Hogyan érintette az 1920-as esztendő Dunaszerdahely városát?
Felkészületlenül és megdöbbenéssel. És eléggé anarchikusan. Még 1918. november 4-én „lábhoz tette a fegyvert” a dunaszerdahelyi hadifogolytáborok őrsége, és szétszéledt. A főképp orosz, olasz foglyok többsége is elindult haza. November végén pedig, az összeomló közigazgatási űrt foltozva, Dunaszerdahely és környéke közbiztonságának védelmére egy közös katonai és polgári őrség alakult. Szükség is volt rájuk, ugyanis a környék falvaiba és a városba hazatért katonák közül többen nekiálltak fosztogatni, kihasználva a kaotikus állapotokat. 1919 legelejétől pedig a lakosok kezdték el szétlopni és elhordani a fogolytáborok egyes barakkjaiban felhalmozott élelmiszert és árut.
Keserűen jegyzi meg az eseményekre visszaemlékező plébános a naplójában, hogy „a zavargások, terrorizálások, a békés lakosság állandó zaklatása s nyugtalanítása következtében a dunaszerdahelyi közigazgatási hatóság és a zsidók a már Tallósnál lévő cseh megszálló csapatok segítségét (voltak kénytelenek) igénybe venni, akik a Kis-Duna ágon átkelve körülbelül 200 emberből álló csapattal megszállták Dunaszerdahelyt január 8-án délelőtt 11 órakor, elsősorban a vasúti állomás épületét foglalták el.”
Ezt követően a közigazgatást szervezték át, s mindenhová cseh hivatalnokok kerültek. A korábbi vezetést félretéve próbálták a magyar értelmiséget is különböző intézkedésekkel ellehetetleníteni.
Mit tehetett akkor a közélet?
Tiltakozott. Persze hiába. A cseh hatalom arroganciájának jellemző példája az a levél, amelyet válaszul küldtek a színmagyar Dunaszerdahelyi járás tanítói kara által 1919. augusztus 6-án (a trianoni békediktátum aláírása előtt tíz hónappal!) megfogalmazott kérésére. Ebben a magyar tanítók kérvényezték, hogy a Csehszlovák Köztársaság illetékes kormányhatóságánál az elvárt fogadalom letételét Csallóköz tanítói a végleges békekötés után tehessék majd le. Hadd idézzem szóról szóra:
„Az Ön iskola-felügyelője értesítése szerint megtagadta a Csehszlovák köztársaság részére teendő hűségi fogadalmat. Azért a prágai iskolaügyi és nemzetművelődési minisztérium az Ön további tanítói szolgálatára nem reflektál és elbocsátja Önt a tanítói szolgálatból, utasítván igényeivel a magyar kormányhoz, mely Önt ismeretlen anyanyelvű tót vidékre rendelte.”
Egyet azonban válaszul mégis megtettek a dunaszerdahelyiek: 1920-ban megalapították a DAC-ot (Dunaszerdahelyi Atlétikai Club), amely a korábban feloszlatott DSE (Dunaszerdahelyi Sport Egyesület) után a magyar összefogás erejének a bázisa lett, egyfajta politikai protestálás a csehszlovák államhatalom előtt, a sport mezében.
Visszatérve a mába: Dunaszerdahelyen is létezik egy Trianon-emlékhely.
Igen, még 2008-ban a várpalotai Trianon Múzeum készíttetett egy, a Csallóköz szívének szánt Trianon-kopjafát, amelyet Dunaszerdahelynek ajándékoztak.
A felavatása pedig éppen november 1-jére, a hírhedt DAC–Slovan meccs napjára esett, amikor is a magyar szurkolók szektorát lerohanták a rohamrendőrök.
A kopjafákra általában valamilyen idézetet, feliratot vésnek a készítők, amely az adott eseményhez, alkalomhoz szól. Ezt az emlékoszlopot rovásírással is díszítették. Milyen jelmondat szerepel a dunaszerdahelyi Trianon-kopjafán, s mit jelentenek a szimbólumok a fán?
Valóban, ez itt is igaz. A dunaszerdahelyi kopjafa ugyanis nem mást, mint a magyar nemzet egységét szimbolizálja. Ha a szemlélődő jól megfigyeli a három méternél is magasabb alkotást, láthatja, hogy erre utal többek között nemzeti eredetmondánk legendás madara, a turul megjelenítése, a magyar címer, vagy éppen a karját kitáró, gyermekét, gyermekeit hazaváró ősatya ábrázolása is. Emellett számos jelképet fellelhet a megfigyelő. Ezek összességében nem az elhagyatottság reménytelenségét jelenítik meg, hanem a találkozás örömének, az összetartozás érzetének az időtlenségét, ami egyben a múlt, a jelen és a jövendő is.
Felirata: Csak a szeretet / Semmi lázadás, de semmit sem engedni / Áldás / A Várpalotai Trianon Múzeum és Belső-Magyarország ajándéka Dunaszerdahelynek / 2008”.
Az emlékhelyet apró kopjafák ölelik félkörben, a rajtuk lévő betűkből nemzeti imádságunk olvasható össze: „Isten, áldd meg a magyart!” Rovásírásos vésetei, vagyis a „múltat” és a „jövendőt” is a Himnuszt idézik, erősítve a jelkép szimbolikáját.
Miért éppen a vásártéren, a városi sport- és szabadidőparkban kapott helyet?
Nem véletlen a helyszín sem, hiszen a Trianon-kopjafa a DAC szentélyének, a jelenlegi MOL Arénának a közvetlen környezetében áll. Jelzésértékűen, hogy ott DAColjon, vagy mondjuk így, protestáljon a 20. századi nemzetfeldarabolás ellen.
Milyen kötődésük van az embereknek ehhez az emlékhelyhez?
Nehéz erre egyértelműen válaszolni, hiszen aránylag új alkotásról van szó. Emellett – véleményem szerint – június 4-e, értsük alatta Trianont vagy a Nemzeti Összetartozás Napját, mint emléknap, még nem ivódott bele erősen és mélyen sem a dunaszerdahelyiek, sem a csallóköziek közös tudatába, mint például a március 15-i vagy az aradi mártírokról való október 6-i megemlékezés. Nem is csoda, hiszen sokáig még beszélni sem lehetett ezekről az eseményekről.
Az Ön számára mit jelent június 4-e?
Aki magyarnak érzi és vallja magát, nem lehet közömbös. Annak e dátum hallatán a szívében megremeg a nemzet szétszakításának a fájdalma, Trianon gyásza. Mint amikor az anya elveszíti a gyermekét, s folyton érzi lelkében a hiányát…
Sokan persze szeretik félreértelmezni, és „magyarkodónak”, a mai világban értelmetlen kesergésnek felróni trianoni kálváriánkat. Lelkük rajta. Mindenesetre e dátum, minden fájdalma ellenére a Nemzeti Összetartozás Napja is egyben, ne feledjük. Ez ad reményt.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/23. számában
