Szeressük a várost!

Lokálpatriótának nevezzük azt az egyént, aki a szülőhelyéhez vagy lakhelyéhez erősen kötődik, illetve annak szűkebb környezete iránt elfogultan rajong. Az ilyen személy nem csupán büszke a szülőföldjére és a közössége által megteremtett javakra, hanem óvja az elődök által alkotott értékeket, és igyekszik hozzájárulni az újak megteremtéséhez is. Mindebből adódóan települése hagyományait és szellemiségét féltő gonddal ápolja, jövőjét körültekintően építi.

A lokálpatrióta vigyáz a környezetére, nem rongálja meg, nem szennyezi be, nem borítja el hulladékkal, s mindezt másoktól sem tűri el.

Odafigyel az emberekre, kiváltképp szomszédaira. Megpróbál érvényt szerezni a közösség érdekeinek. Céljai között előkelő helyet foglal el a társadalmi összefogás elősegítése a kultúra fejlesztése és a város élhetőbbé tétele érdekében.

Ha mindezt most alaposabban átgondoljuk és fontolóra vesszük, rohamosan sorjáznak majd a kérdések. Ezek közül is joggal merül fel majd a legfontosabb dilemma: a mintegy 23 ezer dunaszerdahelyiből vajon mennyi az igazi lokálpatrióta?

Mennyire ismerjük városunk régebbi történéseit és közelebbi múltját, illetve jelenét? Ismerjük-e építményeit? Végig tudnánk-e vezetni egy idegent a városon, be tudnánk-e neki mutatni annak emlékhelyeit?

Fel tudnánk-e sorolni a városhoz kötődő jeles személyiségek neveit, tudnánk-e bővebben szólni tevékenységükről?

Tanítjuk-e mindezt az iskolában vagy a tanórán kívüli foglalkozások során?

Szülőként beleneveljük-e gyerekeinkbe az otthon szeretetét? A becsületességet? A tisztességet? A kötelességek betartásának fontosságát? Az udvariasságot és a tapintatot? A szolgálatkészséget és a tenni akarást, amely előbbre viszi közös dolgainkat?

Vagy például hányszor figyelmeztettünk és bírtunk jobb belátásra szemetelő embereket? Hányszor dobtunk el az utcán magunk is valamilyen apró hulladékot, amit aztán más portájára sodort a szél?

Építő jelleggel igyekszünk-e véleményt formálni, bizalommal vagyunk-e mások iránt, vagy csupán a rossz szándékot, a tisztességtelen eljárást feltételezzük a többiekről?

Tisztítjuk-e vagy éppen mérgezzük városunk levegőjét és lelki légkörét?

Sem magunk, sem mások szempontjából nem mindegy, hogyan élünk, mit teszünk mindennapjainkban.

Jó lenne, ha minden tekintetben tiszta, ember- és családbarát város lehetnénk, a lehetőségek tere!

Legyen hát Dunaszerdahely egyszerre befogadó és értéktartó! Egyre több fiatal és éltesebb érezze igazi otthonának!

Mindannyiunk számára volna ezért itt egy egyszerű feladat: Szeressük kicsit jobban ezt a várost! Szeretni ugyanis csak azt tudjuk igazán és tiszta szívből, akit és amit megismerünk. Múltjával, jelenével együtt. Hogy még szebb lehessen a jövője. Gyermekeink, unokáink jövője…