
Mindez szerencsére csak egy gyakorlat része volt, amelyben egy esetleges vészhelyzetet akartak modellezni és valójában tűztől sem kellett senkinek félnie. A gyerekek két percen belül már az iskola udvarán voltak, a tanteremben bennragadt osztályt és tanárukat pedig a tűzoltók egyenként mentették ki. Sőt, a gondnok is külön figyelmet igényelt a mentésben résztvevőktől, de őt is megtalálták a szakemberek.
Mint Masszi Jánostól, az oktatási intézmény igazgatójától megtudtuk, összehangolt gyakorlatról volt szó, a járási tűzoltóság kereste meg őket, hogy ilyen látványos és élethű módon próbálják ki felkészültségüket. A 630 diák és a mentésbe részt vevő szakemberek egyaránt jól teljesítettek, s a végén a közös képek sem maradtak el. Mindenki abban bízva távozott, hogy éles helyzetben nem kell hasonló kihívással megküzdeniük.
Ezt már olvasta?
A rendőrség tavaszi megelőző kampányt indít a motorosok számára
Tavaszi megelőző kampányt indít „Biztonságosan két...
Egy állásbörze nem csak az önéletrajzokról szól, új kezdet lehetőségét is kínálja
Nagy számban érkeztek a munkalehetőségek iránt érdeklődők...
