Visszatekintve a játékos- és edzői pályafutása állomásaira, mik voltak az eddigi karrierje legszebb emlékei?
„Az MTK-nál töltött idővel kezdeném. Huszonhárom bajnoki cím és tizenkét kupagyőzelem fűződik a budapesti klub történelméhez. Ezt a sikerességet Németországban csak a Bayern München tudja megközelíteni. A következő klub, melyet meg kell említenem, az a skót Hearts. Egy hatalmas klubról beszélünk, mely komoly változásokon ment át az érkezésünkkor. Kijutottunk az európai kupaporondra, és a Celtic-Rangers páros mellett tagjai lettünk a legjobb hármasnak. Az Ibrox Stadiumban vagy a Celtic Parkban több mint negyvenezer szurkoló előtt játszottunk. Szívesen emlékszem a Schaffhausennél sportigazgatóként eltöltött időszakomra is. Nagy előnyöm, hogy több országban is megtapasztalhattam, mit jelent a profizmus. Ha az ember olyan helyen edzősködik, ahol van akadémia, akkor megtanul bánni a fiatalabb játékosokkal is. Ha jobban belegondolok, akkor játékos-edző is voltam, így a futballban betöltött szerepemet illetően már csak klubelnökként nem dolgoztam (nevet). Ezeket a tapasztalatokat senki sem veheti el tőlem, és ez nagyon sokat jelent.”
Több éven át régiónkban is tevékenykedett. Mi a véleménye a közép-európai, azon belül pedig a szlovákiai labdarúgásról?
„Hazámat, Németországot beleértve immár az ötödik országban dolgozom. Rengeteget tanultam a Svájcban eltöltött időm alatt, hiszen mikor odaérkeztem a nyolcvanas évek második felében, még más volt a rendszer. Aztán megváltoztatták az oktatást, a fiatalok fejlesztését. Tíz év elteltével ugyanez a folyamat ment végbe Németországban is, hiszen a kilencvenes évek végén a német válogatott nem tartozott a világ közvetlen élvonalába. Jelenleg nagyon magas szinten dolgozó akadémiáink vannak, és láthatjuk, hogy tizenöt évvel később mennyi tehetséges futballistánk van, akik ebből a rendszerből nőtték ki magukat. Szlovákiát nézve, nagyon fontos szerepük van a stadionoknak. Ha szétnézünk Európában, akkor azt láthatjuk, hogy például az olaszoknak komoly gondjaik vannak ezzel. Öregek a stadionok, viszont a gazdasági helyzetük sem rózsás. Szlovákiában például a nagyszombatiak otthona egy remek stadion. Napjainkban az a fontos, hogy a családok is képesek legyenek kilátogatni a mérkőzésekre, ne csak a vérbeli szurkolók. Ennek kell lennie az első lépésnek itt is. Ha megvan az új stadion és az edzőközpont, akkor ez egy remek, jövőbe mutató lépés. Reméljük, hogy az A-csapat fejlesztésével - hiszen mindenhol ez a meghatározó - mi is jó irányba indultunk el.”
A labdarúgásban eltöltött idejének egy jelentős részét László Csaba mellett másodedzőként töltötte. Hogyan írná le az együttműködésüket?
„Nagyjából húsz éve működünk együtt. A kezdetekkor ő a Borussia Mönchengladbachnál volt az U17-es korosztály edzője, én pedig Svájcban egy harmadik ligás együttest irányítottam. Kölnben ismerkedtünk meg, ahol az UEFA pro licences továbbképzésén voltunk. Több együttes edzéseit is megtekintettük - Köln, Leverkusen, Mönchengladbach -, és sok meccset is megnéztünk. Segítettem neki az általa tartott gyakorlások megtervezésében és levezénylésében is. Most, hogy már nagy áttekintéssel rendelkezem a mai labdarúgásról, kijelenthetem, hogy Csaba főleg az edzések taktikai részére fektetett nagy hangsúlyt, én pedig inkább az erőnlétre. Ez a két dolog összekapcsolása, melyet néha szimbiózisnak is hívok, jó alapja a minőségi munkának. Amikor ő Lothar Matthäus segédedzőjeként a magyar nemzeti válogatotthoz került, akkor én még Schaffhausenben dolgoztam. Végig kapcsolatban maradtunk, majd ő ezt követően a Ferencvároshoz igazolt vezetőedzőnek, én pedig a saját utamat jártam. A skót Hearts volt az első klub, melybe közösen érkeztünk. A Hearts már abban az időben is különleges volt, egy nem mindennapi tulajdonos irányítása alatt. Skócia alapjában véve egy speciális hely a külföldi edzőknek. Ha jól emlékszem, akkoriban mi voltunk ez egyedüli külföldiek egy nagycsapat kispadján. Az érkezésünk után Glasgowban voltunk egy találkozón, amelyen az összes élvonalbeli együttes edzői részt vettek. Meg kellett magunkat mutatnunk, és egy év elteltével, amikor ismét találkoztunk Glasgowban, Csabát választották az idény legjobb szakvezetőjének. Úgy vélem, hogy ez egy hatalmas megtiszteltetés volt, hiszen többek között olyan további nevek voltak a pakliban, mint mondjuk Dennis Law. Meg kellett küzdenünk érte, de mindenképpen sikeres időszakot töltöttünk ott. A kupában elődöntőt játszhattunk a Celtic ellen, ami mindig egy nagy rangadó. Csaba ezt követően a litván nemzeti csapatot irányította, majd az MTK-nál dolgoztunk ismét együtt. Budapesten is hasonló volt a helyzet, mint Dunaszerdahelyen: új stadion épült, a klub változásokon ment keresztül, új irányvonalat akartak követni. Ha visszatekintek az MTK-nál végzett munkámra, akkor azt mondhatom: sokat tanultam, fejlődtem az ott töltött idő alatt.”
El tudná röviden magyarázni, hogy mik az ön feladatai a napi edzésprogramban és a meccsnapokon?
„Egy idevágó példával kezdeném: a Bayer Leverkusennél külön edzőt foglalkoztatnak, aki a koordinációért felelős. A négy segédedző a minimum, de sok csapatnak hat-nyolc segítője is van. Úgy vélem, hogy a menedzsereké a jövő. Angliában és Skóciában már hosszabb ideje működik az a rendszer, hogy a menedzser nem csak a főedző szerepét tölti be, hanem ő hozza a játékosokat is a klubhoz. Ha a DAC-ot nézzük, akkor itt öt edző van, akik összehangolják a munkát. Tudom, hogy Csaba milyen munkát végez a taktikával, én pedig az állóképességgel. Meg kell találni az edzők közötti egyensúlyt, hiszen mindenki másképp gondolkodik, más a tapasztalata. Azt szeretném, ha a segédedzők minél hamarabb egymásra hangolódnának, hogy a lehető legnagyobb segítséget nyújtsák a csapat számára - szerintem ez a munkám legjobb leírása.”
Immár öt hónapja tagja a DAC-projektnek. Hogyan látja a projektet, a klub jelenét és jövőjét?
„Nagyszombatban járva megtekintettem a válogatottat, és jobban szemügyre vettem a stadiont is, mely fontos része egy klub életének. A bajnokság lebonyolításában egy komoly változás történik, mely szerintem három-öt év múlva fogja megmutatni a hasznosságát. Úgy hallottam, hogy DAC-nál is több változás ment végbe az elmúlt években: új lett a tulajdonos, aki érkeztével természetesen új gondolatmenetet is hozott. A stadion felújítása remek ütemben halad, és készül az akadémiánk is, mely nagyon jó kiindulási pontot jelent a jövő nemzedékére nézve, ráadásul az edzőközpont minden professzionális csapat egyik alapköve. Ezek nagyon pozitív dolgok, azonban a javuláshoz szükséges lenne egy színvonalasabb bajnokság megteremtésére. Angliában és Németországban a pontvadászat színvonala nagyon magas, bár ez egyrészt az adott ország gazdasági helyzetétől is függ, hiszen ott az együttesek óriási összegeket kapnak a televíziós jogok értékesítéséből. Aztán a nagyobb csapatok rengeteget keresnek a Bajnokok Ligájában is. Tehát meglátásom szerint egy erős bajnokság kialakítása lehetne az első lépés, majd az utánpótlás fejlesztése következne. Németországban és Svájcban is láthattam, mennyire magas szinten csinálják, és ez a feltétele a további fejlődésnek.”
Dunaszerdahelyre érkezése óta a bajnokság összes csapatával megmérkőztünk, jelenleg pedig a tabella hetedik helyén állunk. Hogyan látja a bajnokságban elfoglalt helyezésünket?
„Először is azzal kezdeném, hogy kicsit más volt a DAC-hoz való érkezésünk, hiszen ez volt az első alkalom, hogy a bajnokság közben vettük át egy csapat irányítását, nem pedig a nyári szünet során. Dunaszerdahelyen már egy kész csapat várt minket kész futballistákkal, és első lépésként stabilizálni kellett a játékoskeretet. Néhány dolgot még az év végéig sikerült megváltoztatnunk, majd következett egy jól sikerült téli felkészülés, mely során Törökországban is készülhettünk a tavaszra. Mostanra már megvan az átlátásunk a dolgokról, tudjuk, hogy erőnlétileg hol tartanak a futballisták. Ha végig nézek a bajnokság csapatain, akkor azt látom, hogy a Zsolna picit máshol tart, mint mi, viszont - bár annak ellenére, hogy kikaptunk tőlük - például a Slovan ellen nem láttam akkora különbséget a két együttes között. Azt is meg kell jegyeznem, hogy az említett csapatok egyénileg jobb játékosokból állnak, ám mi csapatmunkával igyekeztünk kompenzálni ezt a hátrányt. Immár kilenc bajnoki mérkőzés óta veretlenek vagyunk, ami azt mutatja, hogy megvan a stabilitás. Ez nagyon fontos, hiszen a stabilitás a folyamatosság alapja, mely a következő lépés a jó csapattá válás folyamatában. Úgy látom, hogy a harmadiktól a hetedik helyig álló együtteseknél csak a napi forma a különbség, hiszen nagyjából ugyanazt a játékerőt képviselik. Viszont a zsolnaiak sem voltak annyival jobbak nálunk, hiszen képesek voltunk kétgólos hátrányból is visszajönni ellenük - ez a mi erőnket is mutatja. Szerintem a csapat fejlődése jó irányban halad, és folytatnunk kell a megkezdett munkát.”
A következő fordulóban a Slovan elleni rangadó vár együttesünkre, ami egy különleges összecsapás a szurkolóknak és a játékosoknak is egyaránt. Érzi már ennek a mérkőzésnek a kivételes hangulatát?
„Már a Nagyszombat elleni találkozó előtt is mondták, hogy az is egy rangadó lesz. Természetesen a Slovan egy nagy múltú csapat, már az érkezésem előtt is ismertem a nevüket. Az idegenbeli találkozón egy-nullás vereséget szenvedtünk - ez volt a harmadik összecsapás, melyen a DAC kispadján ültünk. Nem igazán láttam olyasmit akkor a pozsonyiaktól, ami miatt félnünk kellene tőlük. Bízom a csapatban, és remélem, hogy sikerül jó eredményt elérnünk - ez a szezon hátralevő részének az egyik fő célkitűzése. Természetesen mindig győzni szeretnénk, de a jó eredmény alatt nemcsak a három pontot értem, hanem a jó játékot is, mely lendületet adhat az évad hátralevő részére is. Ez fontos, hiszen a kupából való kiesésünk után komoly csalódottság uralkodott a klub háza táján.”
Milyen típusú labdarúgókkal szeret együtt dolgozni, és a DAC keretéből kik azok, akik ilyen típusúak?
„Én egy játékosnál nem csak a képességeit nézem. Ha jó teljesítményt akarsz nyújtani, akkor ahhoz a megfelelő személyiség is kell, amit aztán a pályán kívül is meg kell mutatni. Nagyon fontos a kiegyensúlyozottság. Tizennyolc-tizenkilenc évesen volt szerencsém a német kupában az Eintracht Frankfurt ellen játszani, ahol több világbajnok labdarúgó is szerepelt. Ők a pályán kívüli viselkedésükkel is példát mutattak. A mai modern labdarúgás annyira összetett, medializált, hogy a megfelelő személyiség nélkül hamar gondjaid lehetnek, nem szabad elszállni magadtól. A mindennapi munka során szeretek olyan emberekkel dolgozni, akik hálásak, ha megkapják az esélyt, és élnek is vele. Fontos nem elfelejteni, honnan jöttél, hiszen ez a hozzáállás a pályafutásod befejeztével is sok bajból kínálhat kiutat. Ha a DAC-ot nézem, akkor látható, hogy van több 21 éven alatti válogatottunk is. Amikor ideérkeztem, úgy gondoltam - és gondolom is -, hogy Tomáš Huk lehet a következő felnőtválogatott. Viszont több tehetséges labdarúgónk is van, mint például Ľubomír Šatka. Arra azonban ügyelnünk kell, hogy nem szabad túl sok fiatalt beépíteni a csapatba, hiszen a rutin is elengedhetetlen a sikerhez, a fiataloknak kell olyan, akitől tanulhatnak.”
Mit gondol, mikor lehet bajnok a DAC? És amikor remélhetőleg eljön ez a nap, Ön is a siker részese lesz?
„A második kérdéssel kezdeném: ez nem az én döntésem. A futball a munkám, és ha jönnek a sikerek, akkor nagyobb a valószínűsége, hogy maradni fogunk. Viszont, ha a klubvezetők úgy gondolják, hogy a fejlődés nem olyan mértékű, mint amilyet elvárnának, akkor váltani fognak - ez a természetes. Amit öt hónap után el tudok mondani: sikerült valamit adnunk a csapatnak, és a fejlődés a táblázaton elfoglalt helyezésünkön is látható. Természetesen a fejlődés még messze nem ért véget. Minden bizonnyal lesznek távozók és érkezők is, ami azt jelenti, hogy új csapatot kell építenünk. Ez a folyamat időigényes. Kellenek viszont a sikerek is, és éppen ezért nem tudom jelen pillanatban megmondani, meddig maradok a DAC-nál. Nem igazán gondolkodom hosszútávúan, mindig a napi munkámra összpontosítok. Igyekszem mindig a legjobbamat nyújtani, és ha ez nem elég, akkor megköszönöm a lehetőséget, elbúcsúzom, és új csapatot keresek.”
Forrás: fcdac.sk
