HOZZÁVALÓK:
a kéreghez:
- 1 nagyobb édesburgonya, kb. 300 g
- pici só
a javához:
- 100 g friss spenótlevél
- 2 gerezd fokhagyma apróra zúzva
- 100 g Feta sajt
- 100 g Eidam sajt – reszelve
- 200-250 ml zsíros tejszín
- 4-5 egész tojás
- só, bors
ELKÉSZÍTÉSE:
- Az édesburgonyát meghámozzuk, és 2-3 mm vékony szeletekre reszeljük.
- Egy kb. 25 cm átmérőjű pitesütőt vékonyan kiolajozunk, és kibéleljük a vékony édesburgonya szeletekkel úgy, hogy a szeletek szélei fedjék egymást. Az a cél, hogy ne legyenek rések a szeletek között.
- A spenót leveleit egy szűrőbe tesszük, leforrázzuk, kicsit hűlni hagyjuk, kinyomkodjuk belőlük a folyadékot, és csíkokra vágjuk, majd ezt a pitesütőben kiterített édesburgonya rétegre rakjuk – egyenletesen.
- Erre morzsoljuk a Feta sajtot és ráreszeljük az Eidam sajtot is.
- A 4 tojást elkeverjük a tejszínnel, csipetnyi sóval, borssal, az apróra zúzott fokhagymával és ezt is szépen, egyenletesen ráöntjük a pitesütőben felhalmozott finomságokra.
- 150-160 fokra előmelegített sütőbe küldjük kb. 30-40 percre.Ez idő alatt az édesburgonya megpuhul, a sajtos-tojásos-tejszínes massza összeolvad, és a teteje ropogósra, aranybarnára pirul.
Készíthetjük kis adagokban is, kicsi pitesütőben.
Szabó B. Csilla / szabobcsilla.com / Little wonders
Ezt már olvasta?
Káposztás palacsinta besamelmártással, kolbászmorzsával
Igazából töltött káposztát szerettem volna készíteni....