Back to top

Káposztás kalács

Publikálva: 2017, november 1 - 12:43
A káposztás ételeket sokan szeretik, maga a káposztás kalács meg különösen finom, hiszen a párolt káposzta mennyeien meglágyítja a kelt tésztát...

Hozzávalók (6 adaghoz)

– 50 dkg liszt
– 15 dkg cukor
– 3,5 dl tej
– 3 dkg élesztő
– 1 dl étolaj
– 2 db tojássárgája
– 1 evőkanál rum
– 1 kávéskanál só
– 1 db tojás a kenéshez
– 3 evőkanál étolaj
– 1,5 kg fejeskáposzta
– ízlés szerint só
– ízlés szerint bors

Elkészítés (3 óra)

A káposztát a felhevített olajon megpirítjuk, állandó kevergetés mellett, majd ízesítjük sóval, borssal.

A kalács hozzávalóit egy tálba tesszük. 1 dl tejben, egy kanál cukorral, 1 kanál liszttel megfuttatjuk az élesztőt, majd mikor megkelt, hozzáadjuk a többi anyaghoz, csak éppen összeállítva. Ezt beletesszük a kenyérsütő gépbe, és dagasztás, kelesztés programra állítva bekapcsoljuk.

Mikor készen van, szépen feljött, megkelt, kivesszük, lisztezett deszkán átgyúrjuk és két részre osztjuk, mindkettőt téglalap alakra kisodrva.

A már kihűlt káposztát megfelezzük, és rákenjük a tésztára, úgy, hogy a tészta végeit felhajtjuk, hogy ne tudjon kifolyni sütés közben, és feltekerjük a kalácsot, a széleit is alaposan összenyomkodva. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, és hagyjuk még 20 percig kelni.

Közben a sütőt előmelegítjük, majd a kalácsot bekenjük a felvert tojással. 180 oC-on, 35–40 perc alatt szép pirosra sütjük – ha szükséges, fóliával letakarjuk. Mikor kisült, több rétegben nedves törlőpapírt teszünk rá, majd száraz konyharuhát. Így finom puha lesz a kalács héja, ha sötétebbre sütjük, akkor is.

Ha kihűlt, felszeleteljük, és már ehetjük is!

 

Ezt már olvasta?

Ratatouille

Ratatouille

...avagy a francia lecsó. Olyasmi, mint a mi lecsónk,...

Cookies