Back to top

Dunaszerdahelyi irodával is segítik a pályázókat

Publikálva: 2018, október 19 - 21:51
A Rába-Duna-Vág Európai Területi Társulás pénteken sajtótájlkoztató keretén belül tájékoztatta a nyilvánosságot dunaszerdahelyi irodájának megnyitásáról.

Mint megtudtuk, annak érdekében, hogy a projekteket az egyes régiók lakosaihoz minél közelebb hozhassák, az RDV ETT új irodát létesített Dunaszerdahelyen, ahol két új munkatárs látja majd el a teendőket. Elsődleges feladatuk lesz a Kisprojekt Alappal kapcsolatos széleskörű tájékoztatás nyújtása  a lehetőségeket illetően, valamint a potenciális pályázókkal való konzultáció - mondta el Vasi Emma.

A területi társulás igazgatója után Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere üdvözölte a sajtó munkatársait, majd örömének adott hangot, hogy az iroda segítségével még könnyebbé válik a dunaszerdahelyiek és a régiónak a pályázati lehetőségek kihasználása. 

A projekt egyébként a „Kisprojekt Alap a nyugati programterület részére - 1. Prioritási tengely” („SPF WETA1“, kód: SKHU/1701/1.1/002) és a „Kisprojekt Alap a nyugati programterület részére - 4. Prioritási tengely” („SPF WETA4”, kód: SKHU/1701/4.1/004) című pályázat része, mely az Interreg V-A Szlovákia - Magyarország Együttműködési Program keretében az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósul meg.

Berényi József Nagyszombat megye alelnöke a Kisprojekt alap kapcsán elmondta, négy héttel ezelőtti sajtótájékoztatójuk óta több helyen mutatták be a pályázati lehetőséget, amelyre nagy érdeklődés mutatkozik, s a beadási határidő november 2-ről november 5-re módosult a pályázók kérése alapján. Az alap azokat a tevékenységeket támogatja, melyek a határon átnyúló együttműködést hivatottak fejleszteni, például: közös konferenciák, workshopok, tapasztalatcserék szervezése, kulturális és természeti örökség megőrzésére irányuló tevékenységek megvalósítása, közös stratégiák és tanulmányok kidolgozása, közös sportrendezvények szervezése, sportpályák kialakítása, iskolák, egyházak, önkormányzatok közötti együttműködés erősítésére irányuló tevékenységek megvalósítása.

Berényi egyúttal elmondta, a megye kihelyezett ülést tart majd november 7-én Dunaszerdahely, amely az első nem nagyszombati ülés lesz ebben a választási időszakban. A városunkat érinti továbbá, hogy a megyei forrásokból kerül majd felújításra az elkövetkező időszakban a Galántai út bevásárlóközpontokhoz közeli szakasza, valamint a Karcsai út egy része.

A sajtótájékoztató végén Menyhárt József, az MKP elnöke és megyei képviselő arról szólt,  képviseletüknek érezhető hatása van a régió fejlődése tekintetében és kiemelte ebben Hájos Zoltán frakcióvezetőjük és megyealelnökük jelentős munkáját is.

Ezt követően az ünnepélyes átadásra került sor. Az iroda az Üzleti és Tájékoztatási Központ második emeletén található.

Ezt már olvasta?

Cookies