Korábban értetlenül álltak a régi szerdahelyi címer előtt, nem tudták ugyanis értelmezni Szent Péter jelenlétét a város pecsétjén – s előbb 1910-ben, majd 1970-ben sikerült végleg száműzni a történelmi mondanivalót, „kárhoztatni a múltat”...
A történelmi pecsét és a címer
Elsőként érdemes megemlíteni, mi célt is szolgált a pecsét, amelyet okiratok, levelek, rendelkezések alján, viaszba öntötten láthatunk. Elsősorban garantálja az okiratra leírt tartalom titkosságát, sértetlenségét, de bizonyítja a tulajdont, tulajdonjogot is, és természetesen érvényesíti és hitelesíti is magát az okmányt.
Szerdahely legrégibb pecsétjét – amelyen Szent Péter apostol alakját figyelhetjük meg –, már a 15. század elejétől, azaz mezővárosi rangjának elnyerésétől használta a település – kutatásaiban éppen ezt erősítette meg dr. Novák Veronika, a Pozsonyi Állami Levéltár Vágsellyei Fióklevéltárának igazgatója is.
Szerdahely ugyanis már az 1400-as évek elején (de bizonyosan 1429 előtt), Luxemburgi Zsigmond királyunknak a polgárságról kiadott törvényeivel (1405) megindult folyamat részeként elnyerte az oppidum, azaz a mezőváros címet – s innentől használhatta e pecsétjét.
A településünkhöz sokak számára kevésbé köthető szent ábrázolásának a magyarázata pedig (ahogyan arra Novák Veronika már korábban is rámutatott) az az „egyszerű” tény, hogy Szent Péter alakjával a(z akkori) mezőváros „Szerdahely bírói jogkörére utalt, amely a gellei szék bíró hatáskörével megegyező volt.”
Ez a legkorábbi ismert pecsétábrázolás, amely egy 1579-ben kiadott levélen maradt meg, a szent nem teljes, palástba burkolt alakját mutatja, a szentség jelével, glóriával a feje körött, balljában a mennyország kapuit nyitó kulccsal (amely egyben a pápai földi uralmát is jelképezi). Körirata: SIG(illum) *DE* Z(erdahel)* COMI(taus) POS(oniensis).
A pecsétnyomat kopása, illetve sérülése (kitört az alsó részéből egy darabka) miatt sajnos apróbb részletek nem fedezhetőek fel a lenyomaton.
Később ez a pecsét kissé módosult, hiszen az 1600-as évekbeli okiratokon már egy a szent teljes alakját ábrázoló lenyomattal találkozunk (képünkön!): Szent Péter itt is hosszú, redőzött köpenyben tekint vissza ránk, feje fölött a glóriával, balljában a kulccsal, jobbjában pedig az Életet hordó evangélium könyvével, amely beleveszik palástja redőibe… A pecsét körirata szépen kivehető, s ismét Szerdahely rangjára utal: SIGILLUM OPPIDI ZERDAHEL (Zerdahel mezőváros pecsétje).
Sajnos, maga a pecsétnyomó a történelem viharaiban eltűnt, ami bizonyos azonban, az az, hogy Szerdahely, és 1854 után az egyesült Duna-Szerdahely elöljárói bizonyos alkalmakkor még ezt a pecsétnyomót is használták. (1854-ben Előtejedet, Nemesszeget, Újfalut és Szerdahely mezővárost egy közigazgatási egységgé vonták össze: ekkor „született” a Duna-Szerdahely elnevezés is.)
Érdemes itt közbevetnünk, hogy a pecsét alatt a pecséttannal foglalkozó tudomány, azaz a szfragisztika a lenyomatot érti – s nem magát a pecsétnyomót. Az első szerdahelyi pecséteknél egyértelműen látni, hogy ezeknek a viaszpecséteknek a pecsétnyomói fémből készültek. Ám a viaszpecsét eléggé sérülékeny volt, könnyen tört vagy lepergett a papírról, ezért a 19. században kissé háttérbe is szorult a használata, s egyre jobban átvette helyét a bélyegző, vagyis a könnyen megmunkálható, s nem utolsó sorban olcsó gumibélyegzők.
Külön érdekességként meg kell említeni, miszerint Szerdahelyen találunk rá példát, hogy még az 1800-az évek vége felé is (a megjelenő gumibélyegzők mellett) használták a viaszpecsétet.
A gumibélyegzővel készült pecsétek egyik szép szerdahelyi példáját mutatja a Magyar Oklevéltár Altenburger pecsétgyűjteményének egyik 19. század eleji lenyomata. A gumipecsétnyomós pecsét körirata: SIGILLUM OPPIDI SZERDAHELY, s mint látjuk, itt is tapasztalunk változásokat. Ez a pecsét is Szent Pétert ábrázolja, hosszú köpenyben, glóriával a fejé körül, ám itt már a szent jobb kezében látunk – nem egy, hanem – két kulcsot, s az előző pecsétekkel ellentétben (s jól láthatóan) a bal kezébe került a könyv. Emellett további pecsétekkel találkozhatunk, például a község elöljáróságának a pecsétjével is.
Ennek pecsétlenyomatnak okán kell áttérnünk Szerdahely első ismert címerére, hiszen egyértelműen látható, s tudjuk is, hogy ez a pecsét szolgált alapul az Országos Törzskönyvbizottság által elfogadott, 20 század eleji címeres pecséthez, annak attribútumait, tulajdonságait emelték bele. Ebből készült a város címere is: azon ezüst pajzson, zöld mezőben, kék ruhába öltöztetve ábrázolva látjuk Szent Pétert. A szent kék ruhája felett vörös köpenyt is visel, illetve egyik kezében két fekete kulcsot, másikban arany könyvet tart, s a fején aranylik a glória.
Pecsétek a 20. században
1910-ben egy miniszteri rendelet miatt új hiteles pecsétnyomót kellett minden településnek készíttetnie. Ekkortól Dunaszerdahely az Országos Községi Törzskönyvbizottság jóváhagyásával új, címeralak nélküli pecsétet kezdett el használni, POZSONY VÁRMEGYE DUNASZERDAHELY KÖZSÉG * 1910 * felirattal.
Ezt a pecsétet egészen 1918-ig, az 1. világháború végéig használták, gumibélyegzővel, de megtaláljuk a viaszpecsétes változatát is.
Trianont követően ismét újabb pecsétekkel találkozunk, hiszen az államfordulat után a hiteles községi pecsétek folyamatos változásban voltak – csak hogy az évszámokkal érzékeltessük: 1920, 1938, 1945, 1946, 1970…
Új címer – Szent Péter nélkül
1960-ban Dunaszerdahely ismét városi rangra emelkedett. A kommunista városvezetés az évtized végén, 1969-ben pályázatot hirdetett egy új címer elkészítésére, amelyre összesen 28 pályamunka érkezett be (érdekesség, hogy érkezett a történelmi címerre visszautaló javaslat is, melyen két szentpéter-kulcs volt látható, Köves Dezső akadémiai szobrász alkotásában).
A nyolctagú bírálóbizottság Püspöki Nagy Péter akkor harmadéves levéltár szakos hallgató munkáját találta a legmegfelelőbbnek. Így lett a városnak 1970-ben új címere: hasított pajzson a jobb mező ötször kék-arannyal osztott, a bal vörös mezőben a szerda nap arany jelével, a Mercuriussal.
Az új címert készítő Püspöki Nagy – nem ismerve fel a régi Szent Pétert ábrázoló címer, illetve pecsét történelmi mélységét, hagyományát és jelentőségét – meg is jegyezte 1970-ben írt címertörténeti tanulmányában: „Heraldikai szempontból ez (vagyis a Szent Pétert ábrázoló – a szerző megj.) a címer városi címernek nem felel meg. Szent Péter Dunaszerdahellyel ugyanis semmi kapcsolatban nincs.”
Érdekesség – s kevesen is tudnak már róla, az én figyelmemet is Vajda Barnabás történész barátom hívta fel erre –, hogy a korabeli sajtóban az új címer körül szinte azonnal vita indult: rögtön támadás érte ugyanis azt. Ráadásul az egyik ismert szlovák heraldikus, Jozef Novák kérdőjelezte meg Püspöki Nagy munkáját. 1970 elején ezt írta a Národné výbory c. lapban: „A címer állandóságát épp a tradíció biztosítja. Az újítás nehezen érvényesíthető, kritikusabban ítélik meg, mint az örökölt szimbólumot, s végül a legfontosabb argumentum az a tény, hogy már megvan. Ne kárhoztassuk a múltat, legalább azon a területen ne, ahol nem szükséges.” Majd így folytatja: „Megállapíthatom, hogy a városok és községek többsége (…) a történelmi címer felújítása mellett állnak. Néhány község még közömbösen viselkedik ezzel a kérdéssel kapcsolatban, s csak néha találkozunk olyan várossal, vagy községgel, mely határozottan elítéli a történelmi címer felújítását. Ebből a szempontból tanulságosnak tartom Dunaszerdahely példáját” – írja a szlovák (!) címertankutató.
Novák jelzi is, hogy nem ért egyet az új címerrel: „a létező történelmi címer mellett kissé erőszakoltnak találom, de a tartalma miatt sem.” Megjegyzi, hogy az újonnan kialakított címer teljes mértékben szakít a régi történelmi címerrel, és eléggé hasonlít az Árpád-ház címerére, „természetesen a heraldika szabályai szerint átalakítva”.
Novák továbbá felrója a város akkori vezetésének azt is, hogy a címer elfogadásánál egyetlen heraldikai szakember sem volt jelen (a bizottság elnöke például Bártfay Tibor akadémiai szobrász volt).
Nagy Attila helytörténész
A lenti képen a szerdahelyi címernek a szerző által rekonstruált változata látható:
