Színes albumunk korszakok szerint halad: előbb a legkorábbi időszak, a „hőskor” képeslapjait mutatjuk be, amelyek még a Magyar Királyság Dunaszerdahelyét tárják elénk (1897–1919), majd a következő korszak már az első Csehszlovák Köztársasághoz csatolt csallóközi település életképeit villantja fel (1920–1938), míg a harmadik fejezetben a Magyarországhoz 1938-ban visszacsatolt Dunaszerdahely mindennapjait látjuk (1938– 45). Kötetünk záró fejezetében pedig a már az ismét Csehszlovákiához tartozó, ám a kommunizmus által még le nem rombolt (később szocialista mintavárossá épített/erőltetett) egykori mezőváros utolsó pillanatait mutatjuk meg (1945–58).
A tájékozódást az egyes képeslapok magyarázó szövegein túl a könyv legvégén elhelyezett térképünk is segíti, amelyen a számmal is jelölt képeslapokat, pontosabban a rajtuk látható épületek, helyek helyszíneit jelöltük be.
Ám még mielőtt az egyes képeket vesszük szemügyre, nézzük meg maguknak a szerdahelyi képeslapoknak – és kicsit készíttetőiknek is – a történetét!
Az első dunaszerdahelyi képeslapok szinte egyidősek a magyar képeslapkiadás első darabjaival, amelyek az 1896-os budapesti millenniumi ünnepségek apropóján jelentek meg.
Az 1800-as évek derekán világhódító útjukra induló képes levelezőlapok igényét – amelyek olcsóbbak, ráadásul több szempontból is érdekesebbek voltak, mint az akkoriban drágábbnak számító levélpapírok – a helyi nyomdaipar hamar felismerte. Kínálatukban ezért elég gyorsan megjelentek az előbb fekete-fehér, majd színezett képeslapok. Ezek visszatérő témái, mint azt látni is fogjuk, Dunaszerdahely templomai, fontosabb középületei, híres utcái, terei, ismert helyei voltak.
Nem csoda hát, ha Szerdahely első nyomdája, az 1874-ben alapított Goldstein Józsua-féle már 1897–98-ban megjelentette első képeslapjait. Goldstein nemcsak könyvnyomdász, hanem papír- és könyvkereskedő is volt – nyomdája az egykori Templom térről kivezető Patika (vagy Posta) utcában állt, a mai Bihari épületétől 10–20 méterre.
Egy 1899-ben feladott képeslapon pedig már ott találjuk a másik dunaszerdahelyi nyomdász, Adler N. monogramját, majd rövidesen Izak Rimsteinét is, aki üzletét és nyomdáját az egykori nemesszegi utca egyik házában működtette.
Természetesen nem csak a nyomdászok adtak ki, illetve forgalmaztak szerdahelyi fotókkal ellátott képes levelezőlapokat, hanem a városka további könyv- és papírkereskedői is. Közülük elsősorban az 1900-as évek elejéről Petényi Márkot kell kiemelnünk, de Haar Henrik, majd később a fia, Haar Zsigmond papírkereskedése, illetve a 20. század derekán például a Magyar királyi Dohánynagyáruda, vagy Széher Erzsébet könyv- és papírkereskedése, de akár Fundárek papírüzlete is ide sorolható. Kiadványunkban éppen ezért mindegyik kép mellett igyekeztünk a kiadót is feltüntetni. Itt kell elmondanunk, hogy noha a megrendelők természetesen az esetek legnagyobb százalékában dunaszerdahelyiek voltak, ám a tényleges nyomdák, kiadók többször máshonnan kerültek ki (pl. Monostory György kiadó – Budapest, Barasits kiadó – Budapest, TVAR – Pozsony stb.). Ezek a megrendelt képeslapok például az 1930-as években minimálisan 1000 példányszámban jelentek meg.
Elvétve találkozunk olyan képeslapokkal is, amelyeket maguk a fotográfusok, vagyis a képek készítői adtak ki. Példának okáért itt a 20. század elején működő győri „Rembrandt” fényirdát, vagy a nyitrai, s idővel dunaszerdahelyivé lett Brunner Adolf egy-egy képeslapját említjük meg. A levelezőlapokra kerülő felvételek természetesen megrendelésre készültek: ilyen szempontból a legtöbb dunaszerdahelyi képet minden bizonnyal a Nyitráról ideköltözött Brunner fényképészet fotózta. Ha mindegyik általuk készített szerdahelyi képet fellelnénk, az egyik leggazdagabb és legizgalmasabb vizuális gyűjteményét adhatnánk a 20. század Dunaszerdahelyének.
Ha rangsorolnunk kellene, a legtöbb képeslappal Goldstein Józsua nyomdája ajándékozta meg az utókort, s utána Petényi Márk nevét kell odasorolnunk, illetve a Haar családét, majd a többi kiadóét. Természetesen a maga módján mindegyik képeslap szép és egyedi, ám tudnunk kell, hogy az itt látható 135 képeslap ma már csak féltett gyűjteményekben lelhető fel. Nehéz régi szerdahelyi képeslaphoz jutni manapság.
Látható kötetünkben az is, hogy nem mindenhol ugyanolyan minőségűek a képeslapok – van régebbi, van újabb, van jobb és van rosszabb nyomdatechnikával készült egyaránt. Mindenesetre néha a nem túl szép és jó minőségű képeslapokat is felhasználtuk, hiszen ezek közlésénél nem a minőség, hanem a tartalom volt a vezérlő szempont. Van továbbá, ahol egyáltalán nincs feltüntetve, vagy nem értelmezhető a képeslap kiadója, készíttetője, illetve az elkészülés vagy postázás dátuma – ez esetben a szövegben ezt mi sem tüntettük fel. Itt említjük azt is, hogy a képeslapok „neveinél” meghagytuk az eredeti helyesírást, nem javítva azokat (színessel kiemelve).
Reméljük, kiadványunk értékes, és mindenképpen különleges darabja lesz a helytörténet, illetve a régi városkép iránt érdeklődőknek, hiszen ezeken a régi képeken tárul elénk valójában a maga teljességében a mára teljesen eltűnt egykori, régi Dunaszerdahely…
Nagy Attila helytörténész
Ezt már olvasta?
Megjelent a Múzeumi Hiradó újabb kötete
A Csallóközi Múzeum kiadásában megjelent a Múzeumi Híradó...
