Németh Sándor felvételén a színészválogatott a Dunaszerdahelyi Stadionban (Csaplár Benedet Adattár). Álló sor, balról: Horváth László, Besztercei Pál, Hadics László, Németh Sándor, Fülöp Zsigmond, Bodrogi Gyula. Gugolnak, balról: Suka Sándor, Szirtes Ádám, Bujtor István, Kalló János és Juhász Jácint. Előttük Voith Ági.„A hatalmas, színes plakátok egész héten hirdették az »eljövendő nagy eseményt«, fél Csallóköz lázban égett, naponta fohászkodva, nehogy az időjárás vasárnapra ismét gonosz tréfát űzzön” – írta Kanovits György a Csallóközben a várva várt napról hozott tudósításában, megjegyezve, hogy végül napos, szép idő mellett várta a kíváncsi nézősereg a nagy csapatot, köztük
Bodrogi Gyulát és „a daliás Toldi Miklós-utánzat, szép szál nőbálvány” Bujtor Istvánt, de ott volt Juhász Jácint, Horváth László, Szirtes Ádám, Fülöp Zsigmond, Besztercei Pál, Hadics László, Németh Sándor, Suka Sándor és Kalló János is.
A beszámolóból kiderült az is, hogy a színészek hetente egyszer, Angyalföldön tartottak edzést, és az állandó keret 15–20 játékosból állt, de általában változott – így például Dunaszerdahelyen aznap hiányzott a törzsgárdából Garas Dezső, Zenthe Ferenc, Koós János vagy Aradszky László.
A járási öregfiúk csapatát pedig „Plavy, Antal, Magyarics, Szabó, Kmeť, Hodossy, Szigeti, Pacek és a többiek” alkották.
S bár a nézősereg láthatóan és hallhatóan elsősorban a „színésztizenegytől” várta a jobb játékot és persze a győzelmet is, a hazai öregfiúkat ez nem hatotta meg.
Mondani sem kell, hogy a barátságos mérkőzés természetesen inkább szórakoztatás volt a javából, ahol eleinte a „nekem is egy, neked is egy” alapon ment a „küzdelem”, gólok nélkül.
Majd a 17. percben Juhász Jácint csavart be a tizenegyes tájékáról egyet a hálóba, ám 5 percre rá Pacek 1:1-re módosította az állást. A félidő végéig Hodossy révén 2:1-re erősített a helyi gárda.
A második félidőben aztán a hazaiak kapuját többször is vészesen fenyegette a három színész csatár, Bujtor István, Bordogi Gyula és Juhász Jácint „labdabűvölése és észbontó csele”, amit a közönség „harsogása és nagy hullámokban kicsapódó nevetése” tetézett.
Kanovits beszámolója szerint a második félidőben
„a vezéregyéniség kétségkívül Bujtor. Hihetetlenül keveset fut, mégis rendezője a támadásoknak. Mindezt addig csinálja, míg a 17-ik percben egy hátborzongató cselszlalom után akkora gólt ragaszt, hogy füstölgő, kénszagú csík marad a labda nyomán”, amivel 2:2-re egyenlítettek.
„Horváth Laci únja hátul a munkanélküliséget, előrerobog. Égszakadás, földindulás, a hálóban egy roppanás. 3:2.”
Aztán, mivel „Bujtor megúnhatta az egygólos vezetést, (...) a 27-ik percben néhány kecses mozdulattal elaltatja a fél védelmet és ismét egy kis, kénköves »ménkűt« suhint a bal alsó sarokba, 4:2.” Rá három percre ismét bekeveredik a labda (s még az éles szemű riporter sem látta, kitől, így hát) valakitől a hálóba: 5:2.
…„és amikor a 37-ik percben Bujtor harmadik tüzes istennyilát fogadta a közönség egetverő üdvrivalgással, nyilvánvaló lett a színészválogatott győzelme”, noha a helyiek ezt követően a „magyar–angolos” 6:3-ra, s legvégül 6:4-re igazították a meccseredményt.
„A befejezést jelző sípszó egyben indítójelzésként szolgált az ülő, fekvő és állórajtból startoló autogrammgyűjtők részére. Később (aztán) az öltözők előtt szorongott a különféle cetlikkel meg írószerszámokkal felfegyverzett tömeg.”
A pompás szórakoztató délután színvonalát pedig csak emelte a szünetben a csapattal érkezett Voith Ági rövid fellépése is. Az eseményt pedig ugyancsak pompás felvételeken Németh Sándor örökítette meg a számunkra (lásd a fotókat!).
Nagy Attila helytörténész
