
Ahogy az elmúlt években, az idén is személyesen mondott köszönetet Dunaszerdahely város vezetése a nyugdíjaspanziókban élőknek azért, amit életük során tettek a jövőért, azaz napjainkért.
A városi panziók igazgatója, Pongrácz Kálmán megnyitóbeszédében hangoztatta: fontos, hogy lakóik ne csak ezen a napon érezzék a törődést, hanem az év minden napján megtapasztalják azt, hogy számítanak, hogy közösségünk megbecsüli őket.
Elmondta, hogy az elmúlt években a rendkívül nehéz körülmények ellenére sikerült olyan fejlesztéseket véghezvinni mindkét panzióban, amelyekkel az ott élők mindennapjait igyekeznek élhetőbbé, könnyebbé tenni. Köszönetét fejezte ki Dunaszerdahely városának, a városvezetésnek és a városi képviselőknek, amiért mindig támogatták fejlesztési elképzeléseiket. Ennek köszönhetően például mára megújulhattak mindkét panzió közösségi terei, több technikai fejlesztést, olyan beruházásokat tudtak végrehajtani, amelyek a város segítsége nélkül nem sikerülhettek volna. Ennek a támogatásnak köszönhetően el tudták kerülni a drasztikus áremeléseket, ugyanakkor biztonságosabb és barátságosabb környezetet tudtak kialakítani a nyugdíjaspanziókban.
„Ezek a beruházások mind azt szolgálják, hogy intézményeink ne csupán ellátást biztosító helyek legyenek, hanem olyan otthonok, ahová jó megérkezni, ahol kellemes környezet veszi körül az embert, és ahol a mindennapok méltósággal, biztonságban telhetnek” – emelte ki Pongrácz Kálmán.
Hájos Zoltán, városunk polgármestere is tisztelettel köszöntötte a panziók lakóit. Örömét fejezte ki, hogy egy kis ünnepséggel tudják szebbé tenni a napjukat. Megköszönte a lakók sok évtizedes munkáját, hiszen ennek a munkának ma is látszik az eredménye.
Egy olyan közösség kovácsolódott a mai szépkorúaknak köszönhetően, amely képes a megterhelő időszakokat is átvészelni, legyen szó akár a Covid-járványról, akár az orosz–ukrán háború kitörése utáni gazdasági nehézségekről. Mint mondta, most is vannak olyan konfliktusok a világban, amelyek újabb kihívások elé állítanak minket, ezért külön is megköszönte a panziók igazgatójának munkáját, aki a nehézségek ellenére is jelentős fejlesztéseket hajtott végre.
„Egy olyan közösségben élünk, ahol nemcsak a fiataloknak adunk lehetőséget a szórakozásra, hanem az idősebb korosztály is megtalálhatja a kikapcsolódás és a mindennapi elfoglaltság lehetőségeit. Ezért bátran invitálom önöket, hogy a panzió falain kívül is vegyenek részt a közösségi életben. Szívesen várjuk önöket!” – hangoztatta városunk polgármestere, majd jó egészséget kívánt a lakóknak, és azt, hogy még sok rendezvényen találkozhassanak.
Puha György, városunk alpolgármestere a városvezetés, egyben az egészségügyi bizottság nevében is köszöntötte a szépkorúakat. Emlékeztetett rá, hogy a mai szépkorúak fiatalabb éveikben egy egészen más világban éltek, amely mára sok tekintetben sajnos rossz irányba változott. Mint mondta, ugyanakkor az idős kor nem az élet végét, hanem annak másfajta megélését jelenti.
„Soha nem az a fontos, hogy mennyi év volt az életünkben, hanem éppen fordítva: mennyi élet volt az éveinkben” – emelte ki, majd jó egészséget és sok boldogságot kívánt a lakóknak, hogy még sokszor legyen lehetőségük közösen örülni a szép és értékes pillanatoknak.
Karaffa Attila szintén örömét fejezte ki, amiért újra találkozhatott a panziók lakóival. Egyben elmondta, hogy ahogy az igazgató úr és csapata, úgy az önkormányzat is azon munkálkodik, hogy minél kényelmesebb, szebb időskort tudjanak biztosítani a panziók lakóinak.
Míg a város vezetése kis figyelmességként tárgyi ajándékot nyújtott át a panziók szépkorúinak, a Neratovicei téri Magán Szakközépiskola diákjai zenés, verses, történetekkel tarkított előadással kedveskedtek nekik. Gálfy Barbara tanárnő segítségével olyan programot állítottak össze, amely megnevettette, majd meg is énekeltette a jelenlévőket, ezáltal még szebbé téve a szépkorúak köszöntésének napját.
Jó egészséget, szép napokat és sok boldogságot kívánunk mi is, a szerkesztőség nevében.
A nyugdíjaspanziók lakóinak köszöntésén készült további felvételeinket képgalériánkban tekinthetik meg.
Szöveg és kép: Rózsár Vince
Ezt már olvasta?
Az aradi vértanúk előtt hajtottak fejet Dunaszerdahelyen
Kedden, október 6-án az aradi vértanúkra emlékeztek...
Késések várhatók a következő napokban a Komárom–Pozsony vasútvonalon
A Leo Express felhívja az utazók figyelmét, hogy a 2026....
