Back to top

Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjjal ismerték el a Pázmaneum Társulást

Publikálva: 2022, augusztus 19 - 17:19
Pénteken adták át a Budavári Palotában a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjakat. A két felvidéki díjazott egyike a dunaszerdahelyi Pázmaneum Társulás.
Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjjal ismerték el a Pázmaneum Társulást

Az elismeréseket Potápi Árpád János, nemzetpolitikai államtitkár adta át a díjazottaknak, többek között a Pázmaneum Társulás elnökének, városunk alpolgármesterének, Karaffa Attilának.

A 2018-ban elhunyt néprajztudósról elnevezett díj a külhoni magyarságért végzett kimagasló közéleti, gazdasági, tudományos, kulturális, oktatási tevékenység elismerésére adományozható.

A díjat idén tíz határon túli személyiség, illetve szervezet kapta meg - olvasható a ma7.sk portál tudósításában.

A Komáromi Imanap szervezőjét díjazták

2005. október 2-án a bakai plébánián tartotta alakuló ülését a Pázmaneum Polgári Társulás, amelynek célja az alapvető emberi értékek és a nemzeti identitás megerősítése a Felvidéken, a keresztény erkölcs szellemében.

A társulás tagja lehet bárki, aki egyetért alapszabályukkal, részt vesz annak megvalósításában és nem támogat (illetve a múltban sem támogatott) kommunista, fasiszta, rasszista vagy más erőszakos ideológiát. A szervezet alapító elnöke ThDr. Karaffa János plébános volt, aki 2021. június 23-án adta vissza lelkét Teremtőjének. Karaffa János atya, kitartóan ragaszkodott a keresztény hitéhez az ateista ideológiával szemben, hű maradt az Egyházához, a magyar nemzeti öntudata pedig hevítette, hogy lelkesen küzdjön a felvidéki magyarság megmaradásáért.

A társulás 2007-ben először Egyházgellében, majd Zselízen, Komáromban és Szőgyénben indított keresztény felnőttképzést Regnum Marianum Akadémia néven. 2008 márciusában a Rákóczi Szövetség Esterházy-emlékéremmel tüntette ki a társulást.

Felemelték szavukat és aláírásokat gyűjtöttek a 2008-as egyházmegyei szétdarabolás ellen. 2011-ben Esterházy-domborművet avattak Dunaszerdahelyen, Lipcsey György Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását. 2022-ben a Magyar Művészetért Díjrendszerbe tartozó Ex-Libris Díjban részesültek. 17 év alatt számos kiadványt is megjelentetett a dunaszerdahelyi székhelyű társulás. Évi rendszerességgel kiadják a Regnum Marianum Kalendáriumot, illetve különböző imafüzeteket, tanulmányi füzeteket is szerkesztenek.

Az ifjúság terén a ministránsoknak több társzervező segítségével számos programot szerveznek, elsősorban a Jópásztor Alapítvánnyal. Többször részt vettek a római nemzetközi ministráns zarándoklaton a felvidéki magyar ministránsokkal, illetve minden évben részt vesznek a ministráns focinap és olimpia szervezésében.

Az imakilencedek alkalmával mindig más és más szándékért imádkoznak különböző egyházközségekben. A Komáromi Imanapok szervezését is átvették – magyar főpásztorért és magyar papi és szerzetesi hivatásokért mutatnak be szentmisét a bazilikában a Jó Pásztor vasárnapján.

A Pázmaneum képviselői a 17 év alatt számos egyházi és társadalmi rendezvényt szerveztek a Felvidéken és az anyaországban is, melyeken a keresztény konzervatív értékek megtartása és továbbadása kapott hangsúlyos szerepet. Dunaszerdahelyen a társulás kezdeményezte többek között a Magyar Kultúra Napjáról szóló megemlékezést és a Trianoni gyertyagyújtás napját, valamint szervezője a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapjának.

A társulás Pázmány Péter bíboros és Isten szolgája Esterházy János szellemi örökségének ápolását őrzi, és ennek szellemében dolgozik a jövőben is. Jelszava ma sem változott: A Felvidéki magyar katolikusok szolgálatában!

ma7.sk

Ezt már olvasta?

Cookies