Novota új kihívásáról

Júliustól az Akadémián fogsz foglalkozni klubunk fiatal kapustehetségeivel. Hogyan zajlott a megkeresésed és a DAC-ba való visszatérésed?

„Ha jól emlékszem, márciusban beszéltünk róla először, de akkor még nem akartam nyilvánosságra hozni a megkeresést. Talán egy hónappal azt követően, hogy kiderült, nem folytathatom a profi labdarúgó pályafutásom – tehát viszonylag gyorsan – Martin Raška felhívott, akivel Martin Matlák hozott össze. Akkor beszéltünk először arról, hogy létre szeretnének hozni egy kapusakadémiát, ami úgy működne, hogy a klubban levő gyerekekkel foglalkoznánk és megpróbálnánk minél profibb szinten csinálni ezt. A tárgyalások hetei, hónapjai során igyekeztünk egyeztetni, pontosítani a dolgokat, megbeszéltük, hogyan kellene ennek az egésznek működnie.”

Mennyi időre szól a szerződésed?

„Jelenleg egy évre szól, és majd meglátjuk, hogyan tovább. De szerintem nem a szerződés hosszán múlik az együttműködés sikeressége. Ha jól fognak menni a dolgok, akkor gondolom, automatikusan meghosszabbodik majd. Viszont nem akarok ennyire előre szaladni, és remélem, hogy jól csöppenek majd bele ebbe a világba, hiszen ez mégiscsak teljesen más, mint játékosnak lenni. Ebbe is bele kell tanulnom, hiszen nem úgy működik a dolog, hogy suhintok egyet egy varázspálcával, és jön a siker. Meg kell szereznem a kellő tapasztalatot, így szerényen, ám a magammal szemben támasztott elvárásokkal vágok neki a feladatnak.”

Viszont ennyi kapustapasztalattal a hátad mögött nem a nulláról indulsz…

„Természetesen nem, de szerintem én is sokat fogok tanulni, főleg maguktól a gyerekektől. Kíváncsi vagyok arra, melyiknek mi a jó, továbbá hogyan fejlődnek, reagálnak azokra a dolgokra, amelyeket velünk csináltattak az edzők a gyakorlásokon. A kapusokra is az érvényes, ami a mezőnyjátékosokra: ahány ember, annyi szokás. Úgy érzem, hogy számomra ez egy nagyon értékes dolog lesz, hiszen amikor megkaptam ezt a felkérést, már rögtön akkor megfogott ez az egész, és nagyon boldog voltam.”

Térjünk vissza a játékos-pályafutásodhoz, és főleg annak végéhez: az év elején jött a váratlan hír, hogy 34 évesen be kell fejezned a profi karriered. Mennyire sikerült ezt feldolgoznod?

„Természetesen sokkoló volt, hiszen tulajdonképpen az egyik napról a másikra kaptam meg ezt a hírt. Megmondták azt is, hogy a kivizsgálások végéig az edzéseket sem folytathatom. Mindenképpen megviselt a hír, bár tudtam, hogy lassan elérkezik a pályafutásom vége. Nem voltam naiv, hiszen tisztában vagyok vele, hogy 34 esztendősen többen már szögre akasztották a stoplist. Viszont váratlanul jött, és valamilyen szinten el kellett fogadnom, fel kellett dolgoznom. Voltak és vannak is könnyebb, nehezebb napok, de próbálom a dolgok pozitív oldalát nézni: több időm lett a családomra, hétvégén nyugodtan nézhetek meccseket – erre korábban nem nagyon volt időm. Még mindig jobb, hogy így jöttek rá a problémámra, mintha a pályán történt volna velem valami. Nemcsak meccsen, hanem edzésen is bármikor bekövetkezhetett volna ez. Sajnos az utóbbi időben nem egy olyan esetet láttunk a futballpályákon, amikor valaki összeesett, és elhunyt. Nem akarom dramatizálni a dolgokat, de ha valami tragikus történik, akkor az emberek rögtön tudni akarják, mi történt és sajnálkoznak. Viszont, ha sikerül megelőzni a rossz dolgokat, akkor annak mindenképpen örülni kell.”

Mikor csatlakozol a DAC stábjához?

„Július közepén. Fiaim, Jancsika és Kristóf még iskolába, illetve óvodába jártak, és nem akartuk őket hirtelen kiszakítani abból a környezetből. Azt szerettük volna, ha ott fejezik be az iskolaévet, ezalatt pedig elintéztem a papírmunkát, így most már igyekszünk végleg Szlovákiába helyezni az életünket.”

Milyen érzésekkel térsz vissza Dunaszerdahelyre? Több hazai mérkőzésen is feltűntél, így a saját szemeddel láthattad, hogy mennyire megváltoztak itt a dolgok…

„Néhányszor sikerült kilátogatnom az akadémiára is a felnőttcsapat hazai találkozóinak megtekintésén kívül. Hihetetlen, hogy milyen fordulatot vettek itt a dolgok. Először tíz éve jöttem a DAC-hoz, és 2011 nyarán mentem el, tehát hét esztendeje. Elképesztő, hogy ennyi idő alatt mennyi minden megváltozott. Itt nemcsak a stadionra, hanem a klub hátterére és a működésére is gondolok. Szlovákiában nem mindennapos dolog egy futballklub ilyen szintű felfejlesztése. Elsősorban meg kell ezt becsülnünk, mert ez abszolút nem magától értetődő. Jó látni azt is, hogy a csapatnak sikerült megkapaszkodnia nemcsak az első hatban, hanem az első háromban is, és komoly konkurenciát jelent a többi együttes számára. Sikerült egy erős játékoskeretet kialakítani, így az emberek is szép számban és örömmel látogatnak ki hétvégenként a stadionba.”

A diákokkal való munka lesz az első edzői megbízatásod, de gondolom, további távlati terveid is vannak…

„Őszintén szólva, nem gondoltam túl ezt a dolgot. Jelenleg próbálom összeállítani a dolgokat a kezdéshez. Nem gondoltam még arra, hol leszek két-három év után, inkább itt szeretnék megkapaszkodni. Úgy akarom végezni a munkám, hogy nap mint nap nyugodtan nézhessek a tükörbe. Számomra az lesz a legnagyobb kihívás, hogy a gyerekek élvezzék az edzéseket, a munkát. Továbbá érezniük kell, hogy fejlődnek, mert igazából ez lenne a munkánk lényege és az, hogy a későbbiekben egy vagy több kapust neveljünk ki a felnőttcsapat számára, ne kelljen máshonnan hálóőrt vásárolni.”

Nem túlzás azt mondani, hogy a DAC-nál eltöltött időszakod alatt végig a szurkolók kedvence voltál, sőt a távozásod után is még évekig emlegettek téged. Ezért is biztos, hogy nagyon pozitív visszhangja lesz annak, hogy visszatértél Dunaszerdahelyre. Mit üzennél a szurkolóknak?

„Először is szeretném megköszönni a múltban kapott támogatást. Nagyon sokat köszönhetek nekik, és bízom benne, hogy legalább olyan pozitív lesz az én munkám is, mint – remélhetőleg – amilyen pozitívan veszik a visszatérésem tényét. Igazából annyit kérnék tőlük, hogy mindig így szurkoljanak, mint azt az elmúlt hónapokban tették, és hogy tartsanak ki a csapat mellett akkor is, amikor esetleg nem megy annyira a játék vagy nem sikerül győzni. Ez hozzátartozik a focihoz, hiszen egy ellenfél is van a pályán, és nem mindig úgy történnek a dolgok, ahogy mi szeretnénk. Ez az életben is így van. Szeretném, ha élveznék azt, amit itt kaptak, mert, ha visszagondolunk arra, hogy mondjuk mi volt tíz éve, akkor rengeteg ember mindent megadott volna azért, ami mostanra létrejött. Nagyon-nagyon meg kell ezt becsülni, és ha esetleg valami nem működik jól, vagy valami nem egyik napról a másikra lesz, akkor is támogatni kell a klubot.”

Forrás: fcdac.sk