Jelenlegi hely

Nagycsütörtök – megkezdődik „az emberiség történelmének legfontosabb időszaka”

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2020, április 9 - 15:15 | Színes
Csütörtök. Megkezdődik az az időszak, amit a keresztény liturgia úgy nevez: a Szent Háromnap. Azt hiszem, ez a fajta megfogalmazás teljesen egyértelművé teszi, hogy ami most következik, ami ezekben az órákban történik, az minden kegyelem eredője. Ez a 3 x 24 óra az emberiség történelmének legfontosabb időszaka.
Nagycsütörtök – megkezdődik „az emberiség történelmének legfontosabb időszaka”

Az események:

1. Apróságnak tűnik, mégis nagy jelentőséggel bír: az előkészület. „A kovásztalan kenyér első napján, amikor a húsvéti bárányt fel szokták áldozni, tanítványai megkérdezték: Mi a szándékod? Hová menjünk, hogy megtegyük az előkészületeket a húsvéti bárány elköltéséhez?” (Mk 14, 12)

2. Az Utolsó Vacsora: Jézus megmossa tanítványai lábát, és megtörve a hagyományos pászka-vacsora pontos, forgatókönyv-szerinti menetét, amikor kézbe veszi a kenyeret és a bort, kimondja azokat a szavakat, amelyeket azóta minden szentmisében megismétlünk 2000 éve. „Vegyétek és egyétek…; Vegyétek és igyatok ebből…!” S ezzel megalapítja az Eukarisztiát. Jelenléte köztünk immár titokzatos módon ugyan, de visszavonhatatlan.

3. Csütörtökről péntekre virradó éjjel, „miután elmondták a hálaadó zsoltárt, kimentek az Olajfák hegyére…, a Getszemáni kertbe”, írja Máté (26,30) és Márk (14,26),. Jézus vért verítékezve imádkozik, miközben az apostolok alszanak. Ezek után rajtuk ütnek Júdás vezetésével a fegyveresek, Jézust elfogták, és először Annáshoz viszik, majd hajnalban átvezetik Kajafásnak a szomszédban álló palotájába.

 

I.   

1. Ami ma történik, az valójában felfoghatatlan. Az Istennek olyan mértékű beavatkozása a történelembe, amire még nem volt példa. Amit semmivel nem érdemeltünk ki, s amire igazából nincs más szó, csak annyi: „nonszensz…” Ne szokjuk meg, ne térjünk vallásosan napirendre fölötte! Ne fogadjuk el csak olyan egyszerűen –

– Talán jár nekünk, hogy az Isten letérdeljen elénk és megmossa a mi poros lábunkat, mint egy rabszolga?!

– Talán jár nekünk, hogy Isten az Ő asztalához ültessen minket?!

– Talán jár nekünk az, amit még a legmisztikusabb álmunkban sem tudunk felfogni! -, hogy az Istenfiú a saját testével és vérével etessen, itasson minket?!. S MINDEZT NEM KÉPLETESEN ÉS SZIMBOLIKUSAN!!! Kézzelfoghatóan és megízlelhetően: lenyelhetően…

2. Ezekben az utolsó hetekben annyi mindennek felfedeztük a valódi értékét, csak azért mert a járvány megfosztott tőle. Számtalan dologról kiderült, hogy a jelenléte az életünkben olyan volt, mint a mesében a só… Kérem: nyissuk már igazán tágra a szemünket arra, amit az Isten naponta ad nekünk!

3. Itt most már nincs helye mellébeszélésnek: te, aki áldozhatnál, miért nem teszed rendszeresen?

 

II.                 

1. Az ELŐKÉSZÜLET: Egyáltalán nem elhanyagolható apróság ez a szó a történetben. Jézus drámája, ahogy megváltja a világot, előre fel van építve: elő van készítve. Ez nem egy „ad hoc”, „ahogy esik, úgy puffan” sorozat!

2. Miért gondoljuk, hogy a lelki élet az magától értetődő?! Hogy az ima az valami, ami „majd rám talál, ha lesz időm”?! Hogy az Istennel való foglalkozás, a Vele való kapcsolat ápolása nem igényel külön erre szánt időt, energiát, akaratot?! Hiába mondogatod magadnak kifogásként, hogy „…de hát Isten ott van mindenki szívében!”, ha egyszer te nem veszed a fáradságot, hogy előkészítsd a szívedet Neki! Vedd már észre, hogy az életedben mindent elő kell készíteni az Istennek, hogy a halálodban kész legyél Rá!

3. Mit gondolsz, Jézus miért verítékezik vérrel, miközben ott térdel a Getszemáni kertben? Ennyire fél?! Nem! Előkészíti a holnapi napot – Nagypénteket. Vagyis: fejben előre lejátssza a történteket. Tudja, hogy ahhoz, hogy másnap elviselje az ostort, a gúnyt, az ütéseket, a vért, a kínt, a szegeket, a megvetést, ahhoz „közben” nem lesz elég idő és energia erőt gyűjteni! Hogy előre meg kell szilárdítania magában a SZÁNDÉKOT: miért (kiért) is vállalom mindezt! Ezért van most összezavarodva annyi ember, akinek a kezéből kivették a tennivalót, a lábából a rohanást, stb… Már réges-régen nem tették fel magunkknak a kérdést milliók, hogy „miért is?” Ott maradtak hirtelen csupaszon, mint Wass Albert „csóré csigái”…

 

III.              

1. A leglényegesebb: lábmosás nélkül nem megy. Jézus kérdése ebben a drámai helyzetben egyáltalán nem szónoki: „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”

2. Csak ez menthet meg minket: ha a Nagy megmossa a Kicsi lábát. Életünk szótárában hátrább, jóval hátrább kell sorolni olyan szavakat, hogy: profit, kell, akarom, én… Előbbre, jóval előkelőbb helyre kell tenni viszont ezt az egy szót: lábmosás.

Albán József

___________________________

Őri István: DÖBBENET
 
Néha rádöbbenek, hogy bármikor elveszthetlek,
S arra, hogy nem elég, ha csak egyszer mondom,
hogy szeretlek.
Hogy bármikor történhet veled, vagy velem valami,
Hogy milyen jó hangodat hallani.

Arra, hogy milyen nehéz néha őszintének lenni,
És milyen könnyű egy szóval megbántottá tenni.
Hogy meg kell mondani, ha valami fáj,
Arra, hogy mindent tönkretehet egy
összeszorított száj.

Hogy túl rövid az élet arra, hogy veszekedjünk,
S, hogy mindig csak jobb sorsot reméljünk.
Arra, hogy mindig kell, hogy legyen erőnk arra,
hogy nevessünk,
És mindig kell idő arra, hogy szeressünk.