Back to top

A Szakolca - DAC 1904 mérkőzés előtt: A századik idegenbeli győzelemért

Publikálva: 2025, október 4 - 21:48
A 10. bajnoki fordulóban az Erdőháton vendégeskedik a DAC, a tabella kilencedik helyezettjénél. A Szakolca-DAC összecsapás vasárnap 17:00 órakor kezdődik.
A Szakolca - DAC 1904 mérkőzés előtt: A századik idegenbeli győzelemért

Kellemesen, felülnézetből

Csapatunkra 16 nap leforgása alatt már az ötödik találkozó vár. Szerdán a DAC remekül teljesített a 2. bajnoki fordulóból elhalasztott kassai mérkőzésen, a Viktor Djukanović, Christián Herc páros góljainak köszönhetően három ponttal térhettünk haza keletről, amelyeknek köszönhetően a hiányos bajnoki táblázat élére álltunk.

A 10. fordulóban, amely után jön az idény második válogatott szünete, a táblázat jelenlegi kilencedik helyezettje, az MFK Szakolca az otthonában lépünk pályára. Azzal a céllal utazunk az MFK-hoz, hogy az élen maradjunk, hiszen nagyon kellemes érzés felülnézetből letekinteni a pontvadászat további mezőnyére.

Vasárnap szintén szeretnénk megszerezni a DAC történelmi, századik idegenbeli győzelmét a legfelső osztályban – az ellenfelek otthonában abszolvált eddigi 477 fellépésünkből 1985 óta 99-en diadalmaskodott a DAC, 124 döntetlen és 254 vereség mellett. Az idegenbeli meccseink gólaránya 452:832.

„Sikerült jó eredményt elérnünk a nehéz és fontos kassai összecsapáson, ami pozitív hatással volt a csapat hangulatára. Viszont egy újabb fontos megmérettetés előtt állunk, amely más lesz, mint a Komárom vagy a Kassa elleniek. Más, különböző játékstílusú ellenfél vár ránk, egy eltérő környezetben. Mindezekre készülünk, viszont csak saját magunkra kell összpontosítanunk. Bízom benne, hogy a holnapi meccs rólunk, a jó felkészültségünkről és a hozzáállásunkról szól majd. Ha képesek leszünk megismételni a Kassán mutatott érzelmeinket és felkészültséget, bízom a játékosaimban, hogy Szakolcán is sikeresen teljesítik a hárompontos tervünket” – állapította meg Branislav Fodrek vezetőedző a holnapi bajnoki összecsapást megelőzően.

A DAC eddig 951 élvonalbeli találkozót abszolvált, ezekből 25 után állt a bajnoki táblázat élén (114-szer a második, 102-szer a harmadik pozíció volt a mienk). Ezt megelőzően legutóbb a 2022/23-as idény 28. fordulóját követően voltunk éllovasok. „Nem értékeljük túl a tabella jelenlegi állását, de mindenképpen kellemesebb ilyen pozícióból nekivágni az előttünk álló mérkőzéseknek. Mindenki szeretne a lehető legjobb helyen állni, ez alól mi sem vagyunk kivételek. Viszont még a játék mindkét szakaszában van miben fejlődnünk. Szeretnénk minden mérkőzéssel javulni és a lehető legjobb pozíciót elfoglalni a táblázaton” – tette hozzá szakvezetőnk.

Ammar Ramadan: A hozzáállás és a karakter lesz a döntő

Ammar Ramadan a közelmútlban rögtön kettős jubileumot ünnepelhetett. A szír idegenlégiós szombaton a 100. tétmérkőzésén lépett pályára klubunk színeiben a Komárom ellen. Szerdán a Kassa otthonában aztán a 100. összecsapását abszolválta a Niké Ligában, amelyekből 12-t még nagyszombati mezben teljesített, 88-at pedig már a DAC játékosaként. „Ez nagy megtiszteltetés számomra, mondhatjuk, hogy száz meccset lejátszottam már a professzionális labdarúgás világában. Főleg amiatt érzem magam nagyon szerencsének, hogy ezt a számot a DAC színeiben értem el. Tudom, hogy ezek az érzések még különlegesebbek is lehetnek, mégpedig abban az esetben, ha a szezon végén sikerülne valamilyen trófeát nyernünk. Ez a célunk.”

A bajnoki pályára lépések második százasát már holnap megkezdheti a 24 esztendős támadójátékos. „Ezek olyan összecsapások, amelyek nagyon fontosak a tabella alakulása szempontjából. Nem elég csak az első három elleni rangadókat behúzni. Minden tiszteletem az alacsonyabb pozíciókban álló csapatoké, de főleg akkor kell nyerni, amikor mi vagyunk az esélyesek. A minőségbeli különbség csak akkor mutatkozik meg, amennyiben a küzdőszellem tekintetében felvesszük a versenyt ezekkel a csapatokkal és megfelelő jellemet mutatunk. Holnap fontos lesz, hogy a saját játékunkat mutassuk és teljes erőbedobással futballozzunk, csak abban az esetben fogunk nemcsak a játékban, de az eredményességben is dominálni” – tette hozzá a szír válogatott labdarúgó.

MFK Szakolca: A kilencesek bűvöletében

A szakolcaiak a cseh vezetőedző, David Oulehla irányításával vágtak neki az ötödik élvonalbeli idényüknek, aki tavaly szeptemberben vette át a csapat irányítását. Tavasszal a 9. helyen értek célba (az alsóházi rájátszásban a legtöbb pontot szerezték) és jelenleg is a 9. pozíciót foglalják el.

Az erdőháti zöld-fehérek 9 ponttal állnak, amelyeket a Rózsahegy otthonában aratott 3:1-es győzelem, a Kassa elleni hazai 1:0-s siker és a Zsolna (0:0), továbbá a Zólyombrézó (2:2) elleni hazai döntetlenek alkalmával szereztek. A legutóbbi forduló keretén belül Nagymihályban szenvedtek 0:2-es vereséget.

A szakolcaiak 13 gólt kaptak, ami az ötödik legalacsonyabb szám, ám mindössze nyolcszor voltak eredményesek, ami a bajnokság legrosszabb mutatója. A nyolc góljukon hat játékos osztozik, mindegyikük egyszer talált a kapuba. A fennmaradó kettő öngól volt.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése az élvonalban:
2023.02.25. – DAC-Szakolca 2:1, gólszerzők: Černek (öngól), Brunetti – Fábry, 4458 néző
2023.09.23. – Szakolca-DAC 0:1, gólszerző: Čermák, 2102 néző
2024.02.10. – DAC-Szakolca 1:0, gólszerző: Brunetti, 4836 néző
2024.09.21. – Szakolca-DAC 1:3, gólszerzők: Dani Alves – Redzic 2, Trusa, 803 néző
2025.02.08. – DAC-Szakolca 3:1, gólszerzők: Ramadan 2, Brunetti – Sobczyk, 2252 néző

Történelem

Ellenfelünk 105 éves történelmében a jelenlegi az ötödik szezonjuk az élvonalban. A Szakolca első alkalommal a 2015/16-os idényben szerepelt a legjobbak között, ám rögtön ki is esett. A visszatérésre egészen 2022-ig vártak az erdőhátiak, azóta a Niké Liga stabil résztvevői. Újoncként a nyolcadik, majd azt követően kétszer a kilencedik helyen zártak.

Eddig 9 alkalommal találkoztunk a holnapi ellenfelünkkel, kétszer győztünk kétgólos, négyszer pedig egygólos különbséggel. A DAC mindkét kétgólos sikere a legutóbbi szezonban született meg, odahaza és idegenben egyaránt 3:1 lett a végeredmény.

Az ellenfél otthonában egyszer, még 2016 tavaszán maradtunk alul. A Szakolca a Niké Ligába való visszatérése óta sorrendben a következő eredmények születtek: 1:1, 1:0 és 3:1 (a mi szemszögünkből).

A DAC élvonalbeli gólszerzői a Szakolca ellen:
- Pačinda, Brunetti
2 - Redzic, Ramadan
1 - Sarr, Kalmár, Čermák, Trusa
öngól - Černek
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagja)

Hol követhetjük a mérkőzést?

A holnapi találkozót élőben a következő csatornán követheti figyelemmel:
https://voyo.markiza.sk/ internetes televízió

Honlapunkon pedig élő szöveges tudósítással jelentkezünk.

A szurkolói útmutatót és a belépőjegyekről szóló információkat itt olvashatják.

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 31. idény, 951 mérkőzés: 359-241-351, gólarány 1209:1283
Skalica: 5. idény, 138 mérkőzés: 39-34-65, gólarány 147:196

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 9 6-2-1, gólarány 15:8
Az ellenfél otthonában: 5 2-2-1, 8:6

A Kassa-DAC bajnoki mérkőzés holnap 18:00-kor kezdődik, játékvezetők Ruc - Zemko, Straka.

Mint minden tétmeccsről, holnap Szakolcáról is élőben jelentkezünk szöveges közvetítés keretén belül. Kövesse a mérkőzést percről percre honlapunkon!

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Niké liga
Cookies