![Rózsár Vince felvételei Új diákpolgármestert választottak](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2023/%C3%A1pr/20/rov_9591-kell-4020-fo_0.jpg?itok=Ra8dNmmA)
Az eseményen választást, és az ifjúsági programot koordináló Tilajčík Edit köszöntötte városunk alpolgármestereit, Karaffa Attilát és dr. Puha Györgyöt, a képviselő-testület bizottságainak elnökeit, Gútay Lászlót és Nagy Krisztiánt, az ifjúságpolitikai megbízottat, a városi ifjúsági parlamentet koordináló Bugár Györgyöt, a szakbizottságok megjelent tagjait, az iskolák küldötteit, valamint a diákpolgármester-jelölteket. Miután ismertette a választás programját, átadta a szót a regnáló diákpolgármesternek, Fialka Tamásnak.
Fialka Tamás, aki közel másfél évig látta el feladatát, beszélt a város és a fiatalok együttműködésével megvalósult programokról.
Ezt követően a dunaszerdahelyi városi képviselő-testület Ifjúsági és Sportbizottsága, valamint az Oktatási és Kulturális Bizottsága által meghirdetett választáson három dunaszerdahelyi iskola diákja, Dziadek Tamás, a Kodály Zoltán Alapiskolából, Németh Evelin, a Szent István téri Közös Igazgatású Középiskolából, valamint Tóth Kamilla, a Neratovicei téri Magán Szakközépiskolából mondta el a jelenlévők előtt a következő időszakra vonatkozó elképzeléseit, terveit.
A diákok iskolai életének lehetőségeiről, a fiatalok közéletbe, valamint az önkéntes munkába bekapcsolásáról egyaránt szó esett az egyes jelöltek bemutatkozása során, majd a rövid, ötperces prezentációk után a város alpolgármestereinek kérdéseire ugyanúgy kimerítő választ adtak, ahogy a választást élénken figyelemmel kísérő bizottsági tagok, valamint az egyes iskolák küldötteinek felvetéseire is igyekeztek terveiket bővebben magyarázni, ötleteiket előadni.
A titkos szavazáson a Szent István téri Közös Igazgatású Középiskola diákja, Németh Evelin kapott bizalmat a városi ifjúsági parlament tagjai döntése értelmében.
Dunaszerdahely alpolgármesterei, valamint a városi hivatal Közoktatási, szociális, sport és Kulturális főosztálya munkatársai egyaránt támogatásukról biztosították a megválasztott diákpolgármestert, akit április 20-án fogad, egyben iktat be tisztségébe dr. Hájos Zoltán, városunk polgármestere.
Szöveg és kép: -rovin-
Ezt már olvasta?
![A városi 770-es jubileum kapcsán egyeztettek](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/30/image-1.jpg?itok=6TzlG71l)
A városi 770-es jubileum kapcsán egyeztettek
Több szervezet képviselője egyeztetett a Városi Hivatal...