Back to top

Osztály és szülői közösség a szakközépben – az összefogás ereje

Publikálva: 2019, február 22 - 19:20
Szeptemberben kicsit félve, de újra nyitottan lépte át a dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21, Szakközépiskola küszöbét 18 elsős fiú, akik a hálózati és információs szolgáltatások szakra jelentkeztek. Ők az iskola I.D osztálya.
Osztály és szülői közösség a szakközépben – az összefogás ereje

Egy osztály, amely az első pár hét alatt igazi közösséggé kovácsolódott, összetartó osztály lett, s amely emberileg és a tanulásban is igyekezett helyt állni. Az első félévi bizonyítványosztás a többség számára öröm volt, hiszen az osztály nagy része kiváló átlaggal zárta a félévet... Persze a következő mindennapok új feladatokat hoznak, új kihívásokat, melyekkel az osztályfőnöknek, tanároknak, és a szülőknek szembe kell nézniük.

A szülőkkel való együttműködés a kezdetektől fogva nagyon jó, közösen keressük a megoldást a gondokra, hiszen közös a célunk, nekem mint osztályfőnöknek, és nekik, mint szülőknek, embert faragni a fiúkból, akik megállják majd a helyüket a „nagybetűs” életben.

Szülőnek és tanárnak lenni hivatás. Osztályfőnöknek lenni pedig nem kis felelősség, és komolyan kell venni ezt a megbizatást, feladatot. Minden a bizalomról szól. Megbízni bennük és kivívni azt, hogy megbízzanak az osztályfőnökükben. Osztályfőnökként mindennap ott vagyok a diákjaim között, ismerem a gondjaikat, mindig van egy jó szavam hozzájuk, közösen keressük a problémákra a megoldást. Viccelődve szoktam mondani, hogy 29 fiam van (két osztály), meg két saját fiam otthon. Felelős vagyok értük. Nagyon jó megtapasztalni, hogy a szülők partnerek a közös munkában, a nevelésben,  és nem úgy gondolkodnak, hogy csak beíratták gyermeküket a középiskolába, ahol a  tanár, osztályfőnök, átveszi őket, és négy év múlva sikeres, érett gyermeket kapnak vissza.

A közösségnek, a közös munkának, az együtt gondolkodásnak megvan az eredménye. A közösségnek és  bizalomnak nagy ereje van. Bízom abban, hogy ez az osztályközösség az évek során tovább fog erősödni, fejlődni. Ezt kívánja valamennyi nevelésben résztvevő tőlünk. Amilyen lesz a jövő nemzedéke, olyan lesz a társadalom is. A társadalmi, gazdasági fejlődést csak intelligens, magabiztos, szakmailag felkészült, problémamegoldó fiatalokkal lehet „építeni”.

Klőr Levente, tanár, osztályfőnök

Ezt már olvasta?

Cookies