Hogy kibontsuk a fentebb említett kérdést, egy kicsit előbb el kell kalandoznunk a dunaszerdahelyi sportéletben, visszatérve annak kezdeteihez, az igazi hőskorhoz.
Városunk legelső sportklubja – ezt pontosan tudjuk – 1908. május 2-án alakult meg, Dunaszerdahelyi Sport Egyesület (DSE) néven. (Itt kell felhívnom a figyelmet, hogy a klub nevét több helyen hibásan tüntetik fel, Dunaszerdahelyi Sport Egyletként.)
Maga a megalakulás is lassú, egyéves (!) folyamat volt:
1) A sportegyesület megalapításra az ötletgazda házában, a Vermes Ferencről elnevezett Vermes-villában kerülhetett sor (erre a DAC klubszíneivel foglalkozó részben még visszatérünk), ugyanis a t.b. főszolgabíró volt a „kezdeményezője és leglelkesebb szervezője” a klubnak – ráadásul az alapszabályt is maga Vermes és segítője, Kovács Gyula jegyző dolgozta ki. (Itt csak zárójelben jegyezzük meg: azt is tudjuk, hogy közvetlen a Vermes-villa mellette állt az 1904-es első kis sporttelep, az út mentén.)
2) A május elején elkészült alapszabályt Budapesten a belügyminisztériumban – a miniszter meghagyásából Szabó miniszteri tanácsos ellenjegyzésével – 1908. december 18-án hagyták jóvá,
3) ám a dunaszerdahelyi közgyűlést csak 1909. május 22-én (szombaton, délután öt órakor) tartották meg – már a községháza tanácstermében.
Visszatérve a DSE-hez. Mint az egyesület alapszabályában is írják, céljuk „a test edzés minden ágának szakszerü gyakorlása, terjesztése és ennek előmozditása végett sport ünnepélyek és kirándulások rendezése” volt (I. rész 2. §), Dunaszerdahely székhellyel (I. rész 5. §). Ismert a sportklub pecsétje is, Dunaszerdahelyi Sport Egyesület körírással (I. rész 6. §), illetve megvan az egyesület jelvénye, kitűzője is, Dunaszerdahelyi Sport Egyesület 1908 felirattal.
Az alapszabály többek között részletesen foglalkozik az egyesület jövedelmével, vagyonával, tagjaival, vagy például azok felvételével is.
Csupán érdekességként: például ha a választmányi tagok, akik titkos szavazással döntöttek a felvételről, ⅓-a a felvétel ellen szavazott, vissza kellett utasítani a jelentkezőt. Kérhette felvételét azonban a sportegyesület tagjának „minden feddhetetlen jellemü férfi és nő, ki legalább 18 éves”, és tegyük hozzá, aki egyben 100 koronát kellett adjon az egyesületnek. (Bizony, a hölgyek is jelentkezhettek, s jelentkeztek is…)
Tény emellett, hogy a rendszeres sport elindításának kerékkötője akkoriban maga a sport kérdéseire szinte semennyire sem fogékony képviselő-testület volt, amely sokáig ellenezte egyáltalán azt is, hogy az 1904-ben létesített faiskola, az első „sporttelep” területén mérkőzéseket játszanak – hiszen akkor ki kellett volna vágni a sporttelepen található bokrokat...
Ennek okán az egylet valóban első sportpályája (leginkább persze a teniszversenyeké) nem is itt volt. Erről a sajtó tesz tanúbizonyságot: a sportegylet első sporttelepét ugyanis – előbb 1910. május 8-ára tervezve, majd mivel a sorozatos esőzések, jégesők elmosták a megnyitó időpontját – június 5-én az Einbeck-féle kertben nyitotta meg, saját „tennis pályájaként”. „Az ünnepség tennisz játékkal vette kezdetét és miután besötétedett fényesen sikerült tüzi játék volt, melyet Dr. Marschall János rendezett. (...) A közönség örömmel konstatálta, hogy az egylet leküzdötte a kezdet nehézségeit és most életerősen kezdi meg működését” – írta a Csallóközi Lapok 1910. június 8-ai száma.
S hogyan miképp is sportolt egy dunaszerdahelyi a század elején? Természetesen cigányzene mellett. „Csütörtökön és vasárnap rendes összejövetelek vannak, amikor is Csergó hires cigányzenéje mellett tenniszezés és kuglizás s mindenféle tornázás élvezetében lehet része az egylet tagjainak és hozzátartozóiknak” (Csallóközi Lapok, 1910. június 15).
Maga a cikk írója is meglepődik, hogy a sport életre tudott kelni a városkában: „Soha se hittük volna, hogy a sport egylet ilyen szépen kifejlődjék, de igazán örülünk, hogy kellemesen csalódtunk.” Egymást követték a tekeversenyek, a tenniszversenyek, a szabadgyakorlatok és tornaszereken való gyakorlatok bemutatásai, amelyet természetesen mulatság zárt, ahol már a sportegylet zenekara is fellépett.
Az 1910 év vége már napjainkat idézi: „a kolera sajnos ellátogatott a mi szükebbkörü hazánkba, a hajdani aranykertbe, Csallóközbe is”. A járvány pedig – miképpen ma – megakasztotta a sportegylet működését is. Fontosabb dolgok voltak: Dunaszerdahelyen a keresztény kórházat járványkórházzá alakították, „amig a fekete veszedelemtől tartani lehet”.
Visszatérve azonban a bevezetőben felvetett kérdésre, jelesül a klub, esetünkben a focicsapat mezének a színeire, azt kell elsősorban kiemelnünk, hogy maga az alapszabály nem foglalkozik a kérdéssel, magyarán nem említi azt. Két okból sem.
Egyrészt 1908-ban a főbb tevékenységet az egylet életében elsősorban nem a futball jelentette, hanem „a tornázásban, tenniszezés, korcsolázás, futballozás, vivásban stb. sport játékokban, társas mulatságokban, kirándulásokban résztvenni” (DSE alapszabályai II. rész, 9. §).
Másrészt pedig az említett sportágakon kívül a futball legelőször a saját örömükre való gyakorlásból állt. Belátható tehát, hogy a kezdeti sporttevékenységek gyakorlásához és műveléséhez elsősorban nem a klubszíneket megjelenítő mez készíttetése volt a legfontosabb, hanem maga a sporttelep, illetve a tornahelyiségek és tornaszerek (ezek felügyeletéről és fenntartásáról a telepfelügyelő [háznagy] és a szertáros volt hivatott gondoskodni).
Csak később, a települések közötti barátságos mérkőzések igényének a megjelenésekor vált valóban szükségessé a DSE saját mezét elkészíteni...
Ma már tudjuk, hogy Dunaszerdahelyen a futballcsapat a klub 1911. március 15-ei közgyűlését követően kapott igazán erőre, s kijelenthető az is, hogy a beinduló (egyelőre baráti, szűkebb nyilvánosságot megszólító) mérkőzéseken a DSE futballistái már saját mezben játszottak. Az sem titok, hogy klubszíneik a magyar trikolórból kiemelt két színnel kombináltak: a pirossal és a fehérrel. Ezeket a klubszíneket ráadásul szépen meg is őrizte számunkra az egyesület alapításakor, 1908-ban készített kitűző – amelynek egyetlen példányát a MOL Aréna DAC múzeuma őrzi.
Első csapatunk, a DSE meze a következőképp nézett ki: fehér felső, piros, a nyak körül körben s onnan elöl a mellkasig lenyúló, gombolható sáv, valamint fehér, térd fölé érő rövidnadrág, kétoldalt hasonló szélességű piros sávval. A mezfelső bal felső részébe a D.S.E. monogram, az egyesület nevének rövidítése volt ráhímezve...
Folytatása következik…
Nagy Attila helytörténész
