Back to top

Várják a dunaszerdahelyi híveket is a Komáromi Imanapra

Publikálva: 2019, április 30 - 09:54
A dunaszerdahelyi híveket is hívják és várják Jópásztor vasárnapján, május 12-én a XXX. Komáromi Imanapra, amelyet a Pázmaneum Polgári Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a Komáromi Római Katolikus Plébánia szervez a Szent András-bazilikában.
Várják a dunaszerdahelyi híveket is a Komáromi Imanapra

Az imanapon magyar főpásztorért, valamint magyar papi és szerzetesi hivatásokért imádkoznak a felvidéki magyar katolikusok a II. Rákóczi Ferenc emlékév keretében. Mint minden évben, ezúttal is várják városunk zarándokait az imanapra.

A program 14 órakor engesztelő szentségimádással kezdődik, II. Rákóczi Ferenc és a magyar hitvallók imái hangzanak majd el.

14.30-kor elmélkedésre kerül sor Isten szolgája, Esterházy János hitvalló életéről. A hagyományos szabadtéri keresztút 14.45-kor kezdődik, amelynek keretén belül Lénár Károly atya gondolataival járhatják a keresztúti stációkat a hívek. Utána lesz a Nóna-délutáni imaóra. Az ünnepi főpapi szentmisére a Szent András-bazilikában 16.00 órakor kezdődik.

A Komáromi Imanapok szükségességének a gondolata a felvidéki magyar hívek és papok közös kezdeményezéseként a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom egyházi programja keretében született meg még 1990 tavaszán.

Az első megbeszélésre Léván került sor negyvenhat szlovákiai magyar lelkipásztor jelenlétében. Fő célkitűzése: a szlovákiai magyarságot egyesítő közös imádság felvidéki magyar papi és szerzetesi hivatásokért, magyar főpásztorért, valamint magyar püspökségért. Az első Imanapot 1990. június 3-án, pünkösd ünnepén rendezték a komáromi Szent András-templomban. Mivel egyesek szerették volna politikai indíttatású rendezvénynek beállítani az Imanapokat, ezért azok szervezését 1995-től a Jópásztor Alapítvány (majd a Jópásztor Társulás) vette kézbe az imanapi szervezőbizottsággal együtt. 2006-tól a Pázmaneum Társulás is csatlakozott a szervezőkhöz.

A jubileumi imanapra szeretettel hívják és várják a lelkiatyákat és a híveket a szervezők.

Ezt már olvasta?

Címkék: Pázmaneum
Cookies