Az ajándékot osztó püspök Diocletianus uralkodása idején a kisázsiai Myrában működött, s 327. december hatodikán halt meg.
Myrából terjedt el a tisztelete, csodatevő híre már a tizenegye- dik században egész Európában. A történelmi Magyarországon az Oláh Miklós, esztergomi érsek vezette, 1560-ban tartott zsinat még kötelező ünnepként említi. A kötelező ünnepek sorából az 1611. évi nagyszombati zsinat törölte.
Miklós a keleti egyháznak máig is legtiszteltebb szentjei közé tartozik, nevének jelentése: győzelem + nép: Nikolaosz, a szó első tagja a niké, ami győzelmet jelent, a másik tag a laosz, ami azt jelenti nép.
Tisztelete a Csallóközben már az Árpádok uralma idején meghonosodott.
A Mikulás-járás szokásáról pedig a 19. század első felétől tudunk. Ez a szokás osztrák hatásra, cseh közvetítéssel került hozzánk. Innét a név is: Mikulás.
A csallóközi Mikulás nem ijesztgető, gyermekeket rémísztgető „krampusz” volt, hanem szelíd, fehér szakállú, püspöknek öltözött, karján ajándékokat tartalmazó kosarat vivő öregember kezében püspökbottal, aki a jó gyermekeket cukorkával jutalmazta, a rosszakat pedig virgácsával megcsapkodta.
Később már ezek a „mikulások mindenféle formába öltöztek, nyakukba kolompot akasztottak, így jártak házról, házra (Süly).” A kolompszóval a betegséget, a rossz szellemet tartották távol a háztól és a háziaktól.
Csilizradványon a férfiak „maskarába” öltöztek, fejükre harisnyát húztak. A szakállukat kenderkócból készítették. A kezükben lévő csörgősbottal nagyokat csördítettek a padlóra, hogy minden rosszat elűzzenek még a ház környékéről is, s a betegségektől is megvédjék a lakókat.
Várkonyban a fiatalabb legények közül egyikük volt a püspök, négyen-öten pedig ördögnek öltöztek. Álarcukat maguk készítették papírból. Az ördögök rossz „gúnyát” viseltek. Hátukon szalmából készített púp volt, s bent a házban bottal „pufálták” egymást, ezzel is jelezve, hogy a rosszak mindig elnyerik büntetésüket. A püspök pedig kikérdezte a gyerekeket, hogyan viselkednek, hogyan tanulnak, s ha kedvező választ kapott, cukorkát adott nekik.
Városi, polgári hatásra terjedt el a csallóközi falvakban az a szokás, hogy a gyermekek este a nagy gonddal kitisztított lábbelijüket (csizmát, cipőt) az ablakba tették, hogy a Mikulás ajándékot tegyen bele. A jó gyermekek rendszerint diót, mogyorót, almát, cukorkát kaptak, a rossz magaviseletűek pedig virgácsot.
(Marczell Béla: Csallóközi népszokások)