„A költészetet és az irodalmat ünnepelni jöttünk össze“ – köszöntötte Reczai Lilla, a SZMÍT titkára a költészet napi verspályázat ünnepélyes eredményhirdetésén szép számban összegyűlt érdeklődőket, majd hozzátette: külön érdekessége a napnak, hogy a könyvtárosok világnapján, április 14-én.
Reczai Lilla üdvözlő szavai után Melecsky Kristóf, a slam műfajában is ismert tehetség, a Komáromi Jókai Színház színművésze saját költeményei felolvasásával nyitotta meg az estet.
A pályázat társszervezője, az értékelésnek otthont adó Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár igazgatónője, Lacza Ilona kiemelte: számára különös öröm, hogy közösen került meghirdetésre ez a pályázat. Sajnos az utóbbi évek tapasztalata, hogy nemcsak a könyvek, de a versek iránt is csökkent az érdeklődés, ezért még nagyobb öröm, hogy ilyen sokan érdeklődtek jelen pályázat iránt – mondta az igazgatónő. Rövid köszöntőjében reményét fejezte ki, hogy hagyomány lesz belőle; sőt, felvetése szerint esetleg prózai pályázattal is ki lehetne majd bővíteni a jövőben.
A háromtagú szakmai zsűri: Hodossy Gyula József Attila-díjas költő, Gál Éva irodalomtörténész és Juhász Kornélia Arany Opus Díjas költő közül Gál Éva tette tiszteletét az eredményhirdetésen, az ő tapasztalatán, gondolatain keresztül ismerhettük meg a pályázatra érkezett művek értékelését.
Mint mondta, egy két évvel ezelőtti zsűrizése után kicsit kétkedve várta a mostani pályázatot – ehhez képest 32 szerző publikációra szánt művét olvashatta el – ami számára nagyon kedves meglepetés volt.
A 16 évestől az 50+-ig, Csíkszeredától Érsekújvárig élő pályázók korosztályok bontása nélkül, együtt kerültek megmérettetésre. Mint Gál Éva kiemelte, a számára legfontosabb szempontok alapján tekintett a művekre: a versek ritmikája, gondolatisága, képes megjelenítése, a magával sodrás voltak ezek.
Értékelésében azt is megemlítette az irodalomtörténész, hogy megdöbbentő élmény volt azt tapasztalni, hogy a magyaros verselés lüktetése mennyire mélyen bennünk él – a pályaművek nagy része ugyanis ezt a ritmikát választotta költői formául, ezt oldották fel szabad gondolati szárnyaláskísérletek, képes versek.
Tematikailag a líra és létkérdések mellett jelen volt a kor problémájára való reagálás is: a koronavírus-járvány, vagy az ukrajnai háború.
A pályázat díjazottjainak ismertetése előtt pozitív gondolattal zárta értékelését Gál Éva
„A benyújtott pályázatok mennyisége és minősége megnyugtató lehet a szervezőknek – van igény a költészetre“ – mondta.
A verspályázat nyertesei – akiknek díjazott műveit Melecsky Kristóf tolmácsolta a közönségnek:
I. helyezett: Hizsnyan Bálint
II. helyezett: Nagy Csaba
III. helyezettek (megosztott): Marosi Károly és Puchla Nikolett
A Szlovákiai Magyar Írók Társasága és a Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár közös verspályázatán első három helyezést elért pályázóknak a jövőre nézve további publikálási lehetőséget biztosít a SZMÍT.
Az eredményhirdetés után a szervezők ajándékkal köszönték meg a jelenlévő pályázóknak a részvételt, majd néhány résztvevő szavalattal színesítette az eredményhirdetés ünnepi hangulatát.
Szöveg és kép: -rovin-
Ezt már olvasta?
A Nemzetközti Magyar Fotószalon 45 alkotása látható a Gallery Novában
A Magyar Fotóművészek Világszövetsége 2024-ben...