
A klub tagjait és a meghívott vendégeket Nemes Magdaléna, a nyugdíjasklub elnöke üdvözölte, majd Hájos Zoltán polgármester osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel.
Beszédében hangsúlyozta: egy település igazi értékét az épületek, az utcák és a fejlődés mellett mindenekelőtt azok az emberek adják, akik életükkel, munkájukkal és példájukkal közösséget teremtettek. A mai idősebb nemzedék tagjai hosszú évtizedeken át dolgoztak családjukért, gyermekeikért, unokáikért és városukért, hozzájárulva annak formálásához és gyarapításához.
A polgármester kiemelte, hogy az idősek tisztelete a mindennapokban is figyelmet és törődést kíván. Ennek része, hogy időt szakítunk a beszélgetésre, meghallgatjuk az idősebbek tapasztalatait, tanácsait és történeteit, és odafigyelünk azokra, akiknek oly sokat köszönhetünk.
Szólt az emberi kapcsolatok és az összetartozás jelentőségéről is. Mint fogalmazott, a közösség ereje abban rejlik, hogy tagjai számíthatnak egymásra. Fontosnak nevezte, hogy Dunaszerdahely olyan város legyen, ahol az idősek biztonságban, szeretetben és megbecsülésben élhetnek, véleményüket meghallgatják, tapasztalataikra építenek, és továbbra is aktív részesei lehetnek a közösségi életnek.
Hájos Zoltán köszönetet mondott a nyugdíjasklub tagjainak és vezetésének a közösségért végzett munkáért. Hangsúlyozta: a találkozók barátságokat, közös élményeket és örömöt adnak, erősítik az összetartozást. Beszéde végén jó egészséget, békességet, szeretetteljes mindennapokat és a nehezebb időszakokhoz is erőt kívánt a szépkorúaknak.
A polgármester üdvözlője után külön is köszöntötte Alföldi Rozáliát, a klub korábbi elnökét, kiemelve a közösségért végzett munkáját.
Az ünnepi műsorban a Neratovice téri Magán Szakközépiskola tanulói, valamint Anyalai János és Vontszemű Zoltán léptek fel.
A szépkorúakat apró figyelmességgel is meglepték, majd a hagyományokhoz híven a Gastro DS biztosította a finom ebédet a jelenlévőknek.
(dszi)
Ezt már olvasta?
A nyugdíjaspanziók szépkorú lakóit köszöntötték
Október az idősek hónapja, amikor évről évre városunk...

