Schranko László korábbi bacsfa-szentantali plébános írja:
„Amade László (1704–1764) könnyed költői stílusa megfelelt költeményei és énekei világi szellemének. Versei közkedveltté lettek olyannyira, hogy kortársai őt tartották a legnagyobb magyar költőnek, annak ellenére, hogy világi költeményei életében nem kerültek kiadásra, »csak« kéziratokban terjedtek. Több mint kétszáz verse maradt ránk, „sok versén szinte érezni, hogy táncdalnak készült.
(...) Zeneértő ember is volt, hegedült és fuvolázott. »Kard vagy pipaszár helyett olykor a hegedűt is kézbe vette.« Verseire német, olasz és cseh dallamokat alkalmazott, némelyikhez maga szerzett melódiát. 1728-ban két magyar arisztrokrata társa az ő hegedűkíséretére járt magyar táncot, nevezetesen Esterházy herceg és Endrődy gróf, a bán. Egynéhány dala népszerű lett és folklorizálódott, pl. katonaéneke, az A szép fényes katonának…, melyet Kodály Zoltán Háry János daljátékába illesztett.
(...) Nagyhatású, sikeres költő volt. Annak ellenére, hogy világi versei »csak« másolatokban és közszájon éltek, bátran mondhatjuk, hogy költeményeinek egyharmada a 18. és 19. században ismert volt, kéziratos és ponyvai változatokban terjedt, sőt különböző változatokban, utánzatokban, parafrázisokban továbbhatott a közköltészetre és a népművészetre.”
A versek melletti képválogatást Bodó Károly készítette a bacsfa-szentantali Páduai Szent Antal-templomban, a bősi Antiochiai Szent Margit-templomban és a nyékvárkonyi Szent Jakab-templomban.
(nagy)
