November elsején ünnepli az egyház azokat a szenteket, akik saját nevükön nem szerepelnek a naptárban. Ez a nap az egyházi év utolsó szakába esik, tulajdonképpen diadalünnep, amelyen seregszemlét tart a mennyben diadalmaskodó tagjai felett. Már a kereszténység első százada óta november elsején ünnepelték, de a közvetlenül utána következő Halottak napja miatt jelentősége kisebbedett, vigíliává lett. Mindenszentek tehát mintegy virrasztás a halottak emlékére.
Az ünnep délutánján már régen is – éppúgy, mint napjainkban – tele volt és van a temető a halottak hozzátartozóival, akik díszítik a sírokat, este pedig gyertyát gyújtanak a megholtak lelki üdvéért. A sírokon égő gyertyák fénye az örök világosság szimbóluma.
Felbáron az első gyertya meggyújtásakor az egész családnak – tehát minden tagnak – jelen kellett lennie, mert úgy hitték, hogy a halottak kijönnek a sírokból, és ellenőrzik, hogy mindenki ott van-e. Ezért a mai napra sok kalácsot sütöttek, s ezt szétosztották a temető kapujában álló és imádkozó koldusok között, hogy imádkozzanak halottaik lelki üdvéért, meg azért is, hogy a halottak többé ne térjenek haza.
Egyes vidékeken, például Deregnyőn a háztól a temetőig, illetve a sírig mákot szórtak, hogy a halottnak nyugodt álma legyen, ne térjen vissza (Koncsol László közlése).
Bősön meg voltak győződve arról, hogy ha valaki fölakasztotta magát, abban az évben sok volt a halott. A Csallóközben, de más vidékeken is abban a szobában, ahol a halottat kiterítették, letakarták a tükröt, nehogy a halott visszanézzen, és még valakit maga után hívjon. Az ablakot pedig azért nyitották ki, hogy a lelke könnyebben kiszállhasson. Erősen tartotta magát az a hiedelem is, hogy a kisgyereket addig nem szabad kivinni a temetőbe, amíg nem nőtt ki a foga.
Valamikor a halva született gyereket a pap nem temethette el, mert nem volt megkeresztelve. A népi hiedelem szerint az ilyen gyerek a születése utáni hetedik esztendőben fölsír, s aki ekkor arra járva meghallja, annak kell a gyereket megkeresztelnie, hogy az üdvözülhessen. A keresztelő szövege: én megkeresztellek téged az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ha fiú vagy, légy Ádám, ha leány vagy, légy Éva.
Ha a vakond a ház tövében túr, vagy a kuvik a háztetőn kuvikol a néphit szerint közeli halál. Hasonlóképpen halottat jelez, ha elpattan a lámpa cilindere.
Nagymagyaron Mindenszentek napján tartották a legényvásárokat is. A szolgálatot kereső legények összegyülekeztek a falu főutcáján, s várták a gazdákat. A gazdák a számukra megfelelő legénnyel egyezséget kötöttek a következő évre, s betértek a kocsmába áldomásra. Ez volt a legényvásár.
Mindenszentek napján a diadalmas egyházról emlékezik a liturgia, míg november 2-án a szenvedő egyházra fordítja a hívek figyelmét. Halottak napja a tisztítótűzben szenvedő lelkek emléknapja. Ezen napon az egyházi népének is „szenvedő jámborokról beszél, akik várják napjukat.” A halottak napi szokás a Cluny-i bencés kolostorból terjedt el az egész keresztény világban még a tizedik században.
Halottak napjához több tiltó szokás is kapcsolódik. Halottak hetében már nem volt szabad mosni, mert az ekkor mosott ruhák vagy kifényesedtek, vagy megsárgultak. Meszelni sem lehetett, nehogy a férgek ellepjék a házat. Fokhagymát azért nem ültettek ezen a héten, mert az rendszerint szintén megromlott. Több csallóközi faluban, különösen a Felső-Duna mentén hitték, hogy halottak hetében a család megholt tagjai is hazalátogatnak. Hogy tisztán fogadhassák őket, ezért e héten minden évben nagytakarítást rendeztek.
In: Marczell Béla: Csallóközi népszokások
