„Megvirradt végre márczius idusa, bekövetkezett a jubiláris nap, melyet az egész járás Dunaszerdahelyen ült meg. A nap még alig pirkadó hajnalán, friss tavaszi légben mozsárlövések, s a dunaszerdahelyi polgári zenekar ébresztették fel a község lakósságát. Már a kora reggeli órákban talpon volt a község apraja-nagyja, mindenki ünnepi ruhában. A község teljes zászló díszben, minden bolt zárva, igy Dunaszerdahely nemcsak belsőleg, de külsőleg is méltó módon fejezte ki hazafias érzelmét.
A nagy időkhöz méltóan együtt ünnepelt az öreg az ifjuval, szolga az úrral, s a munkaszünet édes pihenője mindenkinek módot nyujtott ahhoz, hogy szíve érzelmeinek megfelelőleg ünnepeljen, elmélkedjék, a nap jelentősége, s a szabadság vív- mánya felett
A kezdet s végnek urához, a magyarok istenéhez szólott a fohász legelsőbben.
Ünnepélyes istenitisztelet tartatott a község minden tem plomában. A járásból ezrével érkező közönséget a templomok nem voltak képesek befogadni, miért is az ünneplők legnagyobb része künn a szabad ég alatt róvta le háláját a nemzetek nagy alkotója és fentartója iránt, ki adta a szabadságot már akkor, mikor teremtett bennünket A hálaadó ünnepi istentisztelet a következő sorrendben tartatott meg.
Délelőtt 8 órakor az izraelita templomban, a hol Klein Mór kántor vezetése alatt, a tanulóifjuságból alakult kar énekelt hazafias dalokat, majd Horovitz Lipót mondott alkalmi imat.
Az ágostai hitvallásu evangelikus templomban délelőtt órakor Marczy István lelkész tartott halaadó istentiszteletet, s hazafias beszédet.
A római katolikus templomban Haskó József esperes plébános, a Ferenc József Rend lovagja, a járási papság fényes segédlete mellett délelőtt 9 órakor tartotta az ünnepi Te Deum után a nagy misét.
A hálaadó istenitisztelet végeztével, a járásból összesereglett tengernyi nép zeneszó mellett vonult fel a kaszinó tágas udvarára a járási díszközgyűlésre, mely Bartal János, Haskó József, Szabó Károly, Szelle István urak, mint a nagy idők tanuinak dísz elnöklete mellett volt megtartandó. Gyönyörű idő kedvezett a gyűlésnek.
Verőfényes tavaszi nap, szinte nyári hőség ömlött szét a tengernyi sokaságon. Az elnökség részére fenntartott, s csinosan diszített emelvény előtt nagy számú és díszes hölgyközönség foglalt helyet, mig közelében a községek összes jegyzői, előljárói, a felekezetek papjai, a hivatalok képviselői, s külömböző testületek állottak.
Megjegyzendő, hogy a járási díszközgyűlés eredetileg a dunaszerdahelyi kaszinó nagy termében lett volna megtartandó, ámde a közönség tömeges megjelenése folytán ettől el kellett tekinteni.
A díszközgyűlés de 10 órakor kezdődött a Szózat eléneklésével. A járásbeli kántortanítók kara által elénekelt ezen hazafias dal elhangzása után Dr. Németh Dezső főszolgabiró, mint a díszközgyűlést vezető elnök a gyülés jegyzőjéül Palotay Ignácz böösi jegyzőt felkérvén nyitó beszédet tartotta.”
(Közreadja: Nagy Attila helytörténész)
Ezt már olvasta?
Hétvége a CINEMAX-ban (augusztus 30. - szeptember 1.)
Nyolc magyar szinkronos filmet tekiinthetnek meg a...