Lepi Mária, a nyugdíjasklub vezetője üdvözölte az egybegyűlteket, Dunaszerdahely város alpolgármestereit, dr. Horváth Zoltánt és A. Szabó Lászlót, valamint a városi hivatal osztályvezetőit.
A Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola növendékeinek kultúrműsora után dr. Horváth Zoltán alpolgármester szólt az ünnepeltekhez, egyben tolmácsolta dr. Hájos Zoltán polgármester úr üdvözletét.
Köszöntője elején egy humorista szavaival élve elmondta, hogy az emberi életnek három korszaka van: ifjúság, felnőttkor és a „remekül nézel ki”. Komolyabbra fordítva a szót kitért arra, mennyivel növekedett mára az átlagéletkor, ami természetesen további gazdasági, szociális, egészségügyi kérdéseket vet fel, amelyekkel a mai társadalomnak foglalkoznia kell. Ugyanakkor a legfontosabb mindig az egyén, az egyéni hozzáállás az életkorhoz, az életkörülményekhez. Mivel az öregedésnek is van művészete, azt kívánta az ünnepelteknek, hogy minél tovább tudják gyakorolni ezt a művészetet egészségben, boldogságban, családjuk körében.
A rövid köszöntő után együtt emelték poharukat az ünnepeltekre, majd virágot adtak át a klub tagjainak.
Ezt már olvasta?
Pályázat igazgatói tisztség betöltésére - Csaplár Benedek VMK
Dunaszerdahely Város a Szlovák Köztársaság Nemzeti...
Karaffa Attila: „Szükségünk van Hősökre, példaképekre”
Az alábbiakban Karaffa Attila alpolgármester október 6-ai...