Back to top

Ma van Dunaszerdahely város gyásznapja

Publikálva: 2019, november 2 - 10:39
November 2-án, a halottak napján egyben városunk gyásznapját is tartjuk: ma van ugyanis az I. és II. világháború dunaszerdahelyi hősi katonahalottjainak és polgári áldozatainak emléknapja.
Ma van Dunaszerdahely város gyásznapja

A halottak tisztelete az emberiség életéhez hozzátartozó és vele egyidős cselekedet. Ennek mindenki a maga módján tesz eleget – így Dunaszerdahelyen is a temetőket látogatják ma az emberek, elhunyt szeretteikre emlékeznek, s gyújtanak mécseseket sírjaiknál.

Jó tudni azonban, hogy ezen a napon emlékezünk meg azokról a dunaszerdahelyi katonahősökről és polgári áldozatokról is, akik az I. és a II. világháború szomorú korszakában haltak hősi halált az otthonuktól távoli harcmezőkön, illetve vesztették életüket ennek az időszaknak a poklában.

Ezen a napon emlékezünk így arra a mintegy 250 katonahősre, akik hazájukért harcoltak, s akiket szeretteik hiába vártak haza, és arra a több mint 3000 polgári áldozatra, akiket a vészkorszakban hurcoltak el és gyilkoltak meg, illetve a Dunaszerdahelyet ért bombázásokban veszítették életüket. 

Kérünk minden együttérzőt, hogy csendes főhajtással ma emlékükre helyezzenek el mécsest az I. és II. világháború katonahőseinek emlékművénél az állomás melletti parkban, temetőinkben a nagykereszteknél, illetve a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központtal átellenben lévő Mártíremlékműnél és katonasíroknál.

A róluk szóló központi megemlékezést november 11-én tartják majd Dunaszerdahelyen az I. és II. világháború katonahőseinek emlékművénél.

Nagy Attila helytörténész

Ezt már olvasta?

Cookies