Mi a célja a városi tulajdonú részvénytársaságnak a Dunaszerdahelyi Hírnök megújításával?
A 2014-es választásokat követően a városi vállalatok élén is változások történtek, és úgy döntöttünk, hogy nekifogunk a Perfects megújításához. A vállalat múltját talán nem kell különösebben bemutatni. Egy nagyon jó elképzeléssel induló részvénytársaság volt, amelyben a városi tulajdon és a magánrészvényesek szimbiózisa elég kecsegtető jövővel biztatott. Az elmúlt években ez sajnos sokat változott, aminek az lett az eredménye, hogy a Perfects tulajdonában lévő épület visszakerült a városi tulajdonba, majd a Municipial vagyonkezelésébe. Ezt gazdasági szempontból fájlalom, hiszen az épület a felújítást követően még nagyobb lehetőséget rejt magában. Jó lenne belőle hosszú távon – ahogyan a neve is mutatja – valóban egy üzleti és tájékoztatási, információs központot kiépíteni, amely automatikus és természetes székhelye lehetne a városban működő külföldi érdekeltségű vállalkozásoknak.
A megkezdett úton haladva mutatkozott meg az igény a Dunaszerdahelyi Hírnök megváltoztatására, felfrissítésére is. Szükségesnek láttuk a mai megjelenési igényekhez való igazodást, s a tartalmi megújulást. Mindez egybecseng azzal az elképzelésünkkel, amely szerint a Perfectset átformáljuk egy olyan részvénytársasággá, amelynek a fő profilja az információ, a média és a programszervezés.
Adott ugye a városi televízió, ott van az egész városban ingyenesen terjesztett újság, ám nem szeretnénk ezen a szinten megállni. Emeltük a lap példányszámát is, hiszen növekedett a háztartások száma. Magát a Dunaszerdahelyi Hírnököt pedig olyan városi lappá szeretnénk formálni, amelyet minden dunaszerdahelyi a magáénak érez. Lapunk kiemelt célja természetesen, hogy az önkormányzat munkáját napi közelségbe hozza a város polgárainak.
A leírtakból logikusan adta magát az ötlet, hogy mintegy a Hírnök kibővített internetes felületeként létrejöjjön egy olyan helyi hírportál, amely nem a bulvárról, nem a nagyvilág eseményeiről, hanem Dunaszerdahelyről és rólunk, dunaszerdahelyiekről szóljon. Éppen ezért is lett a neve dunaszerdahelyi.sk. Egy olyan oldalt képzeltünk el, amelyre ha valaki rákattint, akkor ott egyben megtalálja a helyi programok teljes skáláján át azt is, hogy éppen mi is történik városunkban, az oktatásban, avagy a civil szférában. Mindezt pedig objektíven és frissen, naprakészen. Ahogy a lapra, úgy a portálra is a folyamatos fejlesztés és építkezés lesz a jellemző.
Milyen fejlesztéseket szeretnének elérni a DSTV-ben?
A városi televízió is csak úgy működik jól, ha megfelelő műszaki háttérrel rendelkezik, illetve a műsorstruktúrája is kielégíti a fogyasztói igényeket. Jó ideje csak heti fél órás műsorral jelentkezik a DSTV, mi pedig hosszú távon szeretnénk növelni a műsoridőt és színesíteni, gazdagítani a programkínálatot. Minden gyorsan változik körülöttünk, így a város mindennapjai is teli vannak érdekességekkel – s amennyiben ezt be kívánjuk mutatni, akkor mindenképp változásokra van szükség. Számos potenciál van még részünkről kihasználatlanul. Csak hogy példát említsek, máris ott a „Csallóköz kincse”, a DAC a csapat és az akadémia életének, fejlődésének és eredményeinek folyamatos bemutatásával, közelebb tudunk vinni a lakosokhoz. Említhetjük a Kukkonia projektet, a városfejlesztési terveket, elképzeléseket, aktualitásokat, a több figyelmet érdemlő kulturális rendezvények sokaságát, vagy a Kukkonia projektet is szeretnénk napi közelségbe hozni polgáraink számára.
A lap, a portál és a televízió mellett még vannak további tervek?
A nem is annyira titkolt vágyam az, hogy Dunaszerdahelynek legyen majd egy helyi rádiója. Szinte minden városnak van ilyen, és mivel a miénk ráadásul a Csallóköz fővárosa, megérdemelnénk itt lakók, hogy legyen egy jó rádióadónk. Az út a sugárzásig még biztosan hosszú bürokratikus csaták sorát hozza elénk, de úgy érzem, talán érdemes lesz egy ilyen pluszt is vállalni az embereknek.
Az utolsó része a kirakósnak pedig egy olyan fesztiváliroda, információs központ lenne, amelyen keresztül minden városban zajló program átfuthatna. A cél természetesen nem az, hogy minden programot, ami Dunaszerdahelyen zajlik mi szervezzük. Az elképzelés szerint egy olyan koordinációs szerepet (is) töltenénk be, ami kizárja a lehetőségét annak, hogy a városban egymásra szerveződjenek rendezvények, programok. Lássuk be józanul, a megszólított célközönség sokszor azonos. Biztosan előfordulnának ebben az esetben is átfedések, ám ezeket jó eséllyel lehetne minimálizálni – így pedig mind a szervezők, mind a közönség is jól járna. Tehát nem felügyelni, vagy irányítani szeretnénk ilyen módon a szervezendő eseményeket, hanem sokkal inkább segíteni, koordinálni.
Időrendileg milyen megvalósítási sorrendben gondolkodnak?
Elsőként a városi lap, a Dunaszerdahelyi Hírnök átalakítása volt a cél, amellyel egy időben zajlott a helyi hírportál kiépítése. Most ezt a városi televízió követi, illetve a fesztiváliroda kialakítása, ám bízom abban is, hogy a dunaszerdahelyi rádió megvalósítása is sikerülni fog. Remélem, mindannyiunk megelégedésére.
(Az interjú a Dunaszerdahelyi Hírnök 2016.január 20-i számában jelent meg.)
Ezt már olvasta?
A csalók is kihasználják a mesterséges intelligencia adta lehetőségeket - VIDEÖ
Az internetes csalók új módszerekkel próbálkoznak.