Mindenki Imikéje

Ma este (szeptember 29. - szerk. megj.) 19:00 órakor Nagyszombatban átveszek egy „post mortem“díjat a kerületi önkormányzat ispánja kezéből. Apukámat tüntetik ki. Nagyszombat megye elismerését fejezi ki tevékenysége iránt. Holnap csatolom a díjat, láthassátok. Mert a tiétek is.

Az én apukám mindig mindenkié volt. Félreértés ne essék. Nagyon szeretett engem. És tudom, hogy nagyon büszke volt rám. Csak mert vagyok. Csak mert mindig megtalálta azt, amiért büszke lehet rám. Mert szeretett.

A nagyszombati útbaizgazítás szerint egyetlen személy fogja megköszönni minden díjazott nevében az önkormányzatnak a kitüntetést. Amikor ez számomra tegnap kiderült, fel kellett volna lélegeznem. Mert az elmúlt években számtalanszor mondtam köszönőbeszédet apukám „helyett“. Néha színpadon, néha spontán, az utcán. Sosem volt egyszerű. És mégsem éreztem megkönnyebbülést.

De már értem, hogy jól van ez így. Mert azok az emberek, akik ma este ott lesznek, nem ismerték őt. Nem nekik kell megköszönni... pontosabban, nem hozzájuk kell szólnom. Igen, lesznek ott olyanok is, akiknek ez a „kitüntetés“ nagyon sokat jelent. Dodi, apukám nagyon szeretett Téged. Köszönöm. Tiszta szívvel, a nevében. Tudom, hogy akarná, hogy megköszönjem. Mert tudod, hogy ő tudja (úgy kb. mindent). Csak majd máskor beszéltek róla.

Banyák Pista bácsi minden egyes alkalommal, amikor találkozok vele, elmondja, mennyire jó zenész és jó ember volt apukám. Banyák Pista bácsi minden érdek, hátsó szándék nélkül, egy nosztalgiás sóhajjal mondja ezt. És én nagyon büszke vagyok. És tudom, hogy nagyon sokan vagytok, akik ugyanezt mondjátok, akik így éreztek. És nem kell ide érdek. Az ő üzenete a szeretet.

Szerencsés ember vagyok, mert szüleim és családom a legnagyobb szeretetet adta nekem mindig. Szerencsés ember vagyok, mert tudom, hogy én viszontszeretem őket. Ez számomra a legfontosabb. És néha elcsuklik a hangom, mert remélem, hogy apukám tudta, mennyire szeretem őt.

Múlt hétvégén Bertók Katiék elénekelték pár pillanattal sötétedés után a kultúrház előtt az Éjszaka fényeit. Kati, ehhez többet szólni nem tudok. És, tudjátok, nem is kell. Mert tudjátok. <3.

Olyan sok gondolat van, pillanat. Árpi. Budapest, reggel 6 óra. Weisz Gabi, VMK, foyer. Pali <3. Pityuka Leégett húsleves (-hosszú történet. Mindenki éhes maradt.) Ollé Lajos, DJ pult karácsonytájt.

És milliónyi apró csoda, amit velem megosztottatok. Ali, Peti, Laci, a „régiek“. Hajnalok és norvégiák. Meg saját titanikos élmények. Alesund.

Dunaszerdahely, akárhogyis, mindennel együttvéve. A jóval, a rosszal, fájdalommal, titkokkal, szenvedéssel, nevetéssel, és a világ legszebb beszélgetéseivel.

Ma este azzal a gondolattal, azzal a tudattal veszem át a „díjat“, hogy nagyon sok olyan ember él apró, kicsi városkánkban, akinek egy-egy pillanatában sokat jelenetett az édesapám. Engedjétek meg, hogy azt kívánjam nektek, hogy az ő szavainak, amit felétek idézett, mondhatom így? – az emlékének köszönhetően is egy icipicit talán, legyetek jobbak, legyetek jobban. Szeressétek önmagatokat kicsit jobban, és adjatok egymásnak egy picikét a „Tilajcsík Imi“-ből. Álmaitokat védjék az éjszaka oltalmazó fényei és mindennapjaitokban tegyétek egy őszinte mosollyal szebbé mások napját.

Tilajčík Edit