A bevezetőben elmondja, rászorultság alapján kerülnek hozzájuk az idős emberek. Intézményük afféle második otthon, ahol két épületben összesen 180 férőhellyel rendelkeznek. A várakozási idő viszonylag rövid. Nagyon gyakori, hogy már csak akkor kerül hozzájuk a lakó, amikor a család, az érintett közvetlen környezete nem bír tovább gondoskodni róla és sokkal jobb helye van itt. Takarítanak, főznek-mosnak rájuk, különböző foglalkozásokat, terápiákat biztosítanak a hajlott korúak számára. Mint mondja, nagyon gyakori, hogy a súlyos beteget egyik napról a másikra hazaadják a kórházból és a család hirtelen nem is tudja megoldani az ellátását.
Nálunk szakképezett személyzet áll rendelkezésre huszonnégy órán keresztül, ami különösen a fekvőbetegek esetében nagyon nehezen biztosítható otthoni környezetben.
Természetesen minél magasabb szintű ellátást igényel valaki, annál többe kerül a bentlakása. A nyugdíj lakóink felénél nem fedezi a költségeket. Ilyen esetben a gyermekek, testvérek vagy más személyek fizetik ki a különbözetet. Mivel nagyon idős klienseink is vannak, akik még alacsony összegű öregségi járadékkal mentek nyugdíjba, azoknak a nyugdíjához bizony hozzá kell fizetniük a családtagoknak. Természetesen vannak olyan lakóink is, akik 800 vagy akár 1000 eurós nyugdíjat is kapnak, de ők alkotják a kisebbséget. Ha átlagot akarnék mondani, olyan 500 euró körül kapnak a legtöbben” – tudjuk meg az intézményvezetőtől, aki körbe vezet bennünket a vadonatúj, otthonos, a 21. század követelményeinek megfelelő, nyugalmat árasztó, letisztult étkezőn – a város nyugati részében lévő idősotthonban. Ezt pár hete adták át és 30 ezer eurót költöttek rá.
Mesél arról is, hogy ahány lakó, annyi sors. Sokak számára ez már az utolsó „megálló”, és csak néhány napot vagy hetet töltenek el itt, mielőtt távoznának a földi életből. Mások viszont akár hosszú, tevékeny, élményekben gazdag éveket is leélnek az intézményben. Sokaknak van saját autójuk, szabadon mozognak. Barátságok, szerelmek szövődnek, tartalmas hétköznapokat élnek az itt lakók.
„Az idősgondozás azóta került reflektorfénybe, mióta megszűntek a hagyományos többgenerációs családok, ahol az öregebbek a gyerekekről vagy a fiatalokról gondoskodtak, ők pedig később az idősekről. A nyugdíjkorhatár kitolásával és a generációk közti különbségek növekedésével ez átalakul. A nők egyre idősebb korban vállalnak gyermeket, s amikor a szülőjük megöregszik és esetleg gondoskodásra szorulna, nekik még viszonylag kis gyermekeik vannak és dolgozniuk kell.
Az idősotthonok megítélése még mindig változó, de talán a mérleg már átbillent a pozitív irányba.
Egyébként Csallóköz legidősebb lakosa, Veronka néni is nálunk élt utolsó éveiben, aki 106 évesen hunyt el. A kilencven év feletti lakók számának emelkedését mi is érezzük, az elöregedés Szlovákia és Európa egyik legnagyobb problémája. A hozzánk hasonló intézmények számának növelésére lesz szükség”.
Beszél arról is, a trend most az, hogy kis kapacitású szociális intézmények, idősotthonok jöjjenek létre, amelyekben legfeljebb 40 ember lakhat, de ennél jóval kisebbek is épülnek. A kis intézmények előnye a családiasabb légkör, hátrányuk viszont, hogy jóval költségesebb a fenntartásuk. Kérdés, ki fogja tudni ezt megfizetni?
Pongrácz Kálmán hangsúlyozza, második otthonként céljuk, hogy a hozzájuk kerülő idős emberek minél tovább a lehető legönellátóbbak legyenek, emberi méltóságukat megőrizhessék. Sőt az sem ritkaság, hogy állapotuk az otthonban javul, esetleg megtanítják nekik, hogyan képesek elvégezni a személyi higiéniát, vagy hogyan tudnak felöltözni egyedül. Mentális egészségüket pedig különböző programokkal tartják szinten.
„A folytonos felújítás, beruházás otthonunkra is jellemző, persze csak addig nyújtózkodhatunk, ameddig a takarónk ér. Kormányok jönnek-mennek, jogszabályok változnak, amelyek mind hatással vannak intézményünk mindennapjaira, elsősorban az anyagiak tekintetében. Voltak nagyon szűkös éveink, amikor a puszta fenntartás is kész művészet volt, de olyanok is, ahol még valamennyit spórolni is lehetett és a lakók komfortját növelő felújításokat is elvégezhettünk. Természetesen a város, amiben tud, segít, de ott is végesek a lehetőségek” – mondja.
A dunaszerdahelyi idősotthon igazgatója nem titkolja, egyre nehezebb megfelelő szakszemélyzetet biztosítani, az idősgondozás nem éppen vonzó hivatás. Elsősorban nővérekből van hiány. Ennek egyik oka az, hogy a legtöbben inkább a kórházban vállalnak munkát, mert ott a munkakör és a fizetség is más. Az itt dolgozó ápolók és nővérek bére nagyban függ attól, hány szolgálatot, hétvégét vállalnak, kire hogyan jutnak a szolgálatok.
„Ami a lehetőségeinkből telik, azzal próbáljuk emelni dolgozóink fizetését, mert bizony alul vannak bérezve. Nemcsak a sokszor betegségekkel küzdő lakókat kell ellátniuk, szükség esetén etetniük, mosdatniuk, hanem itt elengedhetetlen a türelem, az empátia, a kedvesség, és még adminisztrációs feladataik is vannak.
A szociális munkának, a különböző foglalkozásoknak, nagyon nagy szerepe van abban, hogy lakóink fizikai és mentális állapota rendben legyen. Ebben önkéntesek is segítenek és diákok is gyakran látogatják lakóinkat.
Úgy vettük észre, a legnagyobb öröm mindig az, ha gyermekek, hát még, ha unokák érkeznek látogatóba. Nagyon fontos (lenne), hogy a család látogassa idős hozzátartozóját, főleg a beszokás idején. Lakóink egy része saját döntése alapján kerül be hozzánk, mert nem akar teher lenni otthon. Másoknak a gondozása olyan emberfeletti küzdelem, hogy azt otthoni környezetben már nem lehet bírni, ezért kerül otthonunkba. S előfordul olyan is, amikor az idős ember már teherré válik otthon, esetleg a lakására szükség van és hozzánk kerül. Ők általában sosem szoknak meg itt nálunk” – fűzi hozzá.
Kiderül, hogy az utóbbi időben a keleti és a nyugati panzióban egyaránt kicserélték a nyílászárókat és felújították az éttermet, rehabilitációs termet adtak át. A jövőben szigetelni, csinosítani kellene az épületeket, új liftre van szükség, de mint Pongrácz Kálmán mondja, ez mind csak a külcsín. A lényeg az, ami az épületen belül történik. S ha idekerül egy új lakó, akkor az a kívánatos, hogy a lehető legjobban érezze magát, ne pedig büntetésnek fogja fel a beköltözést. Mert itt is élhet komfortos életet, saját kis lakása is lehet, amit úgy rendez be, ahogy akar. Olyan programon vesz részt, amin akar. Amire egy idős embernek szüksége van, az a közösség, hogy ne legyen egyedül és persze a családja.
A családdal való kapcsolattartást ráadásul már tableten, telefonon keresztül, videóhívással is meg tudjuk oldani. Szinte kivirulnak egy-egy ilyen „online találkozás” után.
Nagy kihívás, hogy a szociális munkás aktivizálni tudja az idős embereket, rábírja őket valamilyen tevékenységre. De valahol nekünk az is feladatunk, hogy lakóink testi és mentális állapotát javítsuk vagy legalább szinten tartsuk” – zárja beszélgetésünket az igazgató.
B. Vida Júlia
Fotó: Rózsár Vince
Ezt már olvasta?
Rákóczis családi napra várják az érdeklődőket a Csaplárba
Családias hangulatú, vidám délutánra invitálják az...
Nyári tábor a FEMIT-tel – Jelentkezz időben, hogy ne maradj le!
Ha még nem találtatok a nyári szünetre tábort, itt van a...
