Tisztelgés Szabó Gyula születésnapjának évfordulóján

A vendéglátó most is a művész özvegye, Szabó Haltenberger Kinga művészettörténész volt, Szabó Gyula rendkívül gazdag életművének és hagyatékának őrzője. Ez a látogatás azért volt különösen érdekes, mert a kibővített emlékház új csarnokában a művész életének kevésbé ismert fejezetével ismerkedhettek meg a vendégek.

1942-1944 között existenciális okokból az ipolysági Magyar Mesejátékgyár tervezőjévé vált. Az emberiség történelmének legborzalmasabb időszakában Szabó Gyula gyermekjátékokat, állatkákat, kereken guruló mesebeli alakokat tervezett. Rövid írásbeli üzenetét az utódok számára 1943-ban festett önarcképén rögzítette: „Játsszuk az életet és ránk les a halál.”

A látogatást a helyi református temetőben folytatták, ahol elhelyezték az emlékezés és a tisztelet koszorúját Szabó Gyula síremlékén, ami maga is egy művészeti alkotás. A sírkertben további neves személyiségek sírhelyét is megtekinthették: Kármán József – író, Sükey Károly – az 1848-as márciusi ifjak egyike, Ráday Pál – II. Rákóczy Ferenc kancellárja.

A kirándulás egy meglepetést is tartogatott az iskola számára: Horváth Kira 6. c osztályos tanuló a losonci Szabó-grafikai verseny díjazottja lett – elnyerte Losonc város polgármesterének díját. Az emkéklapot és az ajándékokat a városi hivatal osztályvezetője adta át Karika Lívia felkészítő tanárnak.

________________________________________________

Szabó Gyula – (* 1907. jún. 7. Budapest [Mo.], † 1972. máj. 25. Prága [Csehország]) Festő, grafikus, költő.
A szlovákiai magyar művelődés egyik legkiemelkedőbb egyénisége. Losoncon élt. Magánúton Gyurkovits Ferencnél és Gerő Gusztávnál tanult. A pozsonyi Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság ösztöndíjával 1937-ben Párizsba utazott, ahol az Academie Julient látogatta. A második vh. alatt többször kiállított Budapesten; 1939-ben elnyerte a Szinnyei Merse Pál Társaság elismerését. A vh. fizikai és pszichikai megpróbáltatásai idegbénulását okozták. 1945 után felépült, és művészi pályája is felívelt. Ezekben az években elsősorban grafikai munkássága vált ismertté. Legfontosabb fametszetsorozatai: 1945–1946: Ecce Homo; 1954: A Föld népe; 1956–57: Emberek a hegyen; 1963: Ecce Vita; 1959: Emberek, vigyázzatok!; 1969: Kozmosz és forma. Emellett sokoldalú életművének egyaránt fontos részét képezik festményei, monotípiái, rajzai, könyvillusztrációi, versei és elméleti írásai is. 1955–1968 között sokat utazott (a Földközi-tenger körüli országokba, valamint Közép- és Kisázsiába, Kínába, Irakba).  1969 től -  Haltenberger Kingával  kötött házassága után – Losoncon él. Élete utolsó korszakában művészetének szintézisére törekedett; festészetében gazdag szimbólumvilág nyilvánul meg. A budapesti Magyar Nemzeti Galéria-beli 1971-es gyűjteményes kiállítása már szinte lezárt életművet mutatott be. 1964-ben Cyprián Majerník-díjjal tüntették ki, 1967-től Érdemes művész. 1948-tól szinte mindegyik csoportos, valamint állami reprezentatív képzőművészeti kiállításon szerepelt idehaza és külföldön egyaránt. – Fm. Ecce homo (grafika, 1975); Betű és forma (v. és rajzok, 1977). – Ir.Kubičková, K.: ~ (mon., 1972); Szabó Gyula Breviárium (2001); Kubička Klára (szerk.): Szabó Gyula 1907–1972 (2007).