Ön egyike azoknak a gyermekgyógyászoknak, akik beadták a felmondásukat az ügyeleti szolgálatnál. Mi vezetett el eddig a radikális döntésig, amit több száz kollégájával egyetemben meghoztak?
Ez egy figyelmeztető jel kíván lenni arra, hogy a gyermekgyógyászati ellátás az összeomlás határán van. A 24. órában járunk. Ahhoz, hogy a helyzetet valamennyire stabilizálni lehessen, legalább attól kellene mentesíteni a gyermekorvosokat, hogy este 22:00 óráig ügyeljenek. Nem arról van szó, hogy nem akarunk ügyelni, mert lusták vagyunk, hanem arról, hogy kevesen vagyunk és magas a gyermekgyógyászok átlagéletkora. Tessék elképzelni, hogy mondjuk a rendelőben délután négykor befejezi a munkát egy hetvenéves gyermekorvos, aki onnan még esti ügyeletbe megy. Másnap reggel pedig ismét fogadja a kis betegeit a rendelőjében. Miközben nagy valószínűséggel már nem teljesen egészséges, lehet, hogy krónikus beteg, több pihenésre volna szüksége. A gyermekgyógyászok fele nyugdíjas, ha ők azt mondják, befejezik, akkor lesznek olyan régiók, ahol egy órát is utazni kell majd az új gyermekorvoshoz, vagy pedig hosszú órákat kell a várótermekben tölteni, mert a körzeteket összevonják. A tömeges felmondással azt szeretnénk elérni, hogy figyeljenek végre ránk is.
Hogyan reagált a minisztérium a felmondásukra?
Most összesítik, hogy valójában hányan adták be a felmondásukat, tudomásom szerint a gyermekgyógyászok kétharmada. Ha nem történik előrelépés az ügyben a nyár folyamán, vagyis a felmondási idő alatt, akkor szeptembertől sem szűnnek meg a gyermekügyeletek, de más rendszerben működnek majd. Tehát nem fordulhat elő, hogy délután négy után nincs hova vinni a beteg gyerkőcöt.
Ha az ügyeleteket működtetők be tudják biztosítani az ügyeletet azokkal az orvosokkal, akik nem mondtak fel, akkor megy tovább minden a régi módon. Ha viszont nem, akkor az illetékes megye fogja ábécé sorrendben beosztani a gyermekorvosokat az ügyeletre. Akkor is, ha felmondtunk, mert az ügyelet minden orvos számára kötelesség. A különbség csak az lesz, hogy nem önszántunkból fogunk ügyelni, de reméljük, eddig nem jutunk el, és lesz megegyezés. A Dunaszerdahelyi járásban 21 gyermekgyógyász van, egyelőre 13-an adtuk be a felmondásunkat. Az már most biztos, hogy a maradék nyolc nem lesz képes elvinni az ügyeleteket. Tudok olyan régióról, ahol a kollégák négynaponta váltják egymást a szolgálatban. Abszolút ideális az lenne, ha egyes gyermekorvosok önszántukból vállalnák az ügyeleti órákat, amivel tisztességes pénzt kereshetnének. Ettől azonban nagyon messze vagyunk. Mostanság, ha valamelyik kolléga nyugdíjba megy, akkor nincs kinek átadni a rendelőt. Az egészségügyi miniszter, Michal Palkovič támogat bennünket, megérti a problémánkat, de a parlamentben is komolyabban kellene bennünket venni. Úgy tudom, a miniszter bejelentette, rendkívüli ülésen fogják tárgyalni ezt a témát a törvényhozásban.
Hogy is fest a gyermekorvosok helyzete Szlovákiában, főleg annak vonatkozásában, hogy egyre több rendelő zár be véglegesen?
Ha azt mondom, hogy az 1214 gyermekorvos átlagéletkora 59-60 év, a praktizáló pediáterek ötven százaléka pedig már nyugdíjas, akkor gondolom, nem nehéz kitalálni, a helyzet több mint riasztó. Közülük sokan már csak betyárbecsületből tartanak ki azért, hogy ne maradjanak gyermekorvosi ellátás nélkül egyes körzetek vagy régiók. S ahogy már említettem, nehezen elvárható és nem is humánus, hogy egy idős gyermekorvos a rendelés után még ügyeletbe menjen. Kilencven év feletti gyermekorvos kolléganőnk is van! Az Ukrajnából érkezett gyermekorvosok, akik otthon eleve gyermekgyógyászként végeztek, pedig csak akkor dolgozhatnak nálunk, ha előtte szakvizsgát tesznek. Ez uniós előírás. Most azt tervezik, hogy a gyermekügyeletek este tíz óra helyett csak este nyolcig tartanának nyitva, ami talán jó kompromisszum lehetne. Azt is el kell mondani, sokan visszaélnek az ügyeletekkel, mert például a két hete köhögő gyermekkel a körzeti orvost kell felkeresni, nem pedig az ügyeletet.
Pedig az orvosegyetemekre állítólag elegendő számú fiatalt vesznek fel évente, akkor mégis hová tűnnek a diploma átvétele utána a fiatal doktorok?
Jó kérdés. Egy részük külföldre megy. Másik részük pedig a fővárosi klinikákon helyezkedik el, ahonnan eszük ágában sincs eljönni. Számukra szakmai visszalépés elmenni körzeti gyermekorvosnak. Pedig annak is megvan a maga szépsége. Nálam is dolgozott öt évig egy fiatal gyermekorvos, aki nemrég nyitott rendelőt az egyik faluban úgy, hogy a pacientúra egy részét átvette az előző orvostól.
Persze egyáltalán nincs irigylésre méltó helyzetben egy kezdő orvos, főleg, ha számításba vesszük, hogy az utóbbi időben megugrottak a rezsiköltségek, a bérleti díjak. A gyermekorvos munkája különben sem annyira egyszerű, ahogy elsőre tűnhet. Mi belelátunk a családok életébe, tudunk a válásokról, a tragédiákról, a bántalmazásokról, a rossz anyagi körülményekről. Empatikusnak, néha pszichológusnak is kell lennünk. A betegek még manapság is az orvostól várják a csodát, sokszor elmondom én is, nincs mennyei manna, se csodapirula, és én se vagyok látnok, nem tudom, mi lesz. Csak a gyógyulás lehetőségeit tudom felajánlani.
Húszéves praxisa alatt mi minden változott a gyermekgyógyászat terén? Nekem úgy tűnik, mintha több lenne a beteg gyerek, vagy inkább betegesebbek lennének a mai csemeték…
Talán az, hogy túl sok információhoz jutnak hozzá a szülők az online térből és elvesznek közöttük. Legtöbbször már kész „diagnózissal” hozzák a gyermeket, amire a neten bukkantak rá, és elmondják, milyen gyógyszert, vizsgálatokat szeretnének. Azt nem mondanám, hogy több lenne a beteg gyerek. Tizenkét éve 600 beteggel vettem át a körzetet, és ma már kétezer körül jár a kis pácienseim száma. Amint tapasztalom, az allergiás betegek száma évről évre növekszik. Egyre több a lisztérzékeny gyermek, az élelmiszer és hisztamin intolerancia is terjed, ezzel összefüggésben több a bőrpanaszos és emésztési gondokkal küszködő kis beteg. Minden harmadik gyermek túlsúlyos, minden ötödik pedig kövér! Ugrásszerűen megnőtt a viselkedési és figyelemzavaros gyermekek száma. Ezek a zavarok többnyire az óvodába lépés előtt derülnek ki, és legtöbbször a szülő maga is felismeri, de van, hogy az óvónők tanácsára hozzák el a rendelőbe a csemetéjüket. Növekvő tendenciát mutat az autizmus előfordulása is, de ezt főként annak tudnám be, hogy sokkal jobbak a diagnosztikai módszerek, mint még pár évtizeddel ezelőtt, és korábban felismerik ezt az állapotot. A koraszülött-ellátás hatalmasat fejlődött, egyre kisebb súlyú babák maradnak életben és többségük teljesen egészséges lesz. Nekünk is van 650 grammal született gyermekpáciensünk, aki olyan, mint bármelyik más korabeli társa. Nekem külön öröm, hogy az anyukáink többsége szoptat, és igyekeznek egészségesen hozzátáplálni a babákat.
A fentiekből adódik a kérdés, hogy a szülő el tudja-e fogadni, hogy a gyermeke „kilóg” a sorból, bármilyen ok miatt más, mint a többi?
Jómagam azt tapasztalom, az elfogadással általában nincs baj. Sokkal inkább azt látom, hogy néha túlzásokba esnek, azonnal különböző fejlesztő tornákra akarják vinni a csemetét. Gyakran meg is kérdezem, nem lesz egy kicsit sok ez a rengeteg fejlesztő foglalkozás?
Mintha elfelejtették volna sokan, hogy a gyermeknek elsősorban játékra van szüksége – mászókázásra, szaladgálásra. Míg régebben a váróteremben az anyukák rajzolgattak a kicsikkel, vagy mesekönyveket nézegettek, mostanság már inkább a mobiljukba temetkeznek, vagy odateszik a telefont a gyerek elé, hogy nézze a mesét. Az agyonféltett, sterilen nevelt gyermekek korát éljük. Sok szülő mindentől félti a gyermekét. Ez pedig nem jó.
Mennyire jellemző, hogy magas lázzal vagy akár az első gyanús tünet észlelésekor máris hozzák a rendelőbe a gyerekeket? Vagy inkább telefonálnak?
Nálunk égnek a telefonvonalak. Az egyik nővérke csak a telefonokat veszi fel, és kiszűri, ki az, akinek csak tanácsot kell adni, ki az, akit én visszahívok és ki az a gyerkőc, akit be kell hozni a rendelőbe vizsgálatra. A Covid idejéből maradt meg ez a betelefonálási szokás. Mi akkor előre megegyezett időpontokban fogadtuk a betegeket, hogy a váróteremben lehetőleg ne legyen senki, és mindenkit megvizsgáltam, akinek erre szüksége volt. Ez az időpontos rendszer azóta is megmaradt, épp most készülök megszüntetni. Természetesen azokat a gyerekeket is ellátjuk, akik e nélkül érkeznek, legfeljebb nekik várniuk kell.
Ha már a Covid szóba került, hadd hozzam fel sok kisgyermekes szülő nagy gondját, ami főleg a járvány idején kulminálódott. Akiknek gyakran náthás a gyermekük, azoknak bizony nem kis fejtörést okoz, hogy úgy nem vihetik a gyereket az óvodába, viszont egy kis nátha miatt a munkából sem hiányozhatnak…
Én úgy látom, ebben is elindult a pozitív változás. Vannak már megengedőbb óvodák is, ahol az óvónők azt tartják, hogy az a gyerek, aki náthás, még nem biztos, hogy beteg is.
Ha jól ki tudja fújni az orrát, mert a szülei megtanították rá, akkor annak a náthának általában nincsnek komoly szövődményei. És nem is fertőzi meg óvodás kispajtásait. Ilyen esetben nem biztos, hogy otthon kell fogni a gyereket az óvodából.
Mostanában egyre többet hallani arról is, hogy az antibiotikumokra már rezisztenssé váltunk, miközben sokszor a szülő próbál nyomást gyakorolni a gyermekorvosra, hogy írjon fel ilyen orvosságot a gyors gyógyulásért. Ön hogyan kezeli ezt a témát?
Aki ide jár, az tudja jól, hogy ez ügyben rossz helyen kopogtat. Ebben következetes vagyok. Csak akkor írom elő, ha valóban szükség van rá. Volt is olyan szülő, aki emiatt elvitte egy másik gyermekorvoshoz a csemetét. Híve vagyok a természetgyógyászati módszereknek is, pártolom az illóolajokat, de például a fenyőmagszirupot, vagy a lándzsás útifű szirupot is említhetném, amit köhögéskor szoktak „bevetni” az anyukák. Az inhalálás, a sóbarlang mind segíti a légzőszervi megbetegedések gyógyulását. Persze van olyan helyzet, hogy ezek a módszerek már nem elegendők a betegség legyőzésére és ilyenkor csak a gyógyszer segít.
Ön a kórház gyermekosztályán kezdte pályáját. Az ott eltöltött idő jó iskola lehetett…
Az kötelező „kör”. Általános orvosként végeztem, szakvizsgát kellett tennem gyermekgyógyászatból. Ehhez el kellett végeznem egy csomó gyakorlatot, és öt év után lettem gyermekorvos. Az akkori főorvosok, Nagy Vidor és később Rajzák Edit voltak azok, akik a szárnyaik alá vettek és segítették szakmai fejlődésemet.
Valaha a prágai orvosegyetemen még volt külön gyermekgyógyász kar. Az utóbbi évtizedekben már egyáltalán nem attraktív ez a szakterület. A végzős medikusok között is kevés olyan akad, aki gyermekorvos szeretne lenni, és sokan közülük egyáltalán nem akarnak körzeti orvosként praktizálni. Jómagam viszont mindig is erre vágytam. Szerettem volna minél előbb saját praxist, a saját magam ura lenni és egyúttal sok kisgyermek doktor nénije is. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen mind a mai napig nem bántam meg a döntésemet.
Forrás: ma7.sk/ B.Vida Júlia
