Most meg, ahogyan visszanézünk, hinni sem merünk a szemünknek.
A 2021-es billegő esztendő java már mögöttünk ásítozik.
Eltelt, mit eltelt, elrohant egy év. Egy csonka esztendő. Mi meg a biztató jóslatok ellenére szinte ugyanott toporgunk, mint tavaly ilyenkor. A járvány ugyanis minden terhével-félelmével-nyűgével ugyanúgy be kívánja árnyékolni az adventünket, a karácsonyunkat, az új évünket. Mint azt, mondhatni, menetrendszerűen, eddig is megtette...
Persze, ha hagyjuk.
Ha megint csak a világ összes nyűgével és bajával vágyunk foglalkozni, és – ahogyan azt Böjte Csaba is megfogalmazta – nem azzal törődünk, amivel kellene. Mármint a saját házunk tájával.
Ezért is jön megint az ideje az elcsendesedésnek, az önmagunkba tekintésnek. A bizalommal teli várakozásnak.
Jó lenne ráeszmélni, hogy adventet ír a naptár, ami töltekezésre hív – nem lemerülésre. Izgalmas várakozásra – nem feszültséggel teli rohanásra. A lélek ünnepségére – nem a test elgyötrésére.
Ma talán még időtállóbbak és megszívlelendőbbek Pilinszky János gondolatai:
„A karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése. Az a gyerek, aki az első hóesésre vár – jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.”
Nagy Attila főszerkesztő
Ezt már olvasta?
Peruban és a Coropuna csúcsán jártunk a VándorLáss-esten
Aki ismeri a VándorLáss-esteket, a VándorLáss csapatát,...
