Egy győztes meccsről! Fura, de így történt. Viszont megint előreszaladtam a történetben… Volt egy hétközi Európa-liga visszavágó, amit kb. ötvenen tekintettünk meg az egyik dunaszerdahelyi kocsma teraszán.
Az egyikben. Mert emitt és amott ugyanúgy összejöttek a DAC-szurkolók. Amott Tbilisziben is. Időben és térben is különböztünk, csak szívben nem! Kiharcoltuk azt a fránya továbbjutást. Istenem azok az utolsó percek, amikor egyről a kettőre jutunk. Akarom mondani 1:2-re! Arról a meccsről hiába is keresnék a jegyzetem, úgy éreztem, nem lett volna hiteles. Testben nem voltam ott, csak lélekben.
Lélekben mindig a csapattal! Ép testben, ép lélek!
Viszont a zólyombrézói túrát már jóval korábban megszerveztük, fejben arra tartalékoltam magam. Szerintem a csapat is tartalékos lesz – és nem csak fejben! Ez az angol hét megköveteli a rotációt. A szurkoló mégsem ül kispadra, pont ettől szurkoló. Ezért szurkol Ő! Egy nappal az indulás előtt lélekben újra visszatértem Tbiliszibe, a klub egyik „lelkes” fotósa által. Élménybeszámolója mellé egy hivatalos műsorfüzetet is „csomagolt”. Azzal váltunk el, hogy másnap találkozunk Zólyombrézón.
Indul az utazás. Életemben először partybusszal!
(Várok egy percet, míg feláll, aki most leesett a székről.) Tényleg nem utaztam még meccsre partybusszal, na. Úttörő becs’ szó! Sok jó parti volt már, busz is akadt pár, de kettő az egyben még soha. Három órakor indultunk Dunaszerdahelyről, a nagy melegben, hogy „tikkadt szöcskenyájak legelésztek” – megidézve a költő „arany” szavait. Beiktatva egy korai megállót, meg egy késeit. Közben háromszor futottunk bele zivatarfelhőbe, de olyanba, melyben az ördögök cimborálnak jókedvükben. A hegyek közt jól elbújnak, és csak lesik a vándor minden zizzenését… Aztán épségben megérkeztünk a vasgyár mellé.
A zólyombrézói stadion az országúthoz viszonyítva olyan, mint Ilonka néném muskátlis cserepe az első emeleten.
Alulról nézve a „hogy a francba rakták oda fel” szókapcsolat ugrik be, pedig sokszor jártam már itt. Gyerünk hát megmászni azokat a híres lépcsőket. Jól jönne egy felvonó (vagyis „lanovka”) a „puhábbaknak”. Anno én is az voltam, de most, így mínusz hússzal könnyebb. Az idény első ligameccsére rengeteg régi ismerős összejött. Kinőttük a vendégszektort, vagy tán, az égi áldástól akartak megkímélni minket? Nem mindennapi dolog, hogy átvezényelnek a hazai (fedett) szektorba. Csupán egy vékony szalag választott el bennünket a zólyombrézóiaktól. Az első félidőben akár öt góllal vezethettünk volna! De csak 0:1.
Az új edzőnk nem az „ászokat”, hanem a „vízhordókat” pihenteti – szerintem.
A második felvonásban mintha kijött volna a fáradtság a fiúkon. Sajnos várható volt, hogy kiegyenlítenek a fehér mezesek – 1:1. A szurkolásban nehéz megszokni a dob hiányát. A rigmus ritmusának a mérvadója! Már nagyon a végén jártunk (időben is), amikor megszaporodtak a támadásaink. Szorongatott helyzetben sikerült egyről a kettőre jutnunk ismét -1:2! Pont, mint Tbilisziben. Művészet az utolsó pillanatra hagyni a döntést. Így indult el haza a három pont, miközben a sötétség leple takart be mindent. A partybusz legénysége az egyetlen megálló után ugyancsak elcsendesült. Én azt álmodtam, hogy ébren vagyok és utazok hazafelé a meccsről. Egy győztes meccsről…
Utóirat: mire ez a kis szösszenet elkészült, megtudtuk, hogy Minszk után Szentpétervár csapata vár(hat) minket az EL-ben. Remélem a két „dinamó”, majd elég fényt ad a „zenithez”, hogy a horizonton minden sárga-kék legyen!
Ezt már olvasta?
IPPON Karate Klub: Két tucatnál több érem Aranyosmarótról
Szombaton, november 23-án Aranyosmaróton szervezték meg a...
