Szerda délelőtt a Vermes-villában ünnepélyes keretek közt mutatták be a megújult Dunaszerdahelyi Hírnököt és a Perfects rt. által indított dunaszerdahelyi.sk városi portált.
A rendezvényen elsőként Hájos Zoltán polgármester jelezte, miért volt szükséges a városi lap megújítására, illetve a dunaszerdahelyiek életével foglalkozó napi hírportál elindítására. Horváth Zoltán alpolgármester, a városi tulajdonú részvénytársaság elnöke a folytatásban a városi médiát érintő fejlődési folyamat állomásairól beszélt, hangsúlyozva a lap átalakulását és a portál jelentőségét. A továbbiakban, mint mondta, a vállalat vezetősége hatvan percesre akarja bővíteni a DSTV műsoridejét, valamint elindítani a kiemelt érdeklődésre számot tartó események közvetítését. Emellett egy városi rádió és fesztiváliroda indítása is szóba került.
Fónod Zoltán, a Perfects igazgatója a megújult csapatot mutatta be, akinek élén Rajkovics Péter főszerkesztő áll, s tagjai: Rózsár Diana, Nagy Attila és Rózsár Vince.
A Dunaszerdahelyi Hírnök új főszerkesztője, Rajkovics Péter a folytatásban a megújult lapot ismertette a zsúfolásig megtelt Vermes-villa közönségével. Mint a lendületes főszerkesztői prezentációból kiderült, az első szám kezdeti állomása a megújulási folyamatnak, s minden egyes megjelenéssel tovább kívánják fejleszteni, az olvasói igényekhez igazítani a lapot..
A dunaszerdahelyi.sk portál felépítését Nagy Attila szerkesztő ismertette, aki szerint a honlap letisztult, könnyen kezelhető felületének a célja a közszolgálat, vagyis hogy a város lakosai egyszerűen elérhető, kereshető és természetesen mindig friss tartalomhoz jussanak.
Bemutatta a város széles programkínálatát ajánló rovatot, valamint felhívta a figyelmet az ingyenes bazár használatának előnyére, amely nem titkolt célja, hogy hiánypótló szerepet kíván betölteni a csallóközi település és környéke életében.
A honlap indítása előtt Fónod Zoltán megköszönte az Epix vállalatnak a webfejlesztési munkálatokat, majd A.Szabó László alpolgármester értékelte a munka közösségépítő szerepét. A portált ezután – stílusosan, digitális panelen – 11,10 perckor indította el Hájos Zoltán polgármester.
A honlap szlovák változata is ekkor indult, s a dunajskostredsky.sk oldalon érhető el.
Ezt már olvasta?
Önkénteseket várnak a jövő év nagy futballeseményére – Dunaszerdahelyre is
Jövőre, 2025. június 11-28. közt Szlovákiában rendezik...