„Ilona asszony utolsó portugáliai, malveira da serra-i villájától nem messze található Cabo da Roca, a kontinentális Európa legnyugatibb csücske. Egy világítótorony jelzi a helyet, magasan az óceán fölé emelkedve.
A kilátótól meredek ösvény vezet le a partra. Az utolsó métereket kötélen leereszkedve lehet csak megtenni. Ott lenn találhatók a címben említett zajló kövek, amelyek egykor a part magas szikláiról leszakadva hullottak alá, hogy a hullámzó víz évtizedek alatt egymáshoz csapdosva tükörsima, tojásdad formává alakítsa őket.
Dagálykor ezeket a 2–3 kilós darabokat kavicsként görgeti, csapkodja egymáshoz az óceán, jellegzetes, erőteljes morajlás közepette. »Zajlásuk« számomra a természet letisztult hangja. Írásomban a szereplők életükben ilyen zajló kövekként számtalanszor sodródtak el egészen távolra egymástól és szeretett helyeiktől. A köveket az óceán, őket pedig a történelem viharai hajtották, taszították, lökték tovább.
Legtöbbjük már nem tud megszólalni, így nagy felelősség nyomja a vállamat, mikor elmondom a történetüket. Hiszem és remélem, hogy azt az életérzést és azokat a történéseket, amelyekbe betekintést nyerhettem, hitelesen tudtam továbbadni azoknak, akik fogékonyak erre a letűnt, érdekes világra.”
(Mészáros Péter)
Ezt már olvasta?
„A felkorbácsolt szenvedély hullámai…” – XXIII. Nemzetközi Vámbéry Konferencia Dunaszerdahelyen
Huszonharmadik alkalommal rendezték meg a Nemzetközi...
