Back to top

A zenét nem érteni, hanem érezni kell!

Publikálva: 2021, február 24 - 07:10
Mellár Dávid, kortárs szlovákiai magyar költő, egy különös zenei világba kalauzol minket. A mai zenés összeállításban ötvöződik a balkán jazz-folk, a trip hop, a vidám tánczene, mely tempós goába megy át. Főszereplőnk zenei világának fényes tükörképe.
A zenét nem érteni, hanem érezni kell!

Mellár Dávid, a pozsonyi Comenius Egyetem doktorandusza, szerkesztő, költő vagy valami egészen más.

Számtalan koncerten találkoztunk már. Tudom, hogy lételemed a zene. Mesélnél róla, milyen ez a kapcsolat?

Alapjáraton eléggé fluid személyiség vagyok (pozitív és negatív értelemben is, ha ragaszkodunk ezekhez a kategóriákhoz): egyrészt befolyásolható, másrészt nyitott. Ezt a képlékenységet tükrözi a zenéhez való viszonyom is. Hagyom, hogy hatással legyenek rám a körülöttem lévő emberek. Nem tudom nem hagyni, ha kialakul bennem valamiféle megmagyarázhatatlan (hisz alig „ismerem“) szimpátia és bizalom egy emberrel szemben.

Aztán a saját (?) személyiségbeli szűrőimen és érzeteimen keresztül már magától specifikálódik az adott irányba az ízlésem, de van olyan is, hogy valaki elsőre totál betalál egy zenével. Vagyis minden most következő zenei irányzatot tudnék valakihez, vagy valakikhez kötni, akik bevezettek az egyes zenei univerzumokba.

Milyen zenei irányzatok voltak rád hatással eddig?

A klasszikus zenéből igazán a kortárs, illetve 20. századi minimalizmus volt rám hatással az észt Arvo Pärttel kezdve Yann Tiersenen keresztül Philip Glassig. Glass Metamorfózisa egyszerre szédít egyre beljebb és egyre kívülebb önmagadtól. Tényleg (át)változás ez, a folytonos visszatérés paradoxonában.

Nagyon szeretem a folk vagy abba az irányába mutató zenét is Mexikótól Grúzián át a szibériai kortárs vagy törzsi népzenéig. De az összes közül leginkább a romazene (a cigánymuzsika – kinek hogy tetszik) és a Balkán zenéje hat rám: egyfajta kelet-közép-európai otthonosság érzetét kelti bennem. Számomra ez a zene tele van szenvedéllyel, indulattal, felfokozottsággal, ami a nép mentalitásából kiindulva nem is meglepő. De egyébként is, a népzenének pont az az egyik legerősebb oldala szerintem, hogy az érzelmekre hasson.

Ebben a tekintetben a hazai Varkocs is csodajót alkot.

A zene azon szép dolgok egyike a világon, amit nem érteni, hanem érezni kell. S ebből a szempontból mindegy, hogy valaki a mikrofon melyik oldalán áll. Számomra a legtisztább letükröződése ennek már ott van az ősi sámánzenékben is: amikor a törzs együtt lüktetett a sámánnal.

Sokáig hittem azt és gondoltam úgy, hogy „az igazi zene ott kezdődik”, ahol emberek különböző hangszereket szólaltatnak meg. Vagyis az elektronikus alapú zenekét nem sokra tartottam. Mozart meg Lukács Laci, azok igen! Az már zene!

Kovács Ákos írását elolvashatja a Klikkout oldalán.

Ezt már olvasta?

Címkék: Klikkout