Mi van ma, mi van ma, piros pünkösd napja.
Holnap lesz, holnap lesz a második napja.
Jó legény, jó legény, jól megfogd a kantárt!
Ne tiposd, ne taposd a pünkösdi rózsát!
A csallóközi pünkösd egyik legrégibb emléke a pünkösdi királynéjárás, valamint a pünkösdölés, ez az énekkel, tánccal tarkított adománygyűjtő szokás.
Balonyban a fehér ruhába öltözött pünkösdölő leányok választott királynőjük vezetésével királynőnek öltöztettek fel egy bábut, ezt házról házra járva körülhordozták a faluban. Rendszerint öten öltöztek föl, egyikük volt a királynő, akit menyasszonynak is neveztek. A másik leány kis, virágos kosarat vitt a karján, ebbe rakták el a kapott adományt, amin a szertartás végén megosztozkodtak. Minden ház előtt megálltak, s így énekeltek:
A pünkösdnek jeles napján, melyet Jézus Krisztus ígért az ő tanítványainak,
mikor ment föl mennyországba Szentlélekistent küldötte erősíteni szívöket.
Tüzes nyelveknek zúgása rászállott az ő fejikre nagy hirtelenségeibe.
Elhozta az Isten piros pünkösd napját,
hogy meghordozhassuk királyné asszonykát. A szép leányoknak rózsakoszorúját,
ifjú legényeknek rozmaringbokrétát, házas embereknek tányérbél virágát, öregasszonyoknak Szentlélek malasztját.
Az ének befejeztével körtáncot járva vonultak a másik ház elé.
Más falvakban is megtartották a pünkösdölést. A Dunaszerdahely környéki községekben a fölöltöztetett bábut tánc közben jó magasra emelték ezzel a fölkiáltással: A kendtek kendere ilyen nagyra nőjön, ni! Minden háztól elbúcsúztak, így köszöntöttek:
Légyen földeteken gyümölcs, bor és búza, Az új Messiásnak kibimbódzott ága,
Júda nemzetségek királyi pálcája, S király-koronája.
Szálljon házatokra az egek harmatja, Mint azelőtt szállott az apostolokra.
A pünkösdölők is kaptak minden faluban ajándékot: tojást, szalonnát, pénzt, amelyet azután az egyik háznál közösen elfogyasztottak.
„Piros pünkösd hajnalán a szegedi táj népe zöld ággal, fűzzel, de főleg bodzával ékesíti föl házatáját, különösen a kerítést, ablakot, de régebben a vízimalmokat, hajókat is. Ez a bodzázás, ami Ószentivánban a legények dolga és a lányosházokra is kiterjed.” Azért tűzték ki ezeket az ágakat, hogy a házat elkerülje az Isten haragja, azaz a mennykő. Az eltett bodzaágakat pedig szélhűdés esetén használták, megfüstölték vele a beteget (Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd).
Már a középkorban is szokásban volt Európa számos népénél a pünkös- di királyválasztás. Az 1700-as évekből már vannak olyan emlékek a Csallóközben is, amelyek erre a versenyszerű játékra utalnak. Itt elsősorban a lovat legszebben megülő és a legügyesebben irányító legény kapta meg ezt a rangot, aki minden, útjába állított akadályt elsőként győzött le. A király dicsősége egy évig tartott, amikor is semmiféle büntetést nem szabhattak ki reá. Ő volt a legények vezetője, bírája (legínybíró), s minden mulatságba, rendezvényre hivatalos volt.
A legtöbb csallóközi faluban még ma is emlékeznek erre a pünkösdi szertartásra. Gútán valamikor minden évben megrendezték, még az ötvenes években is, mint Tejfalun a dőrejárást.
Pünkösdkor vagy pünkösd másnapján, hétfőn Medvén a leányok bált rendeztek. Ilyenkor minden lány pöttyös ruhába öltözött, innét pöttyös bál a neve. A nyáradi rózsás ruhába öltözött lányok bálja volt a rózsás bál.
Szapon viszont régen pünkösd napján tartották a legényavatást. Erről Szegi Lajos, 1982-ben nyolcvannégy éves adatközlőm, így beszélt: „Minden tizennyóc éves legínynek be köllött megát körösztűtetnyi a legínyek közé. A legíny öt-tíz liter bort fizetett, ótán válosztott megánok körösztepát. A körösztapa ótán megkörösztűte, a fejit leöntötte kevés borra. Aki nem kírte, hogy legínnyé evessák, nem mehetett be a kocsmábo.”
A pünkösdöléssel a szerencsét óvták, a jó termést (kender), az anyagi gazdagságot akarták biztosítani. E termékenységet varázsló jelleg megtalálha- tó a pünkösd hétfőjén szokásban volt vámkerék-állításban is. Ez a tavaszi, tavaszt köszöntő, pünkösdi mulatságszimbólum, egy körülbelül 15 méter magas rúd tetejére erősített kocsikerék a kocsma udvarán állt. Szalagokkal, borosüvegekkel díszítették. Nevét onnan kapta, hogy az erre az alkalomra megválasztott bíró vagy csősz az utcán sétálgató párokat elfogta. Azzal vádolta őket, hogy a tilosban jártak. Emiatt bírságot kellett fizetniük, ez volt a vám. Ennek a jelképe volt a kerék, azaz a vámkerék. A vámot mindig a leányok fizették, hogy kiszabadíthassák a legényeket a fogságból. A mulatságot is a leányok rendezték, s arról is ők gondoskodtak, hogy vám nélkül senki ne mehessen be a kocsmába. A bírságolás az egész mulatság ideje alatt tartott. Az így összeszedett pénzt vagy jótékony célra fordították, vagy közösen elmulatták. Hitük szerint ez az eszem-iszom is bőséges ajándékozásra késztette a természetet, s az egész közösséget megóvta a bajoktól is.
Marczell Béla: Csallóközi népszokások
