Olyan futballisták és vezetőségi tagok tartoztak ekkor a klub kötelékébe, akik nevét a mai napig emlegetjük, és minden bizonnyal még évtizedek múlva is emlegetni fogjuk…
Az 1969 utáni években nem sok babér termett a dunaszerdahelyi labdarúgás számára. A 69-es kiesést követően az 1969/70-es idényben ismét utolsó lett az akkor Jednota néven pályára lépő csapat. Sem Jozef Kmeť, sem Emil Pažický nem tudták megmenteni a csapatot. Ezzel a nyitrai kerületi bajnokságba esett, ami az V. vonalnak felelt meg. Innen aztán hat évig nem tudott mozdulni.
Ebben az időben viszont már egyre többen dokumentálták a dunaszerdahelyi labdarúgás eseményeit, így tudjuk például azt is, hogy az 1970/71-es szezon fénypontja a Csehszlovák válogatott elleni edzőmérkőzés volt, 1971. május 12-én. A nemzeti együttes városunkban készült a románok elleni Eb-selejtezőre. Ladislav Kačáni szövetségi kapitány a kezdés előtt bejött a Jednota öltözőjébe, ahol hibátlan magyarsággal arra kérte játékosainkat, hogy „román felfogásban” játszanak. A vendégek 5 ezer néző előtt végül 6:1-re győztek.
Az 1972/73-as kerületi bajnokságban hatodik lett a Jednota. Ez a szezon leginkább azért volt emlékezetes, mert ekkor kapta fel a közönség a fejét Tóth Laci játékára, aki az ifiből kikerülve a felnőttcsapatban is egymás után lőtte a gólokat. A Jednota név alatt utoljára 1973 őszén szerepelt a csapat. 1974 tavaszán egyesületünk visszatért a DAC névhez, amelyet azóta is használ.
Az 1976/77-es idényben viszont megnyertük a bajnokságot. Szoros küzdelemben szereztük meg a bajnoki címet. A lévaiak végig kemény ellenfélnek bizonyultak, azonos pontszámmal zártunk, így az egymás elleni mérleg döntött. Az utolsó fordulóban 2000 néző előtt 6:2 vertük Ipolyságot. Ez a siker pedig szárnyakat adott a fiúknak, akik a feljutás után olaszországi jutalomkiránduláson vehettek részt.
Az 1977/78-as, első divíziós idényünk során Gödölle Béla vezetőedző csapata a 7. helyen zárt a 16 tagú bajnokságban. Ebben az időszakban vált a keret tagjává Lépes György, aki 1976 őszén érkezett Dunaszerdahelyre, s azóta ezer szállal kötődik városunk labdarúgásához. Az 1977-es kerületi- és 1980-as divíziós bajnokcsapataink tagja, később klubvezető, ifjúsági sportigazgató, hosszú éveken át az ifjúsági korosztályok edzője is volt a DAC-nál.
Az 1978/79-es szezon előtt megszűnt az országos II. liga, a két nemzeti liga győztese egyenes ágon jutott az élvonalba, a divízió pedig így már a harmadik vonalnak felelt meg. Vladimír Hrivnák vezetésével a 12 csapatra szűkített nyugati csoport 7. helyén zártunk. A harmadik divíziós idényünknek már feljutási reményekkel vágtunk neki. A keretben több egykori élvonalbeli labdarúgót találunk és egy igazi futballzsenit, Szikora Györgyöt. Egy hosszú kapcsolat indult ez idő tájt közte és a klub között, a következő évtizedek során több alkalommal is dolgozott Dunaszerdahelyen edzőként. Összesen 152 mérkőzésen ült a DAC kispadján.
A dunaszerdahelyi labdarúgás irányt egyre fokozódott az érdeklődés. Olyannyira, hogy az 1980-as tavasz előtt a DAC – történelme során először – bérletet kezdett árulni! Az 1979/80-s idény végén városunk labdarúgása pedig először ért fel a második vonalba. A Divízió nyugati csoportjában tízpontos előnnyel lett bajnok a DAC. Az utolsó játéknapon 4000 néző előtt, karneváli hangulatban 5:3-ra vertük a Komárom együttesét. A bajnokcsapat tagja volt Majoros György és Karol Krištof, akik aztán a nyolcvanas évek második felében az európai kupákban is viselték a DAC mezét.
S ha már a ´70-es évek focijánál járunk, méltatlanság lenne, ha nem említenénk meg Weisz Mihály nevét, aki 1978-tól tíz éven át volt a DAC testnevelési egyesület elnöke. Misi bácsi klubunk dicső felemelkedésének a megálmodója és hajtóereje. Az ő vezetése alatt a város minden sportszakosztálya igazi aranykorát élte. Az alábbi videóban fia, Weisz Gábor állít emléket a DAC egykori legendás sportvezetőjének.
dac1904.sk
