![Nagy Attila felvétele Kortárs Magyar Galéria: nyitás május derekán](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2020/m%C3%A1j/9/20200507_135809_0.jpg?itok=t0A3hCa0)
„Ahogyan sokakat, bennünket is meglepett az a kormányrendelet, amellyel a 2. és 3. fázist összevonták” – fogalmazott Iván Péter, a Kortárs Magyar Galéria igazgatója. Mint elmondta, még várják a megnyitással kapcsolatos hivatalos iránymutatás pontosítást, leginkább azt, milyen feltételeket is kell bebiztosítaniuk a Vermes-villában.
Iván Péter szerint már felkészültek ennek a megnyitásnak lehetőségére, ugyanis biztosították a kézfertőtlenítés lehetőségét, valamint szájmaszkokat is rendeltek. Az előírások értelmében ugyanis aki a galériába érkezik, annak kötelezően kézfertőtlenítést kell végeznie és szájmaszkot kell viselnie. Akinek pedig nem lenne, annak ők adnak.
Úgy tervezik – mivel jelenleg mindegyik kollégájuk a szabadságát tölti –, hogy május 18-ától nyit meg a galéria, s onnantól kezdve lesz újra látogatható. Mégpedig azzal a kiállítással, amelyik jelenleg is díszíti a Vermes-villa falait...
„Számunkra persze az a legfontosabb kérdés, lehet-e új kiállításnyitó, s ha igen, mikor. Nagyon szeretnénk, ha ez már a június 5-ei, egyébként is tervezett időpontban valósulhatna meg. Mivel azonban a határok még nincsenek megnyitva, nem tudjuk, melyik művészeket, melyik kiállítást tudjuk fogadni... Június elején a magyarországi és felvidéki művészek közös tárlata, a KOMP nyílott volna meg, ám úgy gondolom, sajnos ez a határzár miatt nem tud megvalósulni” – jelezte az igazgató. Így a tervek szerint az előtte elmaradt kiállításokat igyekeznek folyamatosan pótolni.
„Hogy a Múzeumok éjszakájával mi lesz, szintén kérdéses, hiszen a fesztiválokat csak a negyedik fázisban lehet megrendezni, ám az még a jövő zenéje, milyen módon. Mi mindenesetre számolunk a Múzeumok éjszakájával, nem szeretnénk annak tízéves hagyományát megtörni. Ha családiasabb hangulatban is, de remélehetőleg meg fogjuk tartani” – közölte Iván Péter.
Ami azonban biztosan elmarad, az a galéria nyári művésztelepe. A lezárt határok bizonytalanná teszik a külföldi résztvevők jelenlétét, zárva a művésztelep helyszínét évről évre biztosító termálfürdő, s emellett a szervezésre szánt idő is vészesen lecsökkent.
(na)
Ezt már olvasta?
![Dunaszerdahelyi koncertélmény a zene világnapján](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAn/24/rov_9751-kell-enhanced-nr-4028-c.jpg?itok=26tRjJUd)
Dunaszerdahelyi koncertélmény a zene világnapján
Péntek este, június 21-én városunk két kórusa, a VOX...