A városi rendőrre és Devil Sony Blackre, a belga juhász malinoisra igazán életszerű versenyszámok várnak, amely során bizonyítani kell felkészültségét minden kihívás során. A Békés megyében található Dévaványon sorra kerülő versenyre meghívásnak köszönhetően került ki a dunaszerdahelyi rendőr kutyájával, s közösen pozsonyi kollégájával fogják Szlovákiát csapatban is képviselni, de egyénileg is versenyeznek majd a népes mezőnyben.
A városi rendőr elmondta, nagy megtiszteltetés számára, hogy a várost is képviselheti a versenyen, s hogy ismét meghívták a magyarországi viadalra. A helyi szervezőkkel nagyon jó kapcsolatot ápol, s tavaly már ők is vendégeskedtek a Csallóközben egy általa szervezett edzőtábor alkalmával. A versenyen szeretne jól teljesíteni szeptember 8-án, de egyúttal alkalom ez a tapasztalatcserére, amely a mindennapi munka során is nagy haszonnal bír.
Ezt már olvasta?
Hátrányból előny – Idén is Felvidéki Vállalkozói Expo!
A felvidéki magyar vállalkozók bemutatkozási...