Back to top

Vámbéry és Katedra versenyek: elhalasztva

Publikálva: 2020, május 2 - 17:16
A 2020-as koronavírusjárvány miatt az országos tanulmányi versenyeket is sorra elhalasztották. Erre a sorsra jutott az eddig a dunaszerdahelyi Vámbéry konferenciával párhuzamosan megszervezett Vámbéry Ármin Földrajzverseny, illetve a többi országos Katedra verseny is. Minderről Hodossy Gyulát, a Vámbéry Polgári Társulás és a Katedra Alapítvány igazgatóját kérdeztük.
Vámbéry és Katedra versenyek: elhalasztva

„Úgy döntöttünk, hogy mind az eredetileg március végére tervezett Vámbéry konferenciát, mind a mellette zajló Vámbéry Ármin Földrajzversenyt is elhalasztjuk – tervezetten október második hétvégéjén szeretnénk azokat megszervezni” – jelezte kérdésünkre Hodossy Gyula.

Ha esetlegesen a járványhelyzet még októberben sem tenné lehetővé ezeknek a rendezvényeknek megszervezését, akkor idén elmaradnának.

A Közel-kelet jeles kutatójára emlékező konferencián az előző évi előadások anyaga szokásosan megjelenik könyv formájában is. Jelenleg e kötetek is „karantén alatt vannak” a nyomdában, ám amint lehet, azok is a társuláshoz kerülnek – noha maga a könyv bemutatója is átkerült októberre. Vele párhuzamosan átszervezik a jelentkezőket és az előadókat is az őszi dátumra.

A Vámbéry földrajzverseny országos döntőjébe meghívott legjobb tíz csapattal Tóth Tibor  szervező tartja a kapcsolatot, s már a gyerekek is értesültek az októberre áttolt versenyről.

„Ami pedig az országos Katedra versenyeket illeti, azokat szeptember harmadik hétvégéjén szeretnénk megrendezni” – mondta el Hodossy, aki szerint a mostani kilencedikesek maguk dönthetik el, részt vesznek-e a versenyen.

Maga az igényes versenysorozat eddig a Katedra újságon keresztül működött, most azonban már dolgoznak annak online platformján is. 

„Elképzeléseink szerint a Katedra folyóirat idén még nyomtatott verzióban is megjelenne, de vele párhuzamosan dolgozunk az online formán” – mondta el Hodossy Gyula, hozzátéve, hogy ha nem sikerül megfelelő anyagi hátteret biztosítani a lap nyomtatásának, akkor már csak az online lehetőség maradna: „A folyóiratra a Kultminortól az eddigi támogatás felénél is kevesebb kaptunk” – magyarázza ennek a miértjét Hodossy – „ez pedig azt eredményezi, hogy bár a júniusi számot még meg tudjuk csinálni, azonban szeptembertől nincs fedezetünk az újabb számok nyomdaköltségeire. Kértük a Miniszterelnöki Hivatalt Budapesten, hogy segítsenek ki bennünket. Amennyiben pozitív lesz az elbírálás, akkor az idei számok mindenképpen eljutnak az olvasókhoz nyomtatott formában is, ha azonban nem, akkor csupán online tudunk majd megjelenni. 

Terveink szerint idén adtuk volna ki a lap utolsó nyomtatott példányait, és vele párhuzamosan vezettük volna be az online elérhetőségét, hogy azt megszokják az olvasóink. Gyakorlatilag közel harminc éves megjelenés után azonban úgy tűnik, idő előtt szűnik meg a szlovákiai magyar pedagógusok és szülők lapjának nyomtatott formája” – zárta Hodossy Gyula. 

(na)

Ezt már olvasta?

Cookies