A műsor nyitánya természetesen a Hungária együttes Csavard fel a szőnyeget c. dalára készült tánckoreográfia volt, melyet rögtön követett Vörös István átirata, a Vakard fel a kék eget.
Slágerből nem volt hiány, prózában megszólaltatták a KFT Afrika c. szerzeményét - ezúttal Lackfi János átiratában, Vadliba címmel. .
Nagy sikert aratott a Korál együttes Homok a szélben c. slágerének modernizált változata a Majom a fényben, valamint a Gőzhajú fiú, amelynek szövege mindannyiunkban felidézte az Omega egyik legismertebb dalkincsét.
A Menzadal (Szóljon hangosan a gyomrom) pedig Soltész Rezsőt idézte. Az „újrahangszerelt“ verseket követően az eredeti melódiára és dalszövegre ropták a táncot a műsor szereplői az iskola megújult színházteremében
A magyar könnyűzenei élet legnagyobbjaitól, az LGT együttestől elhangzott a Másold le magad (Ringasd el magad) és a Partyarcok (Szólj rám, ha hangosan énekelek) „felcsavart“ változata is.
Ez utóbbit az iskolai „szavalóélet“ legnagyobb „partyarcai“, az ún. Mesternégyes adták elő, akik ezzel a fellépésükkel búcsúztak a középiskolás színpadtól, hiszen a jövő hónapban már érettségiznek.
A legnagyobb feladatra Szabó Tímea, az iskola egyik énekes-szavaló tehetsége vállalkozott, aki a Valami Amerika betétdalát Lackfi János Lefagy a mechanika szövegével énekelte el.
A slágerátiratokon kívül üde, tavaszi versek - mint pl. Varró Dániel A nyúl tavaszi éneke vagy Csukás István Isten megnyomja a tavaszgombot c. költeménye - is elhangzottak a műsorban.
Természetesen nem maradt ki a nap két „ünnepeltje“, József Attila és Márai Sándor sem a verses összeállításból. A Tedd a kezed a homlokomra ill. a Tószunnyadó valamint a Hol vagyok c. költemények megzenésítve, míg az Ars poetica nagyszerű szavalatként csendült fel.
Az iskola alkalmi kórusa pedig az Oscar-díjas Mindenki című film betétdalát, a Nemes Nagy Ágnes Tavaszi felhők c. versét feldolgozó Bodzavirágot is előadta.
Weöres Sándor Ha Nap süt a rétre költeményének kórusváltozatát pedig a fináléként újra a Csavard fel a szőnyeget táncprodukció követte. Az énekkar kezében lévő betűkből pedig a nagyközönség a műsor alapjául szolgáló kötet címét olvashatta össze: CSAVARD FEL A SZÖVEGET!
A csaknem 70 diákot megmozgató költészetnapi műsor szereplői ajándékként egy-egy nyomtatott költeményt kaptak, amelyeket egyénileg ill. magyartanáraikkal közösen posztoltak a városban, bekapcsolódva a Gittegylet „Posztolj verset az utcára 2017“ elnevezésű kezdeményezéshez.
-kl-
Ezt már olvasta?
A bársonyos forradalomra emlékezés jegyében kezdődött az idei Vámbéry Hét
Nyolc éves múltra tekint vissza a Vámbéry Ármin...