmi támogatottságot a beruházás folytatásához.
A helyzet különösen kellemetlen, hiszen még a petíciót „vállán vivő” lakóbizalmi is tanácstalanul áll az ügy előtt.
Munka és pénz – eredmény nélkül
Az önkormányzat a lakossági kérésre reagálva elvégezte a szükséges előkészítő munkát, forrást különített el a tervezésre és engedélyeztetésre, betartotta a szakmai és jogszabályi előírásokat.
A folyamat azonban a lakossági támogatás hiányában megállt. A beruházás így nem valósul meg.
A történet tanulsága egyszerre egyszerű és nehéz: egy közösségi kezdeményezés mögött nemcsak aláírásoknak, hanem következetes, kitartó támogatásnak is kell állnia – különösen akkor, ha az fejlesztéssel, átalakítással, esetleg áldozattal jár.
A Neratovice téren egyelőre tehát marad a jelenlegi állapot – és a közelben lévő Lidl bevásárlóközpont melletti parkolás.
(dszi)
Ezt már olvasta?
Tavaszi regionális gazdatalálkozók kilenc helyszínen a Felvidéken
A Felvidéki Falugazdász Hálózat 2026 tavaszán kilenc...
Évértékelőt tartottak a sikabonyi önkéntes tűzoltók
A Sikabonyi Önkéntes Tűzoltószervezet 2025-ös évértékelő...